NB I

Gyepes Gábor havi százezerért a Vasashoz igazolt

A korábbi válogatott védővel az idény végéig szóló megállapodást kötött az OTP Bank Ligában kiesőhelyen álló angyalföldi klub.

A transzfer azután jött létre, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén visszaadta a Vasas Futball Club Kft. átigazolási jogát. A kft. ugyanis rendezte tartozását volt játékosa, Ambrusics Róberttel szemben, illetve megegyezett a pécsi labdarúgó klubbal Makadji Boukar átigazolása ügyében.

Ezek után a Markovits László véglegesítette a szóbeli megállapodást a múlt hét óta Angyalföldön edző, egykori válogatott játékossal, Gyepes Gáborral, aki a szezon végéig kötelezte el magát a piros-kék klubhoz - olvasható a vasassc.hu-n megjelent közleményben.

"Köztudott, hogy miután hazatértem Angliából, a Ferencvárosnál tárgyaltam, ám az Üllői úton szakmai okokra hivatkozva nem tartottak igényt rám - ismertette az Angyalföldre vezető utat Gyepes Gábor.  - Mindenképpen szerettem volna Budapesten vagy annak környékén maradni, mégpedig családi okok miatt. A Vasas mutatott leginkább érdeklődést irántam, rajtuk éreztem azt, hogy igazán szeretnék ha itt futballoznék."

"Bízom a képességeimben, úgy érzem, hogy tudok segíteni a csapatnak. Gyorsan sikerült megegyeznünk, hamar találkoztak az elképzeléseink. A bajnokság végéig kötök szerződést a Vasassal, egy névleges összegben, havi bruttó 100.000 forintban állapodtunk meg. Amennyiben sikerül bennmaradnunk, akkor kapok még prémiumot is, a vezetőség által számomra felajánlott 1 millió forinthoz juthatok hozzá. Számomra most az a legfontosabb, hogy játéklehetőséghez jussak, elsősorban nem pénzkérdés most a futball. Angliában megtanultam, hogy a lehetetlen nem létezik, a csapatok az utolsó csepp vérükig küzdenek, még azok is, akik már esetleg korábban kiestek. A bajnokságnak akkor van vége, amikor az utolsó mérkőzést is lefújják. Való igaz, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben, de a pályán tanúsított összefogással eredményesek lehetünk. Nagyon fontos, hogy legyőzzük a közvetlen riválisokat a következő fordulókban. Nincs helye a kifogásoknak, mindenképpen nyernünk kell, mert csak ez tarthatja az első osztályban a csapatot."

Gyepesre tehát akár már a hétvégén számíthat Marijan Vlak vezetőedző, aki a Videoton ellen 4-1-re elveszített találkozó után kritizálta a csapat védelmét. A 15. helyen álló piros-kék alakulat hazai pályán a Pápa együttesét fogadja pénteken.

  • Vasas - Pápa 2012-04-21 18:00:00