EURO 2012

A magunk dolgát nehezítettük meg - Lahm

A német labdarúgó-válogatott 4-2-re nyert a görög csapat ellen a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság pénteki negyeddöntőjében. A Nationalelf játékosai szerint a maguk dolgát tették nehézzé, és ezt nem engedhetik meg maguknak az elődöntőben.

A német labdarúgó-válogatott 4-2-re nyert a görög csapat ellen a pénteki negyeddöntőben.

"Az elején szenvedtünk, noha ennek nem így kellett volna történnie. Az első negyedórában több lehetőségünk is volt a vezetés megszerzésére, egy nagyon-nagyon védekező szellemű görög csapat ellen. Ha így sem találsz be a kapuba, akkor magadnak nehezíted meg a dolgod. Aztán gólt lőttünk, de kiegyenlítettek, hanyagok voltunk. Voltak hibáink, ezeket ki kell javítanunk az elődöntőre. De büszkék lehetünk ma, négyszer is eredményesek voltunk, és ott vagyunk a négy között" - értékelt a németek csapatkapitánya, Philipp Lahm, aki csapata első gólját szerezte. "Hogy őszinte legyek, sokkal több gólt szeretnék rúgni, de el kell ismerni, hogy nem én vagyok a leggólerősebb játékos."

"Győztünk és gól lőttem, nagyon boldog vagyok. 90 percig uraltuk a mérkőzést, de az egyenlítő gólnál hibáztunk. De nem inogtunk meg, tovább mentünk előre, és Sami (Khedira) egy lehetetlen helyzetből egyenlített. Aztán gyorsan 3-1-re módosult az állás, és ez döntött. Nem akarom azt elemezgetni, hogy ki lehet az ellenfelünk az elődöntőben, most csak szeretném kiélvezni a sikert" - tette hozzá Marco Reus.

"Nehéz meccs volt, hiszen tudtuk előre, hogy nagyon masszív ellenféllel kell harcolnunk, de elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel. Sikerült végrehajtanunk azt, amit elterveztünk, gyorsak voltunk, és rengeteg helyzetet kialakítottunk. Boldog vagyok, gólt szereztem, a csapat is remek volt, és a családom is a helyszínen szurkolt nekünk. Felszabadultak vagyunk, nem görcsölünk azon, ki lesz az ellenfelünk" - mondta Miroslav Klose.

EURO 2012 - Negyeddöntő
Németország - Görögország 4-2 (1-0)
Gdansk, PGE Arena Gdansk, vezette: Damir Skomina (szlovén).
NÉMETORSZÁG: Neuer - Boateng, Hummels, Badstuber, Lahm - Khedira, Schweinsteiger - Reus (Götze, 80.), Özil, Schürrle (Müller, 67.) - Klose (Gomez, 80.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw.
GÖRÖGORSZÁG: Szifakisz - Toroszidisz, K. Papadopulosz, Szokratisz, Cavellasz (Fotakisz, 46.) - Kacuranisz, Makosz (Liberopulosz, 72.), Maniatisz - Szalpingidisz, Szamarasz - Ninisz (Gekasz, 46.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos.
Gólszerző: Lahm (39.), Khedira (61.), Klose (68.), Reus (74.), ill. Szamarasz (55.), Szalpingidisz (89. - 11-esből)
Sárga lap: Szamarasz (14.), Szokratisz (75.)
EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!