WTA-világbajnokság

Kilenc vereség után Stosur végre legyőzte Sarapovát

  • VNA

Az isztambuli világbajnokság első napjának esti mérkőzésén Samantha Stosur életében először legyőzte Maria Sarapovát.

Kedden este a fehér csoportban is elkezdődtek a küzdelmek az isztambuli női tenisz világbajnokságon, ahol két egykori US Open győztes mérkőzése zárta a programot. Az idei amerikai bajnokság győztese, az ausztrál Samantha Stosur remekül kezdett Maria Sarapova ellen, hiszen rögtön az első adandó alkalommal elvette ellenfele adogatását, majd nagyon hamar a játszma is az övé lett 6-1 arányban. Az eredmény azért volt különösen meglepő, mert Sarapova eddigi kilenc találkozásuk alkalmával mindig legyőzte az ausztrált, idei három meccsükön (Miami, Róma, Cincinatti) pedig még játszmát sem engedélyezett ellenfelének.

Tavaly elődöntőig menetelt a vb-n, idén szintén győzelemmel kezdett Stosur

A második szett elején aztán kezdtek „helyreállni” az erőviszonyok, Sarapova rögtön elvette ellenfele adogatását és hamar 3-0-s előnyt szerzett. A következő Stosur adogatójáték ugyan 0-40-el indult, de az ausztrál játékos innen visszajött és megnyerte a gémet, sőt 3-3-nál egyenlített is. Ezt követően mindketten hozták az adogatásukat, majd 5-4-es Sarapova előnyénél az orosz játékos csupán két labdára volt a szett megnyerésétől. Az ausztrál játékos azonban négy labdát nyert zsinórban, így fordított, sőt a következő gémben már ő vette el ellenfele adogatását. Stosur számára nem alakult könnyen a következő saját adogatójáték, ahol három bréklabdával is szembesült, de végül első meccslabdáját értékesítve megnyerte a meccset.

A roppant gyengén adogató, összesen hat kettős hibát elkövető (emellett 30 önhibát is vétő) Sarapova vereségével csökkent annak az esélye, hogy az orosz játékos a torna végén átvegye a világranglista vezetést az első vb-meccsét megnyerő Caroline Wozniackitól. „Készültem erre a mérkőzésre, ahol igyekeztem nyugodtan játszani. Nagy dolog, hogy végre legyőztem, hiszen sokszor veszítettem vele szemben az utóbbi időben” - adott kitörő örömtől mentes nyilatkozatot a tavalyi vb-n elődöntőt játszó ausztrál játékos, aki 1 óra 33 perc alatt múlta felül ellenfelét.

WTA világbajnokság, Isztambul
Fehér-csoport
Samantha Stosur (ausztrál) – Maria Sarapova (orosz) 6-1, 7-5