La Liga

Megalázó győzelemmel halasztotta el a Real-ünneplést a Barcelona

Hét gólt lőtt a Rayo Vallecanónak a Barcelona a Primera División 35. fordulójának vasárnap késő esti mérkőzésén, így egyelőre még nem tekinthető matematikailag bajnoknak a Real Madrid.

A Rayo az első percekben nekiment a Barcelonának, letámadtak a hazaiak, amivel zavart is tudtak kelteni, kisebb lehetőségeik is voltak, de konkrét helyzetig, gólig nem jutottak el. A katalánok a "bemelegítés" után felvették a ritmust, meg tudták tartani a labdát a mezőnyben, így lassan bekényszerítették a hazai csapatot a saját térfelére.

A 16. percben pedig az első komoly helyzetükből az első góljukat is megszerezték, Alexis Sánchez keresztpassza után Pedro az alapvonalig ment a jobb szélen, onnan középre passzolt, Messi pedig a hálóba továbbított. (0-1)

Tíz perccel később Sánchez a bal oldalon ment el, eltolta a játékszert a kifutó Cobeno mellett, középre lőtt, a menteni akaró Roberről pedig a saját kapujába pattant a labda. (0-2) Ráadásul a védő keményen nekicsúszott a kapufának is, emiatt cserét kellett kérnie.

A Barcelona játékosai örülnek a Rayo Vallecano ellen szerzett góljuknak a Primera Divisiónban 2012-ben.

A vendégek harmadik gólja a 39. percben született meg, amikor Messi négy ember között szlalomozott be jobbról középre, majd szöktette a balról induló Keitát, akinek csak a hálóba kellett passzolnia. (0-3)

Rögtön a szünet után folytatódott a gólgyártás, miután Sánchez passza után Messi még a lécet találta el, de a kipattanót Pedro bepofozta. (0-4)

Ezt követően lassabbra vette a tempót a Barcelona, egyszer-egyszer a Rayo is eljutott a másik kapuig - azért a hazaiaknak az első félidőben is volt néhány kapura tartó lövésük -, de továbbra is egyértelmű volt a vendégfölény.

Ezt alá is húzták három újabb góllal. A csereként beállt Alves jobb oldali beadását Thiago a földre fejelte ugyan, de onnan Cobeno kapujának bal oldalába pattant a labda a 77. percben (0-5), majd tíz percre rá Messi ívelt Pedro elé, aki a lekezelte a játékszert, majd a kapuba belsőzött (0-6), végül a Afellay rossz átvétele után Pedróhoz került a labda, Messihez passzolt, ő pedig a tizenegyespont környékéről a kapuba. (0-7)

A győzelmével a Barcelona visszaállította hétpontos hátrányát a Real Madrid mögött, így a Királyi Gárda három körrel a bajnokság vége előtt matematikailag még nem tekintheti magát bajnoknak, arra legalább egy hetet várnia kell.

Primera División
35. forduló
Rayo Vallecano-Barcelona 0-7 (0-3)
gólszerzők: Messi (16., 90.), Rober (26. - öngól), Keita (39.), Pedro (47., 87.), Thiago (77.)