Australian Open

Djokovics vért izzadt az élete meccsét játszó Wawrinka ellen

Novak Djokovics öt játszmában győzött Stanislas Wawrinka ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyesének 4. fordulójában.

Djokovics

A mérkőzés elején mindkét teniszező hozta adogatását, ezután a svájci sziporkázott: zsinórban öt játékot nyert, háromszor brékelt és 25 perc alatt 6:1-re nyerte az első szettet. A második játszma elején a címvédő elvette Wawrinka szervajátékát, de továbbra is sokat hibázott az alapvonalról. Negyedszer és ötödször is elbukta adogatását, de nagy nyomás alatt megremegett Wawrinka keze, 5:3-nál két labdára volt a szett megnyerésétől, de a szerb felállt, majd kiegyenlített, de nem saját magának köszönhetően, a svájci roppant össze a teher alatt. Djokovics 2:5-ről vissza tért, és adogathatott az egyenlítésért, ami sikerült is neki.

Djokovics brékkel nyitotta a harmadik szettet, egymás után a hatodik játékot nyerte. Ezután viszont ajándékba adott egy gémet Wawrinkának. Megfordult a helyzet, most Djokovics hozta vissza mérkőzésbe ellenfelét, de 4:4-nél ismét elvette a svájci szerváját majd 6:4-re nyerte a játszmát.

Wawrinkának még nem veszett el minden, a negyedik felvonásban szépen tartotta magát. Brékelni egyik teniszező sem tudott, rövidítésbe torkollott a mérkőzés. A svájci összeszedte magát, három meccslabdához jutott, és a harmadikkal kiharcolta a döntő szettet.

Az ötödik szettben már-már a sokadik fordulat következett, Wawrinka elvette ellenfele adogatását, de a szerb visszabrékelt, majd 0-40-ről megfordította szervagémjét. Óriási csatát vívtak, talán az Australian Open eddigi legjobb derbijét hozták össze, Wawrinka legalábbis biztosan élete meccsét játszotta. Djokovics 4:4-nél szervált, Wawrinkának négy bréklabdája volt a játék során, de a szerb rendre megmentette, és nagy nehezen hozta a szerváját. A helvét sokkal simábban hozta adogatójátékát, ezzel 5:5-re alakult a döntő szett. Aztán Djokovics nullára hozta szervajátékát, 6:5-re vezetett, Wawrinka a meccsben maradásért adogatott, és ezt is megoldotta.

Wawrinka

Miután az Australian Openen nincs tie-break, így adódott a kérdés: mikor lesz ennek vége? 4 órája és 27 perce játszottak, amikor 7:7-re álltak. Wawrinka nem tágított, 9:9-nél ötödször védte meg a meccset. 4 óra és 46 percnyi küzdelem után 10:10-re állt a záró menet, mindketten elkészültek erejükkel. Helyi idő szerint éjjel fél kettőt mutatott az óra, amikor mindketten teljesítőképességük határán álltak. Djokovics 11:10-re vezetett, amikor megtört a jég, a szerb egy fantasztikus game végén harmadik meccslabdáját kihasználva elvette Wawrinka adogatását, és öt órányi játék után megnyerte a meccset. A svájci óriásit küzdött, és könnyezve távozott a vereség után.

Eredmények, nyolcaddöntő:
Djokovics (szerb, 1.)-Wawrinka (svájci, 15.) 1:6, 7:5, 6:4, 6-7 (5-7), 12:10
 
Korábban:
Berdych (cseh, 5.)-Anderson (dél-afrikai) 6:3, 6:2,
7:6 (15-13)
Ferrer (spanyol, 4.)-Nisikori (japán, 16.) 6:2, 6:1, 6:4
Almagro (spanyol, 10.)-Tipsarevic (szerb, 8.) 6:2, 5:1-nél Tipsarevic lábsérülés miatt feladta
 
Korábban, nők:
A. Radwanska (lengyel, 4.)-Ivanovic (szerb, 1.) 6:2, 6:4
Sarapova (orosz, 2.)-Flipkens (belga) 6:1, 6:0
Makarova (orosz, 19.)-Kerber (német, 5.) 7:5, 6:4
Li Na (kínai, 6.)-Görges (német, 18.) 7:6 (8-6), 6:1
Az Eurosport és a Hatharom.hu közös játéka!
Nyerd meg Roger Federer teniszfelszerelését!
Az Australian Open ideje alatt minden nap kiválasztunk egy mérkőzést a (helyi idő szerinti) esti programból, Neked pedig nincs más dolgod, mint tippelni a meccsre, és máris megvan a lehetőséged, hogy nyerj velünk!
A részletekért kattints ide!
A főnyeremény Roger Federer teniszfelszerelése (a Nike 2012-es modelljei), és öt óra ingyenes teniszoktatás a korábbi kiváló játékos, Csurgó Virág jóvoltából.
A fődíj mellett minden nap gazdára talál egy-egy RF emblémával ellátott baseball sapka, Eurosport emblémával ellátott sporttáska valamint egy egyéves Eurosport Player előfizetés.