EURO 2012

Dán öröm és holland blama a halálcsoport első meccsén

  • hatharom.hu/MTI

Az Eb második napján a 'halálcsoport' küzdelmei is elrajtoltak, a nap nyitómérkőzését a végső győzelemre is esélyenek tartott Hollandia vívta Dániával. Bert van Marwijk együttese ugyan nagy fölényben játszott, de helyzetek tucatját hagyta ki, a dánok pedig Krohn-Dehli 24. percben szerzett gólja után kiharcolták a győzelmet.

Van Persie egymaga eldönthette volna a mérkőzést, de ezúttal nem volt csúcsformában

Csúcsdöntéssel kezdődött a találkozó, miután a hollandoknál helyet kapott a kezdőcsapatban Jetro Willems is, aki ezzel minden idők legfiatalabb Eb-szereplőjévé lépett elő. Az ifjú védő tudniillik 18 évesen és 71 naposan lépett pályára a harkivi Metaliszt Stadionban, míg az előző rekorder, a belga Enzo Scifo 18 esztendős és 115 napos volt akkor, amikor az 1984-es kontinensviadalon játszott Jugoszlávia együttese ellen.        

A meccs puhatolózó futballal indult, majd megélénkült az iram. A dánok a támadásokkal nemigen foglalkoztak, lekötötte figyelmüket a gyakori holland akciók megszűrése. Túl sok helyzet a németalföldiek előtt sem adódott, ami mégis, azt viszont rendre kihagyták, vagy a dánok védelme hárított. Aztán - meglehetősen váratlanul - a dánok szereztek vezetést "köténygóllal" a szemfüles és villámgyors Krohn-Dehli révén, aki élt a váratlanul támadt lehetőségével. A 36. percben Robben egyenlíthetett volna, ám az ajándékba kapott labdát 16 méterről a jobb kapufára küldte.

A dánok győztes találata:


A második félidőben jó tíz percen át nagy nyomást kellett kibírnia a dán csapatnak, amelyet a szerencse is segített akkor, amikor holland helyzetek sokasága maradt ki. Aztán kiegyenlítettebb lett a játék, a dánok is vezettek egy-két ígéretes akciót, alapvetően azonban csak arra ügyeltek, hogy a vezetést megőrizzék. A második félidő legnagyobb helyzete a Huntelaar nevéhez fűződik, a csereként beállt támadó Sneijder forintos labdája után közelről a háló helyett a kapusba emelte a labdát.

Ezt sikerrel tették, s meglepő, ám teljesen megérdemelt sikert arattak. Dánia rendes játékidőben előzőleg 1967-ben tudta legyőzni Hollandiát.

Dánia előzőleg - rendes játékidőben - 1967-ben tudta legyőzni Hollandiát.

A mérkőzés hosszabb összefoglalója:

EURO 2012
Hollandia - Dánia 0-1 (0-1)
Hollandia: Stekelenburg - Van der Wiel (Kuyt, 85.), Heitinga, Vlaar, Willems - Van Bommel, N. De Jong (Van der Vaart, 71.) - Robben, Sneijder, Afellay (Huntelaar, 71.) - Van Persie. Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk.
Dánia: Andersen - Jacobsen, Kjaer, Agger, S. Poulsen - Kvist, Zimling - Rommedahl (Mikkelsen, 84.), Eriksen (Schöne, 74.), Krohn-Dehli - Bendtner. Szövetségi kapitány: Morten Olsen.
A mérkőzés statisztikája
56% Labdabirtoklás 44%
27 Kapura lövés 4
7 Kaput eltaláló lövések 4
20 Kaput nem találó lövések 0
14 Szabadrúgás 8
11 Szöglet 4
1 Les 2
25 Bedobás 13
3 Védés 6
4 Kirúgás 23
7 Szabálytalanság 12
1 Sárga lap 2
Részletes tudósítás
Hollandia - Dánia


Vége a mérkőzésnek! Dánia 1-0-ra legyőzte Hollandiát.

91. perc: Robben szöglete után Heitinga és van Persie egymás zavarta, így előbbi fejese mellé ment.

89. perc: Huntelaar a büntetőterületen belül "esernyőzgetett", a dán védő kézzel akadályozta meg a csatárt a helyzet kialakításában, de a szlovén játékvezető nem vette észre az egyértelmű szabálytalanságot. Elmaradt egy büntető a hollandok javára...

84. perc: Mikkelsen váltja Jacobsent, van der Wiel-t pedig Dirk Kuyt helyettesíti.

79. perc: Robben lódult meg az oldalvonal mellett, majd a szokásos "robbenes" cselezgetés után méterekkel a kapu fölé lőtt.

74. perc: Huntelaarnak adott remek labdát Sneijder, a Schalke támadója a labdaátvétellel már ziccerben is találta magát, de a kirepülő Andersen fölött már nem tudta elpöckölni a labdát.

74. perc: Eriksen helyett Lasse Schone a dán csapatban.

71. perc: Cserél Hollandia: De Jong helyett van der Vaart a pályán, Afellayt pedig Huntelaar váltja.

70. perc: Eriksen tüzelt a 16-osról, Stekelenburgnek nagyot kellett védenie.

