La Liga

A Barca döntetlent játszott, a Real nyert

Nem született gól a Camp Nouban a Barcelona-Deportivo mérkőzésen a Primera División 37. fordulójában, a Villarreal pedig kikapott a Real Madridtól 3-1-re, amivel eldőlt, hogy a Valencia zárja a harmadik helyen a bajnokságot.

BARCELONA-DEPORTIVO

Beigazolódott, hogy a katalánok kezdőcsapatát igencsak felforgatta Josep Guardiola. Az alapemberek közül csupán Valdés, Abidal és Mascherano volt a pályán a Depor ellen. Ez meg is érződött a bajnok játékán, az első negyedórában nem forgott veszélyben a vendégek kapuja. Sőt, ha Valeron egy kicsivel jobban koncentrál, akkor a galíciaiak szerezhettek volna vezetést. A veterán középpályás nagyon egyedül maradt Lassad beadásánál.

Nem született gól a bajnok mérkőzésén - Fotó: AFP
A labdabirtoklás persze a szokásos módon alakult, a katalánoknál majdnem dupla annyit volt a játékszer, mint a vendégeknél. A játékrész idusára pedig a támadások is megérkeztek, Ibrahim Affelay és Bojan Krics volt a két legaktívabb gránátvörös-kék játékos. De ettől függetlenül egyik csapat sem tudott előnnyel menni a szünetre, bár a kezdeti zavartság után a katalánok teljesen átvették a játék irányítását.

A második félidőben sem változott a kép, a Barca nyomott, néhol már az alapcsapat attraktivitását mutatva, de a vezetőgól nem akart összejönni. Közben pályára lépett Dani Alves és Maxwell (Abidal és Mascherano helyére). A kapura lövések aránya a 67. percben 2-2 volt, ez azért nem volt megszokott a szezon során a Camp Nouban.

A mérkőzés lassan véget ért, amikor a legnagyobb helyzetet láthatta a publikum, a csereként beálló Xisco lépett ki a Barca-védők közül, és csak Valdésen múlott, hogy ne vereséggel zárja a találkozót a 2010-2011-es idény bajnoka. Végül maradt a gólnélküli döntetlen, ami a vendégeknek hatalmas eredmény, a játék képe alapján megérdemelten vittek el egy pontot Barcelonából.

VILLARREAL-REAL MADRID

Az El Madrigal nézőinek legnagyobb örömére a csapatok az első perctől kezdve elkápráztatták őket támadásaikkal. Ami már kevésbé tetszhetett a Villarreal híveinek, hogy a vendég Real Madrid előtt adódott az első lehetőség, de a labda egy hajszállal Cristiano Ronaldo mögé ment, így nem találta el azt. Aztán a sárgamezesek is megmutatták magukat, Giuseppe Rossi cselezte ki Casillast, de kisodródott az alapvonal mellé, így lövését Pepe az utolsó pillanatban kivágta a kapu torkából.

Ronaldo duplázott az El Madrigalban - Fotó: AFP
A következő akcióból azonban megszületett a mérkőzés első gólja, egy gyors kontra végén Kaká indította Marcelót, a védő pedig pimaszul átemelte Diego López kapus fölött a játékszert, ami behullott a hálóba (0-1). A vendégek nem álltak le, 5 perccel később Ronaldo végezhetett el 25 méterről szabadrúgást, és a portugál játékos védhetetlenül kilőtte a Villarreal kapujának jobb oldalát (0-2). Ezek után az eredmény már nem változott érdemben a szünetig, a Villarreal stabil védekezése ellenére kapott két gólt.

Fordulás után aztán gyorsan visszajött a mérkőzésbe a hazai csapat, Cani rúgott közvetlen közelről gólt a Real kapujába, amivel megfelezte a Királyiak előnyét (1-2). A szépítés után a játék áttevődött a madridiak oldalára, Borja Valero rendre pontos passzokkal indította a társakat.

A madridi védelem azonban (egy kihagyást leszámítva) jól üzemelt ezen az estén. Ettől függetlenül Ronaldón és a frissen beállt Di Maríán kívül az összes Real-játékos a saját térfelén tartózkodott a második félidőben.

Mégis a madridiak növelték előnyüket a lefújás előtt néhány perccel. Ronaldo az elsőhöz hasonló távolságból, hasonló szögből végezte el második szabadrúgását, amiből megszerezte önmaga második, csapata harmadik gólját (1-3). Az első játékrész egyértelműen a vendégeké volt, a másodikban azonban feljavult a Villarreal, de ez csak a szépítéshez volt elég. A vereséggel a Villarreal már biztosan negyedikként zárja az idei szezont.


Vadócz Krisztián végigjátszotta az Osasuna Getafe elleni 2-0-ra elveszített találkozóját, Pintér Ádám azonban a padról nézte a Zaragoza 1-0-s győzelmét az Espanyol ellen.

Primera División, 37. forduló:

Barcelona-Deportivo 0-0

Almería-Mallorca 3-1 (3-1)
Gólszerzők: Uche (5.), Ortiz (15.), Piatti (32.) ill. Webo (42.)

Athletic Bilbao-Málaga 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Lopez (54. - 11-esből) ill. Recio (42.)
Kiállítva: Demichelis (52.- Málaga)

Atlético Madrid-Hércules 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Dominguez (2.), Reyes (71.) ill. Trezeguet (67.)

Getafe-Osasuna 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Flano (65. - öngól), Rios (90.+1)

Sevilla-Real Sociedad 3-1 (0-0)
Gólszerzők: Kanouté (54., 60.), Negredo (86.) ill. Agirretxe (73.)

Sporting Gijón-Racing Santander 2-1 (1-1)
Gólszerzők: De las Cuevas (44.), Novo (52.) ill. Fernandez (32.)

Valencia-Levante 0-0
Kiállítva: Xisco (22. - Levante)

Villarreal-Real Madrid 1-3 (0-2)
Gólszerzők: Cani (49.) ill. Marcelo (17.), Ronaldo (22., 90.+2)

Zaragoza-Espanyol 1-0 (0-0)
Gólszerző: Ponzio (55.)