EURO 2012 csoportbemutató

Felkészületlen ukránok asszisztálnak a kiszámíthatatlan versenyhez

Péntek este végre elkezdődik az év legnagyobb futballtornája, a XIV. labdarúgó Európa-bajnokság. A készülődés hajrájában a D csoport résztvevőivel ismerkedünk meg. Itt vannak az évek óta építkező és valahova most talán jutó franciák, az utolsó pillanatban minden biztos pontjukat elveszítő angolok, a középszinten mindig megbízható svédek és az ukránok, akik látszólag minden tekintetben elfeledkeztek arról, hogy kontinenstornát kell rendezniük.

Franciaország

A francia válogatott arra tör, hogy végre bebizonyítsa: létezik élet Zinedine Zidane után is. Az egykor a Juventust és a Real Madridot is irányító labdaművésszel, akinek legjobb évei alatt világbajnokságot és Eb-t nyert, majd 2006-ban még vb-döntőbe jutott a gall válogatott, aztán kopasz feje rossz helyen, Materazzi mellkasán koppant, a finálét elvesztették, ő pedig lelépett a labdarúgás színpadáról - ahogy azt egyébként előre eltervezte.

Franciaország

Területe: 674 843 négyzekilométer
Lakosok száma: 65,350 millió fő
Főváros: Párizs
Labdarúgó-szövetség alapítási éve: 1919
FIFA-világranglista helyezés: 14.
Mezszín: kék-fehér-piros
Út az Eb-ig: Megnyerte a selejtező D  csoportját.
Korábbi Eb-részvétel: 7 (1960, 1984, 1992, 1996, 2000, 2004, 2008) Legnagyobb siker: világbajnok (1998), Európa-bajnok (1984, 2000)
Akikre érdemes lesz odafigyelni: Franck Ribéry (Bayern München) Karim Benzema (Real Madrid), Florent Malouda (Chelsea), Samir Nasri (Manchester City)

A franciák balszerencséjére - és a szövetség vezetőinek érthetetlen döntése következtében - a horoszkópok alapján válogató szövetségi kapitány, Raymond Domenech maradt, és Zidane nélkül kétszer is hasra esett a válogatottal, 2008-ban az Eb-n, 2010-ben pedig a vb-n nem tudott továbbjutni a csoportból. Ráadásul már utóbbi eseményre is csak Henry kezezős írek elleni góljával jutottak ki. Ott aztán nagyot borult a bili: a Mexikó elleni meccsen Nicolas Anelka csúnyán beszólt a kapitánynak, az ezt követő edzésen Patrice Evra vezetésével az egész csapat fellázadt, a kakasos válogatott pedig erősen csorbult becsülettel utazhatott haza Dél-Afrikából.

Ezt követően került a csapat Laurent Blanc, a '98-as világbajnokságon és 2000-es Eb-n még játékosként győztes egykori középhátvéd, a Bordeaux-val egyszeres bajnok szakember kezébe. Az ő első selejtezős meccsén - a büntetésben lévő, korábban balhézó sztárok nélkül - még kikaptak a Kékek Fehéroroszországtól, de azóta is ez a szövetségi kapitány egyetlen veresége a válogatottal. A selejtezőcsoportjukat elsősorban rendkívül hatékony védekezésüknek köszönhetően, mindössze 4 gólt kapva megnyerték, igaz, az a hatos nem volt épp a legerősebb. A beloruszok mellett Bosznia-Hercegovina, Románia, Albánia és Luxemburg voltak az ellenfeleik.

Montázs Karim Benzemáról, Wayne Rooneyról, Zlatan Ibrahimovicról és Andrij Sevcsenkóró, az EURO 2012 D csoportjának résztvevőiről.

