Úszás

Cseh László és Kis Gergő nyert Barcelonában

  • MTI

A magyarok két aranyérmet gyűjtöttek szombaton Cseh László és Kis Gergő jóvoltából a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat nyitóállomásán, Barcelonában, Bernek Péter és Biczó Bence pedig egy-egy második helyezést szerzett. Cseh, Kis, Biczó és Kapás Boglárka teljesítette az olimpiai A szintet, így már biztos londoni induló.

A katalán fővárosban zajló viadal első napján a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Cseh 200 m vegyesen diadalmaskodott 1:58.94 perces, új versenycsúcsot jelentő idővel. Ebben a számban a teljes mezőnyt tekintve egyedül ő került két perc alá. A másik magyar első hely gazdája a korábbi Eb-győztes Kis lett, aki 3:48.85 perccel nyert a 400 m gyors döntőjében, jelentős előnnyel megelőzve minden vetélytársát. Ugyanitt Gyurta Gergely az ötödik lett 3:53.17-tel.   

Az ifjúsági olimpiai bajnokok közül Biczó, aki 1:56.60 perc alatt ért célba 200 m pillangón, két tizeddel maradt le az aranyéremről, s második lett Bernek is a 200 m hát fináléjában 1:58.66-tal. Ez utóbbi számban Verrasztó Dávid 2:00.82 perces teljesítménye az ötödik helyhez volt elég.   

Dobogó közelben végzett a tavaly nyári, szingapúri ifi olimpia kétszeres magyar bajnoka, Kapás Boglárka 800 m gyorson, a negyedik helyet 8:33.14 perccel érdemelte ki, ugyanitt Mutina Ágnes ötödik (8:36.31), a hosszabb kihagyás után újból versenyző Verrasztó Evelyn pedig a hetedik helyen zárt (8:41.56).   

Döntős volt még a 200 m mellen olimpiai ezüstérmes, vb- és Eb-győztes Gyurta Dániel, aki gyengébbik számában, 100 méteren hetedikként végzett 1:02.00 perccel, míg a pillangó- és vegyesúszás többszörös Eb-érmese, Jakabos Zsuzsanna 50 m gyorson nyolcadik lett (26.07 mp).   

"Összességében igazán elégedettek lehetünk a barcelonai eredményekkel - értékelt Kiss László szövetségi kapitány szombat este az MTI-nek. - Egyfelől, mert kemény edzőtáborozás után csak most kezdték meg a gyerekek a versenyszezont, másfelől pedig azért, mert elsőként mindjárt négyen is megúszták az olimpiai A szintet: Cseh, Kis, Kapás és Biczó, s Berneknek is csupán 12 század hiányzott ugyanehhez. De hát van még bőven idejük és lehetőségük további versenyeken másoknak is gyarapítani a londoni indulók számát."