Premier League

A padlóból állt fel a Newcastle az Arsenal ellen - videó

Az Ágyúsok már 4-0-ra vezettek a Szarkák ellen, mégis döntetlen lett a vége

Villámrajtjának köszönhetően 4-0-ra vezetett az Arsenal a Newcastle otthonában a félidőben, de a Szarkák felálltak a padlóról, és pontot mentettek. Igaz, ehhez némi játékvezetői segítségre is szükségük volt. A Manchester City Tévez mesterhármasával győzött West Bromwich ellen, a Fulham Gera nélkül ikszelt, potyogtak a gólok a legtöbb mérkőzésen.

Kicsit úgy nézett ki, mintha a Newcastle játékosai tüntetésbe fogtak volna, amiért eladták a Liverpoolnak Andy Carrollt. Az első félidőben a védők többnyire csak keresték a labdát és az Arsenal támadóit, de nagyon nem találták.

Walcott rögtön az első percben lefutotta Coloccinit, és higgadtan passzolt a kapuba. (0-1) Mindössze két perccel később Arsavin szabadrúgását Djourou fejelte be, így már 0-2 volt az állás.

Kicsivel később jött Van Persie, aki előbb Walcott visszapasszolt labdáját lőtte be (0-3), majd Sagna beadását is bestukkolta. (0-4)

Eközben a Szarkák mintha sehol nem lettek volna, vagy leginkább a padlóba döngölve feküdtek - haza is indult jónéhány szurkolójuk. Az első félóra végén azért Best villant egyet, de tisztázni tudtak a kísérlete után.

A fordulat a második játékrészben jött, amikor Diaby és Barton összeakaszodtak. Az Ágyúsok középpályására ugyan tényleg csúnyán rácsúszott az angol foci talán legnagyobb fenegyereke, mégsem kellett volna annyira látványosan megfegyelmezni. A békíteni igyekvő Nolant pedig végképp nem, így a játékvezetőnek nem maradt más választása, mint hogy pirosat adjon.

Ettől kezdve feljebb kapcsoltak a hazaiak, és a bíró segítségével vissza is jöttek a meccsbe. A 68. percben Best került a földre a tizenhatoson belül, és a - véleményes - büntetőt Barton értékesítette. (1-4)

Tioté gólöröme az Arsenal ellen

Kicsivel később a Newcastle csatárától jogtalanul vettek el les címén egy gólt, de végül mégis lőtt egyet, amit mindenki szabályosnak látott. A balról érkező beadásnál nem tudott rendesen fejelni, de a labda előtte maradt, és bevágta a hálóba. (2-4)

A hajrában Williamson is elesett valahogy az Arsenal büntetőterületén belül, és Barton megint pontos volt a - nevetséges módon - megítélt büntetőből. (3-4)

Végül a pontot az i-re Tiote tette fel, aki a Barton szabadrúgása utáni "kipattanót" bombázta távolról a jobb alsóba. (4-4)

Az Ágyúsok tehát óriási előnyük ellenére nem tudtak nyerni, ezzel pedig nehéz helyzetbe kerülhetnek a bajnoki címért folytatott harcban, ha a Manchester United nyerni tud a Wolverhampton ellen.


A Manchester City hozta a kötelezőt, méghozzá Tévez mesterhármasával. Az argentin a 16. percben lőtte be a Kolarov felborításáért adott tizenegyest a West Brom ellen, kicsivel később egy szép kényszerítő után nagyszerűen húzta vissza és passzolta a kapuba a labdát a becsúszó védő mellett, végül még a szünet előtt ismét büntetőből talált be Thomas kezezése után. (3-0)

Gera Zoltán csereként ülte végig a Fulham Aston Villa elleni mérkőzését. Csapata kétszer is fel tudott állni hátrányból, így 2-2-vel tudtak pontot szerezni Birminghamben.

Premier League, 26. forduló:

Aston Villa-Fulham 2-2 (1-0)
gólszerző: Pantsil (13., öngól), Walker (72.), illetve Johnson (52.), Dempsey (78.)

Everton-Blackpool 5-3 (1-1)
gólszerző: Saha (20., 47., 76., 84.), Beckford (80.), illetve Baptiste (37.), Puncheon (62.), Adam (64.)

Manchester City-West Bromwich Albion 3-0 (3-0)
gólszerző: Tévez (17., 22., 39. az elsőt és a harmadikat 11-esből)

Newcastle United-Arsenal 4-4 (0-4)
gólszerző: Barton (69., 83., mindkettőt 11-esből), Best (75.), Tioté (87.), illetve Walcott (1.), Djourou (3.), van Persie (10., 27.)
kiállítva: Diaby (50., Arsenal)

Tottenham Hotspur-Bolton Wanderers 2-1 (1-0)
gólszerző: van der Vaart (6., 11-esből), Kranjcar (90.), illetve Sturridge (55.)

Wigan Athletic-Blackburn Rovers 4-3 (1-1)
gólszerző: McCarthy (35., 56.), Rodallega (50.), Watson (65., 11-esből), illetve Roberts (23.), Samba (58.), Dunn (81., 11-esből)

Korábban játszották:
Stoke City-Sunderland 3-2 (1-1)
g: Carew (32.), Huth (83., 93.), illetve Richardson (2.), Gyan (48.)

Később játsszák:
Wolverhampton Wanderers-Manchester United 18:30
Vasárnap játsszák:
West Ham United-Birmingham City 14:30
Chelsea-FC Liverpool 17:00