Azóta viszont már felmutattak egy-két imponáló eredményt, legyőzték Németország és Szerbia csapatait, Észtország ellen az önbizalomnövelő nagy különbségű győzelem is megvolt az Eb-felkészülés utolsó állomásaként, ráadásul úgy tűnik, hogy a támadójátékuk kulcsemberei, Franck Ribéry és Karim Benzema épp a bajnoki szezon végére lendültek a legjobb formájukba. Ha a Manchester Cityben, illetve a Chelsea-ben kevesebb lehetőséget kapó Samir Nasri és Florent Malouda fel tudnak melléjük nőni, akkor bármire képesek lehetnek a következő bő három hétben.

Aggódnia legfeljebb azért kell Blancnak, mert a védelem két széléről Bacary Sagna és Éric Abidal sérülés, illetve betegség miatt hiányoznak, a keretben pedig az utóbbi évekhez képest szokatlanul nagy a francia bajnokságban játszó, nemzetközi szinten kevesebb tapasztalattal rendelkező játékos.

EURO 2012 - Franciaország
Az Eb-keret
kapusok: Hugo Lloris (Lyon), Steve Mandanda (Marseille), Cédric Carrasso (Bourdeaux)
védők: Mathieu Debuchy (Lille), Patrice Evra (Manchester United), Adil Rami (Valencia), Philippe Mexés (Milan), Anthony Réveillére (Lyon), Laurent Koscielny (Arsenal), Gaël Clichy (Manchester City)
középpályások: Yohan Cabaye (Newcastle), Franck Ribéry (Bayern München), Mathieu Valbuena (Marseille), Samir Nasri (Manchester City), Blaise Matuidi (PSG), Jérémy Ménez (PSG), Florent Malouda (Chelsea), Yann M'Vila (Rennes), Alou Diarra (Marseille), Marvin Martin (Sochaux), Hatem Ben Arfa (Newcastle)
támadók: Olivier Giroud (Montpellier), Karim Benzema (Real Madrid)

Anglia

Óriási kérdőjel az angol válogatott, amely jó eséllyel belebukhat az angol szövetségben (FA) uralkodó össze-visszaságba, az esetenként már bigott tradíciókövetésbe, Rooney butaságába és a sok sérült hiányába.

A Premier League idén ünnepelte 20. születésnapját, és a két évtized alatt egyértelműen Európa és a világ legerősebb bajnokságává nőtte ki magát, de mégsem mondhatjuk, hogy az angol futball is ugyanígy fejlődött volna. Már-már közhely, hogy a legjobb angol klubcsapatokban a külföldi játékosok viszik a prímet, a hazaiak többnyire csak a zongoracipelő szerepeket tudják betölteni, egysíkú játékra képesek, és a kevés valódi vezéregyéniség a válogatottat a legmagasabb szinten nem tudja sikerre vezetni.

Anglia

Területe: 130 395 négyzetkilométer
Lakosok száma: 52,234 millió fő
Főváros: London
Labdarúgó-szövetség alapítási éve: 1863
FIFA-világranglista helyezés: 6.
Mezszín: fehér (piros csíkkal)
Út az Eb-ig: Megnyerte a selejtező G csoportját.
Korábbi Eb-részvétel: 7 (1968, 1980, 1988, 1992, 1996, 2000, 2004)
Legnagyobb siker: világbajnok (1966), Eb-bronzérmes (1968, 1996)
Akikre érdemes lesz odafigyelni: Joe Hart (Manchester City), Steven Gerrard (Liverpool), Andy Carroll (Liverpool), Wayne Rooney (Manchester United)

Ráadásul a szövetség még csúnyán bele is rondított a háromoroszlános csapat munkájába. Miután Fabio Capello vezetésével hozták a kötelezőt, megnyerték a selejtezőcsoportjukat, a vezetők elvették a rasszista beszólással vádolt John Terrytől a csapatakapitányi karszalagot, de rendesen nem fejezték be az ügyét, azt az Eb utánra halasztották. Az olasz szövetségi kapitány pedig köszönte szépen, nem fogadta el az így kialakult semmilyen állapotot, hanem lemondott.

