Serie A

A Milan könnyedén, a Roma kínkeservesen szerzett három pontot

Vasárnap délután négy mérkőzést rendeztek az olasz labdarúgó-bajnokság 24. fordulójából. A Milan a Cesena felett aratott győzelmével visszaelőzte a Juventust a tabellán, a Roma "szűken" verte a Parmát.

Cesena - Milan

Azután, hogy a Juventus szombaton hátrányból legyőzte odahaza a Cataniát, két ponttal megelőzte a címvédő milánóiakat, vagyis ha Massimo Allegri alakulata "pozícióból" szerette volna várni a jövőheti szuperrangadót, le kellett győznie a 19. helyen álló Cesenát.

Robinho: gól és gólpasszA vendégek kezdőjében nem volt ott az eltiltott Ibrahimovic, a sérült Pato és Seedorf sem, helyet kapott viszont a télen szerződtetett Maxi Lopéz és az Intertől kölcsönvett Muntari is.

Nagyon "megnyomta" a találkozó elejét a piros-fekete legénység, a 42 éves portásának, Antoniolinak köszönhette csak a Cesena, hogy 10 perc elteltével még 0-0-t mutatott az eredményjelző. Előbb Emanuelson eresztett meg egy kiváló bombát úgy 20 méterről, majd Ambrosini került ziccerbe egy csodás összjáték után - de a veterán portás ekkor még útját állta a labdának. Tehetetlennek bizonyult viszont a 29. percben, amikor is Emanuelson szabadrúgása pontosan Muntari elé pattant a mellkasáról, a ghánai pedig köszönte szépen - a kapuba pofozta a játékszert (0-1). Szinte még ünnepeltek a vendégszurkolók, amikor jött az újabb Milan-gól: Robinho hozta fel a labdát a hazaiak térfelének közepéig, majd passzolt Emanuelsonnak, aki 18 méterről tökéletesen lőtte ki a bal alsó sarkot (0-2). A szünetig még Vincenzo Iaquinta tesztelte egy ízben Abbiatit, de ezt leszámítva momentuma sem volt a Cesenának.

A második félidő két hazai lehetőséggel indult, ám az 55. percben mégis a Milan növelte góljai számát: Abate ütempasszával Robinho tört be a védők közé, majd 12 méterről a kapu közepébe lőtt (0-3). Összejött azért a becsületgól a hazaiaknak is: Pudil egy éles lövéssel meglepte Abbiatit (1-3). A hajrában Allegri cseréi közül El Shaarawy iratkozhatott volna fel a gólszerzők közé, de hatalmas helyzetben Antonioliba lőtte a labdát.

Sikerével a Milan újra a tabella élére ugrott, igaz, a második helyen álló Juventus egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Jövő héten a két éllovas egymással néz farkasszemet, a két gárda formáját elnézve pedig régen látott szinvonalas olasz bajnokira van kilátás.

Roma - Parma

Francesco Tottiék a múlt fordulóban kínos vereséget szenvedtek a kiesés elöl menekülő Siena otthonában, azelőtt pedig a Cataniával nem bírtak odahaza, így Luis Enrique csapatának égetően szüksége volt arra a bizonyos három pontra. A meglehetősen foghíjas lelátók előtt lejátszott mérkőzésnél - mi tagadás -  rendeztek már izgalmasabbat is.

Tottiék megszenvedtek a három pontért

Az első 45 perc rendkívül haloványra sikeredett, komoly, ziccerig kialakított helyzetet gyakorlatilag nem is láthatott a nagyérdemű. Az első negyedóra végén Gago beadása után az egyik vendégvédő a büntetőterületen belül ért kézzel a labdához, de a játékvezető sípja néma maradt - tette mindezt tévesen. A 26. percben aztán az első lendületes hazai akció végén vezetéshez jutott a Roma: Gago passza után Borini mintegy 15 méterről lőtte ki a hosszú alsó sarkot (1-0).

A fordulás után sem sokat javult a találkozó színvonala, az első látványos jelenetre majd' 20 percet kellett várni, ekkor Totti egy leheteletfinom labdalevétel után az ötös sarkáról bombázott fölé. A labda nagyrészben a fővárosiaknál volt, de hiába cserélte be Bojant és Lamelát is Enrique, a támadójáték nem lett tőle hatékonyabb. Végül erre nem fázott rá a Roma, ha szűken is, de begyűjtötte a három egységet, és felkapaszkodott az ötödik helyre.

További mérkőzések:

A Genoa saját otthonában kapott ki 1-0-ra a Chievótól, Thereau 30. percben esett góljára nem volt válasza a piros-kékenek. Nem született gól a Novara - Atalanta találkozón, ahol a rendes játékidő letelte után a hazaiaktól Pescét kiállította a bírósporttárs.

Serie A
24. forduló
AS Roma-Parma 1-0 (1-0)
gól: Borini (26.)
Cesena-AC Milan 1-3 (0-2)
g: Pudil (65.), illetve Muntari (29.), Emanuelson (31.), Robinho (55.)
Genoa-Chievo 0-1 (0-1)
g: Théréau (30.)
Novara-Atalanta 0-0
piros lap: Pesce (90., Novara)
korábban:
Lecce-Siena 4-1 (1-1)
gól: Muriel (32.), Di Michele (68., 11-esből), Cuadrado (82.), Brivio (94.), illetve Del Grosso (25.)
piros lap: Blasi (90., Lecce)
Juventus-Catania 3-1 (1-1)
gól: Pirlo (22.), Chiellini (74.), Quagliarella (81.), illetve Barrientos (4.)
kiállítva: Motta (66., Catania)
Fiorentina-Napoli 0-3 (0-1)
g: Cavani (3., 55.), Lavezzi (91.)
Internazionale-Bologna 0-3 (0-2)
g: Di Vaio (37., 38.), Acquafresca (85.)
később:
Palermo-Lazio 20:45 ó
Udinese-Cagliari 20:45



























 

Serie A
Tabella
1. AC Milan 24 15 5 4 48 21 50
2. Juventus 23 13 10 0 36 14 49
3. Lazio 23 12 6 5 37 24 42
4. Udinese 23 12 5 6 34 22 41
5. Roma 24 11 5 8 37 27 38
6. SSC Napoli 24 9 10 5 41 24 37
7. Inter 24 11 3 10 34 33 36
8. Palermo 23 9 4 10 33 34 31
9. Cagliari 23 7 9 7 22 24 30
10. Chievo 24 8 6 10 20 30 30
11. Genoa 24 9 3 12 31 44 30
12. Fiorentina 22 7 7 8 23 22 28
13. Atalanta 24 8 10 6 26 27 28
14. Parma 23 7 7 9 27 35 28
15. Catania 22 6 9 7 28 32 27
16. Bologna 22 6 7 9 21 26 25
17. Siena 23 5 8 10 23 26 23
18. Lecce 24 5 6 13 26 39 21
19. Novara 24 3 8 13 20 42 17
20. Cesena 23 4 4 15 16 37 16