67. perc: Bert van Marwijk kettős cserére készülődik: érkezik majd Rafael van der Vaart és Klaas-Jan Huntelaar.

63. perc: Sneijder csavart a kapu elé, Robben érkezett remekül, de fejese a kapu mellé szállt.

62. perc: Sneijder szabarúgása után Heitinga futott lesre.

54. perc: A balhátvéd Poulsen kavargatott a holland tizenhatos oldalánál, középre tett labdáját Afellaynak kellett kivágnia.

52. perc: Afellay játszotta magát tisztára, de lövése neki is célt tévesztett.

51. perc: Van Bommel óriási lökettel kínálta meg Andersent, de a kapus szögletre mentett. Ez volt a hollandok 17. kapuralövése...

50. perc: Van Persie került helyzetbe, de estében eleresztett lövését Andersen vetődve fogta.

47. perc: Robben a szokásos befelé cselezés után lőtt kapu fölé, de mivel egy védő beleért a lövésbe, szöglet következhetett.

Elkezdődött a második félidő!

Hatalmas meglepetésre a szünetben a dán csapat örülhet. A hollandok hiába játszanak nagy mezőnyfölényben és alakítottak ki féltucat gólhelyzetet, képtelenek a kapuba találni, ellenben északi ellenfelükkel, amely jól sáfárkodik a helyzeteivel. A narancsmezes támadóknak össze kell kapniuk magukat, különben komoly bajba kerülhetnek, lévén, hogy a hollandok a hátralévő két fordulóban a németekkel és portugálokkal találkoznak.

Vége a félidőnek!

42. perc: Egy hosszú indítás után a dán védők röviden szabadítanak fel, Robben csapott le a labdára majd ugratta ki van Persie-t, de az mivel rosszul vette át a passzt, 6-7 méterről kisodródott helyzetből tudott csak lőni, Andersen így pedig védett.

38. perc: Afellay harcosságának köszönhetően lövőhelyzetet csinált magának, de 18 méterről a kapu fölé bombázott.

35. perc: Andersen kapus csúnyán eladta a labdát Robbennek, a szélső 17 méterről kapura is csavart, de jobb kapufa megmentette a dánokat a góltól.

29. perc: Robben bal oldali szöglete után Vlaar csúsztatott a hosszú sarok mellé, majd nekiment Afellaynak, aki a fölre esett és ápolásra szorult.

24. perc: GÓÓL!! Vezet Dánia! Derült égből villámcsapás! Krohn-Dehli a tizenhatos vonalán kapott labda után egy csellel az egész holland védelmet elküldte "szotyiért", majd éles szögből Stekelenburg lábai között a hálóba lőtt. 0-1


 

22. perc: Robben passzolt van Persie-hez, az Arsenal támadója szépen fordult le védőjéről, de lövése jócskán elment a hosszú kapufa mellett.

18. perc: Van Persie egy csel után remek ütemben ugratta ki Robbent, aki a büntetőpont magasságból középre passzolt, de a dán védő becsúszva menteni tudott a másik oldalon érkező Afellay elöl. Nagy lehetőség volt.

16. perc: Robben cselezgetett a szélről befelé, majd 18-ról laposan kapura lőtt, de Anderson könnyen hárított.

13. perc: Van Persie lőhetett kedvező szögből szabadot, de a csatár elcsúszott a lövés pillanatában, így a labda elakadt a sorfalban.

11. perc: Van Persie varázsolta Sneijder fejére a labdát, de a középpályás nem tudta kapura stukkolni a játékszert.

10. perc: Afellay egy bicikli-csel után a tizenhatos sarkáról tüzelt, de Andersen kapusnak nem kellett közbe avatkoznia.

9. perc: A kapuval szemből végezhettek el szabadrúgást a dánok, de Eriksen kísérlete elakadt a sorfalban.

7. perc: Robben kavargatott a jobb oldalon, majd középre tett labdáját van Persie 11 méterről a kapu mellé lőtte.

Az első öt percben 77-23 a labdabirtoklási arány a hollandok javára.

3. perc: A fiatal Willems eresztett meg egy életerős löketet 20-ról, de a lövés jócskán fölé szállt.

2. perc: Egy dán szabadrúgás után Agger csúsztatását védte könnyedén Stekelnburg.

1. perc: A hollandok kezdik a mérkőzést!

17:57 - Lényegesen több holland szurkoló foglal helyet a harkivi arénában, amely közel 40 ezer néző befogadására alkalmas - bár egyelőre nincsen telt ház.

17: 44 - Látványos, gólokban gazdag mérkőzést várunk, ha kiváncsi vagy a tippünkre kattints a linkre!

17:38 - Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a holland-dán rangadó!

EURO 2012
Hollandia - Dánia
Harkiv, Metaliszt Stadion, vezeti: Damir Skomina (szlovén).
HOLLANDIA: Stekelenburg - Van der Wiel, Heitinga, Vlaar, Willems - Van Bommel, N. De Jong - Robben, Sneijder, Afellay - Van Persie. Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk.
DÁNIA: Andersen - Jacobsen, Kjaer, Agger, S. Poulsen - Kvist, Zimling - Rommedahl, Eriksen, Krohn-Dehli - Bendtner. Szövetségi kapitány: Morten Olsen.

 

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!