Európa Liga előzetes

Bravúrra lesz szüksége a Paksnak a továbbjutáshoz

Mindhárom magyar klubcsapat idegenben próbálja meg kiharcolni a továbbjutást az Európa Liga-selejtezőinek csütörtöki visszavágóin. A legelőnyösebb helyzetből a Ferencváros vág neki az összecsapásnak, míg a Paks illetve a Kecskemét 1-1-es döntetlenről várja a visszavágót. Pakson a norvég Tromsöt ugyan esélyesebbnek tartják, de bíznak benne, hogy sikerül elkerülniük a kapott gólt, és ha gólt szereznek, akkor meg lehet a továbbjutás.

Böde (jobbra) szerint még nem szabad leírni a Paksot

Az egy héttel ezelőtti odavágón a norvég ellenfél szerezte meg a vezetést, a 27. percben Andersen a szélen elfutó Hans beadását közelről a hálóba kotorta. A második félidőben ugyan egyenlített a Paks (az 57. percben Böde remekül ugratta ki Vayert, aki lerázta a védőjét, majd a kapust is kicselezve helyezte a kapuba a labdát), de újabb gólt nem sikerült szereznie Kis Károly eggyütesének, így idegenben lőtt góllal egyelőre a Tromsönek áll a zászló, a bajnoki ezüstérmes Paksnak bravúrra lenne szüksége a továbblépéshez.

A gólerős középpályás, Böde Dániel szerint 30 százalék esélyük van arra, hogy továbbmenjenek a Tromsö ellen. "A masszív védekezésre kell alapoznunk, és mindenféleképp gólt kell rúgnunk. Itthon sajnos nem tudtuk elkerülni a kapott gólt, kint erre látok esélyt, és akkor meg lesz a továbbjutás. Erre 70-30 százalék esélyt adnék, 30-at magunknak."

A hétvégén a bajnokságban hosszú idő után betaláló Hrepka Ádám úgy érzi, csapata idén is harcban lesz a dobogóért, a Tromsö elleni Európa Liga-selejtezőn pedig nüánszok fognak dönteni. "Nyílt találkozóra számítok, biztos vagyok benne, hogy a Tromsö nekünk fog jönni, támadni fognak, gólt akarnak rúgni, ezért szerintem nekünk is lesznek lehetőségeink a gólszerzésre. Ki-ki meccset várok, nüanszok fognak dönteni, remélem, hogy a mi javunkra."

"Felkészültünk, bár a sorozatmeccsek miatt nem sok időnk volt erre - mondta a klub honlapján Kis Károly, a paksiak mestere. - A Tromsö játékosai már az első meccsen bizonyították, hogy erősek, gyorsak, és a klasszikus skandináv stílus mellett képesek a kombinatív játékra is. Ahhoz, hogy meglegyen a bravúr, száz százalékot kell nyújtanunk, mindenkinek a tudása legjavát kell adnia. Fontos, hogy ne legyen olyan periódus a mérkőzésen, amikor ők uralják a játékot, illetve minél kevesebb ilyen szakasz legyen."

A bajnoki ezüstérmes Paks a selejtezőben szintén érdekelt Kecskeméttel csapott össze az NB I múlt hétvégi, első fordulójában, s a meccs a tolnaiak 3-2-es sikerével zárult.

A múlt pénteki sorsolás alapján a Paks a skót Heartsszal hazai pályán kezdené következő párharcát jövő csütörtökön.

Európa Liga, 2. selejtezőkör, visszavágó:
Tromsö (norvég) - MVM Paks 19:00 (1-1)

 

 

 

Kapcsolódó cikkünk:
Vayer találata életben tartotta a paksi reményeket