A helyére még mindig találhattak volna jó szakembert, de annyira megijedtek, látva, hogy egy karakteres szakvezető mit meg nem enged magának, hogy a valószínűleg remek - és könnyen irányítható - ember, de ezen a szinten kevéssé sikeres Roy Hodgsont nevezték ki. Azt, aki a legnagyobb csapatoknál többszörösen bebizonyította alkalmatlanságát, pedig ott volt nekik a Tottenhamet a legjobbak közé emelő Harry Redknapp vagy a válogatott játékosokat tökéletesen ismerő Stuart Pierce.

E mellé jött még a csapat egyetlen világklasszis csatárának, Wayne Rooneynak a butasága és a sérüléshullám. A támadó az utolsó selejtezőmeccsen nem tudta elviselni, hogy elvették tőle a labdát, jó nagyot rúgott hát a montenegrói védőbe, ezért pedig az első két meccsen, Franciaország és Svédország ellen nem játszhat. Mivel feltűntek új tehetségek, ezt még csak-csak elviselték volna, de aztán az utóbbi hetekben egyre csak fogyatkoztak a játékosok a csapatból. Frank Lampard, Jack Wilshire, Gary Cahill, Chris Smalling, Gareth Barry sorra kidőltek Jermaine Defoe édesapja halála miatt utazott haza, helyettük pedig vagy rutintalan, vagy csak angol középcsapatokban jónak számító labdarúgók érkeztek a keretbe. A legfurcsább, hogy nem lesz ott Rio Ferdinand, mivel épp az ő öccsére mondott állítólag csúnyát Terry, emiatt ők haragszanak egymásra, Hodgson pedig nem tudta vagy nem is akarta őket kibékíteni. Persze sok ideje nem is volt, mindenesetre Ferdinand otthon maradt.

Ha a franciák és a svédek elleni meccseket valahogy túléli a várhatóan kőkemény 4-4-2-vel és "Rúgd előre, fuss utána!" játékkal operáló együttes, akkor Rooney visszatérésével még kiharcolhatják a továbbjutást, persze azt is csak akkor, ha a kezdőcsapaton többet már nem kell változtatnia Hodgsonnak, mert ha az idén leszereplő liverpooli különítményre kell nagy feladatokat bíznia, akkor kezdhetnek is csomagolni.

  • Franciaország - Anglia 2012-06-11 18:00:00
  • Ukrajna - Svédország 2012-06-11 20:45:00
  • Svédország - Anglia 2012-06-15 20:45:00
  • Ukrajna - Franciaország 2012-06-15 18:00:00
  • Anglia - Ukrajna 2012-06-19 20:45:00
  • Svédország - Franciaország 2012-06-19 20:45:00
EURO 2012 - Anglia
Az Eb-keret
kapusok: Joe Hart (Manchester City), Robert Green (West Ham), Jack Butland (Birmingham)
védők: Glen Johnson (Liverpool), Ashley Cole (Chelsea), Martin Kelly (Liverpool), John Terry (Chelsea), Leighton Baines (Everton), Phil Jones (Manchester United), Joleon Lescott (Manchester City), Phil Jagielka (Everton)
középályások: Steven Gerrard (Liverpool), Theo Walcott (Arsenal), Jordan Henderson (Liverpool), Ashley Young (Manchester United), James Milner (Manchester City), Scott Parker (Tottenham), Stewart Downing (Liverpool), Alex Oxlade-Chamberlain (Arsenal)
támadók: Andy Carroll (Liverpool), Wayne Rooney (Manchester United), Jermain Defoe (Tottenham), Dany Welbeck (Manchester United)

Svédország

A skandináv válogatott az, amelyet a magyar szurkolóknak talán be sem kell mutatnunk.

