Forma-1

Hamilton pole-lal indult a szezon Ausztráliában

A McLarennel versenyző brit Lewis Hamilton indulhat az élről vasárnap a Forma-1-es világbajnokság idénynyitó Ausztrál Nagydíján, miután megnyerte a szombati időmérő edzést.

Egyedüliként tudott 1:25-ös köridőn belülre kerülni, így nem meglepő módon az első helyről rajtolhat a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon Lewis Hamilton: a 2008-as világbajnok brit magabiztosan utasította maga mögé az üldözőket, és már a kvalifikáció harmadik szakaszában megfutott első körével egyértelművé tette, pole pozícióval szeretné indítani a 2012-es évadot.

Mögüle csapattársa, az Ausztráliában már kétszer is győzedelmeskedő Jenson Button végzett, jó másfél tizedmásodperces lemaradással. A harmadik a 2009 után visszatérő Romain Grosjean lett egy Lotus-Renault volánja mögött, míg a végig remekül teljesítő Michael Schumacher mindössze három századdal lemaradva tőle zárt a negyedik pozícióban.

A világbajnoki címvédő Sebastian Vettelt még csapattársa, Mark Webber is megelőzte, a Red Bull tehát az előző esztendővel ellentétben nem remekelt a kvalifikáción, csak az ötödik-hatodik helyet csípte meg. Szintén nagy különbség az előző évadhoz képest, hogy Nico Rosberg nem tudta megverni Michael Schumachert, a fiatalabbik mercedeses mindössze a hetedik helyről vághat neki a futamnak.

A legjobb tíz mezőnye a williamses Pastor Maldonadóval, Nico Hülkenberggel és Daniel Ricciardóval egészül ki. A Ferrari hatalmasat betlizett, Fernando Alonso tizenkettedik helyét még lehet magyarázni a Q2-ben elkövetett hibájával, de Massa vesszőfutására nincsen mentség, a brazil tizenhatodik helye hatalmas szégyen. Nem sikerült jól Kimi Räikkönen visszatérése sem, a 2007-es világbajnok finn még a kvalifikáció második szakaszába sem jutott be, csak a tizenhetedik pozíció lett az övé.

Hamarosan részletes elemzésünkkel is jelentkezünk.

A rajtsorrend (58 kör, pályahossz 5.303 km):
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:24.922 perc
Jenson Button (brit, McLaren) 1:25.074
 
2. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:25.302
Michael Schumacher (német, Mercedes) 1:25.336
 
3. sor:
Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:25.651
Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:25.668
 
4. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:25.686
Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1:25.908
 
5. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:26.451
Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) - a legjobb tíz között mért idő nélkül
 
6. sor:
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1:26.493
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:26.688
 
7. sor:
Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 1:26.182
Bruno Senna (brazil, Williams) 1:27.004
 
8. sor:
Paul di Resta (brit, Force India) 1:27.469
Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:27.633
 
9. sor:
Sergio Perez (mexikói, Sauber) - az időmérő második kvalifikációs szakaszában mért idő nélkül
Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 1:27.758
 
10. sor:
Heikki Kovalainen (finn, Caterham) 1:28.679
Vitalij Petrov (orosz, Caterham) 1:29.018
 
11. sor:
Timo Glock (német, Marussia)1:30.923
Charles Pic (francia, Marussia) 1:31.670
 
12. sor:
Pedro de la Rosa (spanyol, HRT) 1:33.495
Narain Karthikeyan (indiai, HRT) 1:33.643