Bundabotrány

Conte becsülete tiszta, az elnök kiáll az edző mellett

Hétfőn több embert őrizetbe vettek Olaszországban a nemzetközi fogadási csalással kapcsolatban, köztük Stefano Maurit, a Lazio kapitányát. Többen gyanúba keveredtek, így Antonio Conte, a bajnok Juventus vezetőedzője, Leonardo Bonucci, a torinóiak játékosa és Domenico Criscito, a válogatott védője. A tréner sajtótájékoztatón szögezte le, soha nem bundázott.

"Az én történetem játékosként és edzőként is egyszerű, egykori csapattársaimtól, mostani játékosaimtól és ellenfeleimtől is megkérdezhetik. Mindig is csapatemberként viselkedtem. A becsületem tiszta. Én voltam az, akit botokkal támadtak meg a kislányom előtt. Ez vagyok én, ezt azoknak mondanom, akik esetleg nem ismernének" - fogalmazott hétfő délutáni sajtótájékoztatóján Conte.

"Az előző évben komoly áldozatokkal és munkával jutottunk fel a Sienával az élvonalba. Három fordulóval a vége előtt megnyertük a bajnokságot. Hangsúlyozom, tőlem és játékosaimtól idegen a bundázás. Rendkívüli szezon volt, amit senki é semmi nem tud tönkretenni" - folytatta a tréner. - "Kérdem én, miért nem hallgatott ki a cremonai ügyészség, mielőtt gyanúsított lettem? Ma kaptam egy értesítést, hogy vizsgálat folyik ellenem, és házkutatást tartottak nálam, amíg nem voltam otthon. Azt vártam volna, hogy legalább ki akarnak hallgatni, mielőtt intézkednek ellenem. Kellemes nyarat kívánok mindenkinek, az enyém jó lesz, ebben biztos vagyok."

Andrea Agnelli, a Juventus elnöke kijelentette, bízik Contéban, a következő idényben is ő lesz a csapat edzője. "Aggasztó jelek mutatkoznak a labdarúgásban, amelyeket félelem és keserűség követ, de Antonio Conténak nincs része ebben. A Juventus labdarúgóklub és én mindenben Antonio Conte és Leonardo Bonucci (a Juve védőjét szintén gyanúsítják, még a Bariban töltött időszakához kötődően) mellett állnunk. Reméljük, hogy Leonardo jól teljesít az Európa-bajnokságon, Antonio pedig sikerre vezet minket a Bajnokok Ligájában is."

Amint arról beszámoltunk, az olaszországi bundabotránnyal kapcsolatos nyomozást vezető cremonai főügyész utasítására hétfőn letartóztatták Stefano Maurit, a Serie A-ban szereplő Lazio játékosát, valamint több jelenlegi és korábbi profi labdarúgót. A bajnok Juventus jelenlegi vezetőedzője, Antonio Conte ellen is nyomozást folytatnak, egy 2011 áprilisi mérkőzés kapcsán, amikor még a Siena trénereként csapata a Novarával találkozott. A Juventus nem érintett a mostani ügyben.