 

Svédország

Területe: 449 964 négyzetkilométer
Lakosok száma: 9,415 millió
Főváros: Stockholm
Labdarúgó-szövetség alapítási éve: 1904
FIFA-világranglista helyezés: 17.
Mezszín: sárga-kék
Út az Eb-ig: Második lett a selejtező E csoportjában, legjobb csoportmásodikként automatikusan kijutott.
Korábbi Eb-részvétel: 4 (1992, 2000, 2004, 2008)
Legnagyobb siker: vb-ezüstérmes (1958), vb-bronzérmes (1950, 1994) Eb-bronzérmes (1992)
Akikre érdemes lesz odafigyelni: Zlatan Ibrahimovic (Milan), Kim Källström (Lyon), Johan Elmander (Galatasaray), Olof Mellberg (Olimpiakosz)

Annyiszor találkoztunk velük az utóbbi évtizedben, hogy nemcsak a kezdőcsapatukat, de a taktikai felállásukat is könnyedén fújnák a legtöbben. Meglepő lenne, ha a Háromkoronásokat mondjuk az elődöntőben látnánk, de mivel az Angliánál már emlegetett egyszerű focit jelenleg a feltalálóknál is sokkal jobban játsszák, ráadásul nekik vannak embereik a változtatásokhoz, és náluk játszik a világ jelenleg talán legjobb középcsatára, a mieinket sokszor keserítő Zlatan Ibrahimovic.

A sárga-kékek a selejtezőcsoportban - noha az ötpontos különbség nem ezt mutatja, de - éppcsak a magyar válogatott elé kerültek, Hollandiát azonban nekik sem volt reális esélyük megelőzni. Épp ezért nem számítunk arra, hogy a véghajrában még versenyben lesznek, de a csoportban még nincs Hollandia szintű ellenfelük.

A minden csapatot elérő sérülések őket kevésbé sújtották, de azért nekik is lesznek hiányzóik. Az Eredivisiében 20 gólig jutó fiatal John Guidetti épp a szezon végére dőlt ki, a rutinos középhátvédet, Daniel Majstorovicot pedig Ibrahimovic intézte el nem épp okos módon egy edzésen. A védelemben azért így is ott lesz nekik Mellberg, a széleken Källström és Elmander, elöl pedig a sztár, ráadásul a néha kicsit őrültnek tűnő, de azért rendkívül felkészült Erik Hamrén szövetségi kapitánynak akkor sem kell feltétlen kétségbe esnie, ha mondjuk Sebastian Larssont, Pontus Wernbloomot vagy Ola Toivonent kell beküldenie.

Magyarország-Svédország 2-1

EURO 2012 - Svédország
Az Eb-keret
kapusok: Andreas Isaksson (PSV), Johan Wiland (Köbenhavn), Pär Hansson (Helsingborg)
védők: Mikael Lustig (Celtic), Olof Mellberg (Olimpiakosz), Andreas Granqvist (Genoa), Martin Olsson (Blackburn), Jonas Olsson (West Bromwich), Mikael Antonsson (Bologna), Behrang Safari (Anderlecht)
középpályások: Rasmus Elm (AZ Alkmaar), Sebastian Larsson (Sunderland), Anders Svensson (Elfsborg), Kim Källström (Lyon), Pontus Wernbloom (CSZKA Moszkva), Samuel Holmén (Istanbul BB), Emir Bajrami (Twente), Christian Wilhelmsson (Al Ahli)
támadók: Zlatan Ibrahimovic (Milan), Johan Elmander (Galatasaray), Tobias Hysén (Göteborg), Ola Toivonen (PSV), Markus Rosenberg (Werder Bremen)

Ukrajna

A hírek szerint ukrán oldalon sok minden nem stimmel az Eb-rendezés kapcsán: a stadionokon kívül semmi nem készült el, kérdéses, hogy milyen lesz a közbiztonság, a kiszolgálás, politikai viták is árnyékot vetettek a kontinenstornára. Ezek mellett pedig még a futballszakmai szempontból legfontosabb dolog sem stimmel: az ukránok elfelejtettek csapatot csinálni a hazai rendezésű Európa-bajnokságra. Olyan gyenge csoportot pedig nekik már nem sikerült összesorsolni, mint a lengyeleknek, így a papírforma alapján Sevcsenkóéknak tökutolsóként kellene befejezniük a csoportkört.

