NB I

Diósgyőrben vesztette el a veretlenségét a Győr

A DVTK magabiztosan, 2-0-ra győzte le az első vereségét elszenvedő Győri ETO-t az OTP Bank Liga 10. fordulójában.

Remek játékkal nyert a DVTK  - Fotó: boon.hu

,,Nagyon várom ezt a meccset, már csak azért is, mert ellenfelünk helyezése arról árulkodik, hogy nagyon jó csapata van - mondta Benczés Miklós, a DVTK vezetőedzője
 

,Az idei szezon legnagyobb meglepetését számomra az okozta, hogy milyen jól szerepelnek az újoncok a bajnokságban. A Pécs és a Diósgyőr eredményei figyelemre méltóak, ráadásul mindkét csapat hozzánk hasonlóan nagyon egységes” - nyilatkozta a találkozó előtt Csertői Aurél, a vendégek trénere.

A vendégek veretlenül érkeztek Diósgyőrbe, ahol több mint 10.000 néző várta a forduló rangadóját. Már a kezdő sípszótól a DVTK uralta a játékot, de az első percekben helyzeteket még nem sikerült kialakítaniuk. Negyedóra elteltével egy jobb oldali hazai szöglet után Gaál lőhetett 12 méterről, amit Alekszidze kézzel blokkolt, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A spanyol Luque a balra mozduló Sztevanovics helyére lőtte a labdát, megszerezte a vezetést a Diósgyőr (1-0). Fél óra múltán nehéz helyzetbe került a vendégcsapat: Djordjevics könyökölt oda az őt visszahúzó Gallardónak, amiért a játékvezető egyből a piros lapot mutatta fel neki. A 40. percben a sérülést szenvedő Gallardo helyett Seydi lépett pályára, de a lecserélt játékos előtte még remek cselek után lőtt kapu fölé. Az első játékrész utolsó említésre méltó megmozdulása Vadász lövése volt, amely elkerülte a kaput, 1-0-s hazai vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.

Az 51. percben egy szöglet után röviden szabadítottak fel a hazai védők, így Dinjar elé került a labda, aki balról, 19 méterről lőtt, majd Farkas nagy nehézségek után kaparintotta meg a labdát. Négy percre rá Seydi tört be a tizenhatoson belülre a bal oldalon, majd a játékszer Tisza elé került, akinek lövését Sztevanovicsnak kellett bravúrral hárítania. Az 59. percben azonban már a rutinos portás sem tudott védeni, Seydi fordult le védőjéről a bal oldalon, majd 8 méterről a kifutó Sztevanovics fölött a kapu közepébe emelte a labdát (2-0). A 73. percben újabb szép DVTK-akció futott végig a pályán, Arze lövésébe azonban beledobta magát egy győri védő. A 80. percben egy szöglet után Sztevanovics védett nagyot, majd George ollózott kapu fölé. Az utolsó tíz percben sorozatban dolgozta ki a helyzeteket a DVTK, de a támadók döntő helyzetben hibáztak. A miskolciak így is magabiztosan, 2-0-ra nyerték meg a találkozót, ezzel a Győr elveszítette a veretlenségét.

OTP Bank Liga
10. forduló
DVTK-Győr 2-0 (1-0)
Gólszerző: Luque (16.-11-esből), Seydi (59.)
Kiállítva: Djordjevics (30.)