NB I

Villámrajtot vett a Debrecen: a ZTE ellen is nyertek

A DVSC-TEVA gól nélküli első félidő után Kulcsár és Yannick góljaival nyerni tudott Zalaegerszegen, ezzel két mérkőzés után hat ponttal áll az OTP Ligában.

Szakályék begyüjtötték a három pontotA Zalaegerszeg súlyos vereséget szenvedett az első fordulóban Diósgyőrben, ami nem maradt következmények nélkül: Horváth, Balázs, Turcsik kikerült a csapatból, Bulatovic pedig eltiltása miatt nem állhatott Csank János rendelkezésére.

Rögtön az első percben vezetést szerezhetett volna a ZTE, Bódi azonban a gólvonalon mentett a zalai sarokrúgás után. A 13. percben Bódi szöglete után Coulibaly ollózási kísérlete pontatlan lett, Vlaszák megszerezte a labdát. Nem sokkal később Kovács indította volt Turkovst, a labda azonban Novakovics kezében halt el. A 24. percben Coulibaly tálalt remekül Kulcsár elé, aki a kapuba helyezett, azonban les miatt a  bíró érvénytelenítette a találatot. Ekkor már több helyzete adódott a DVSC-nek, egy bal oldali debreceni támadás végén Szakály centerezett, de Coulibaly a zalaegerszegi védőt találta el a labda helyett.

Az első félidő nem hozott színvonalas játékot, a kapuk kevésszer forogtak veszélyben.
A fordulás után Turkovs került helyzetbe a tizenhatoson belül, majd összeakaszkodott egy debreceni védővel, a játékvezető pedig kifelé ítélt szabadrúgást. A 47. percben Rezes fejese a keresztlécen csattant, egyre jobban kezdett szorongatni a Debrecen. A ZTE visszaállt, ellentámadásokkal kísérleteztek Csank János fiai. A 66. percben Coulibaly lépett ki a bal oldalon, beadását azonban blokkolták a vendégek védői.

Négy percre rá ismét a francia támadó elől kellett mentenie a zalai védelemnek. A 77. percben aztán meglett az eredménye a nyomásnak: Coulibaly bal oldali beadását Kulcsár Tamás vette át a tizenhatoson belül, majd ellőtte Vlaszák mellett, egy hazai védő már csak bele tudott érni, de mentenie nem sikerült (0-1). Két percre rá Yannick kényszerítőzött Rezessel, majd 8 méterről ügyesen a kapuba helyezett (0–2).
Ezzel gyakorlatilag a fontos mérkőzések el is dőltek a találkozón, a hazaiaknak már nem volt ereje egyenlíteni, így maradt a kétgólos debreceni siker. Ezzel a Kondás-csapat az idei szezonban még hibátlan, míg Csank János legénysége 2 forduló után pont nélkül áll.

OTP Bank Liga, 2. forduló
ZTE FC - DVSC-TEVA 0-2 (0-0)
Zalaegerszeg, 3186 néző, v.: Szabó Zs.
ZTE: Vlaszák - Kocsárdi, Kovács II G., Szalai, Varga R. (Horváth A. 36.) - Kamber, Sherif, Bujor, Hervás (Turcsik 62.), Stanisavljevic (Balázs 50.) - Turkovs
Debercen: Novakovic - Nikolov, Simac, Mészáros, Korhut - Bódi (Yannick 17.), Varga J., Szakály P., Rezes (Bouadla 84.), Kulcsár T. - Coulibaly (Zahovaiko 86.)
Gólszerző: Kulcsár T. (77.), Yannick (79.)