Ukrajna

Területe: 603 628 négyzetkilométer
Lakosok száma: 45,888 millió fő
Főváros: Kijev
Labdarúgó-szövetség alapítási éve: 1991
FIFA-világranglista helyezés: 52.
Mezszín: sárga (kék csíkkal)
Út az Eb-ig: Társrendezőként automatikus résztvevő.
Korábbi Eb-részvétel: -
Legnagyobb siker: vb-negyeddöntő (2006)
Akikre érdemes lesz odafigyelni: Andrij Pjatov (Sahtar Donyeck), Anatolij Timoscsuk (Bayern München), Oleg Guszev (Dinamo Kijev), Andrij Sevcsenko (Dinamo Kijev)

Már az is sokat elárul, hogy Oleg Blohin együttesében még mindig a már 35 éves egykori aranylabdás a legnagyobb név, és valószínűleg csak azért nem lesz a legfontosabb láncszem, mert nem bírná már a tempót. Házigazdaként az ukránoknak természetesen nem kellett selejtezniük, de az építkezés eredménykényszer nélkül sem sikerült nekik túl jól. Az elmúlt években szinte minden számottevő ellenfelüktől - Brazíliától, Olaszországtól, Franciaországtól, Svédországtól, Uruguaytól és Csehországtól is - kikaptak, de nem tudták legyőzni Kanada, Svájc és Románia együttesét sem. Azért nyertek meccseket, de a Chile, Norvégia, Bulgária, Észtország, Ausztria és Izrael elleni sikerek nem mindegyike mondható kiemelkedő eredménynek.

A fenti előzmények után újra összecsaptak az osztrákokkal, akiktől 3-2-re kikaptak, Törökország pedig taktikusan játszva, de azért nem szétszakadva is legyőzte őket 2-0-ra. Igaz, ebben már szerepe volt annak is, hogy tizen rosszul lettek a csapatból. Gyomorpanaszaik voltak, közülük csak néhányan léptek pályára, a csapat egyik legfontosabb embere, Anatolij Timoscsuk pedig kórházba is került. Szerdán már mindannyian tudtak edzeni, jövő hétfőn valószínűleg mind tudnak játszani is Svédország ellen, de hogy mennyit vett ki a Blohin által szabotázsnak titulált betegség belőlük, az jó kérdés.

Az viszont biztos, hogy így legalább lesz mire fogni, ha beigazolódik a jóslatunk, és a D csoport negyedik helyén végeznek.

Út az Eb-re
Társrendezőként automatikus résztvevő.
 
Felkészülési mérkőzések 2012-ben:
Izrael-Ukrajna 2-3
Ukrajna-Észtország 4-0
Ausztria-Ukrajna 3-2
Törökország-Ukrajna 2-0
EURO 2012 - Ukrajna
Út az Eb-re
kapusok: Andrij Pjatov (Sahtar Donyeck), Maxim Koval (Dinamo Kijev), Olexandr Gorjainov (Metaliszt)
védők: Jevgeny Szelin (Vorskla), Jevgeny Kacseridi (Dinamo Kijev), Olexandr Kucser (Sahtar Donyeck), Vjacseszlav Sevcsuk (Sahtar Donyeck), Tarasz Mihalik (Dinamo Kijev), Jaroszlav Rakickij (Sahtar Donyeck), Bogdan Butko (Iljicsivec)
középpályások: Anatolij Timoscsuk (Bayern München), Gyenyisz Garmas (Dinamo Kijev), Olexandr Alijev (Dinamo Kijev), Oleg Guszev (Dinamo Kijev), Andrij Jarmolenko (Dinamo Kijev), Ruszlan Rotan (Dnyipro), Szerhij Nazarenko (Tavrija), Jevgeny Konopljanka (Dnyipro)
támadók: Andrij Sevcsenko (Dinamo Kijev), Andrij Voronyin (Dinamo Moszkva), Artem Miljevszkij (Dinamo Kijev), Jevgeny Seleznyov (Sahtar Donyeck), Marko Devics (Metaliszt)

 

A hatharom.com tippje a csoport végeredményére
D csoport
1. Franciaország
2. Svédország
3. Anglia
4. Ukrajna
EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!