NHL

Vérfürdővel kezdődik a playoff első köre

  • Molnár Dávid

Magyar idő szerint csütörtök hajnali fél 2-kor elrajtol az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) 2012-es rájátszása a Philadelphia és a Pittsburgh párharcával. Playoff-beharangozónkban először a négy keleti párharcot vizsgáljuk meg tüzetesebben és próbáljuk megtippelni a továbbjutókat.

Pittsburgh - Philadelphia

Kezdjük rögtön a legkiélezettebb és előreláthatólag a legtöbb érzelmeket felvonultató párharccal, a két pennsylvaniai együttes összecsapásával. A Pittsburgh és a Philadelphia úgy végeztek a főcsoportjuk negyedik, illetve ötödik helyén, hogy valójában a New York Rangers mögött ők szerezték a legtöbb pontot a keleti főcsoportban. Legszívesebben mindkét csapat elkerülte volna egymást az első körben, de a jelenlegi rendszer hibái miatt mégis összekerültek már a legelején.

Ahogy Scott Hartnell is nyilatkozta, „Vérfürdő lesz.” Nem túlzás azt állítani, hogy a két csapat játékosaiba és szakembereibe bele van kódolva a pennsylvaniai rivális gyűlölete, és akkor még a szurkolókról nem is beszéltünk. Az alapszakasz utolsó vasárnapi játéknapján a szezonban ötödik alkalommal csapott össze a két együttes a Pittsburgh otthonában, és a sok gól mellett nem volt hiány beszólásokból és bunyóból sem. Aki aznap életében először látta a két csapatot játszani, annak rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy ez a két gárda a szó szoros értelmében gyűlöli egymást.

Scott Hartnell Penguins szorításban

Ez a gyűlölet egyébként az egész atlanti csoportra jellemző, hiszen ez az egyetlen ötös, melynek minden tagja büszkélkedhet legalább egy Stanley-kupával – az NHL egyetlen másik csoportja sem mondhatja el ezt magáról. A rég- és közelmúltbeli sikerek miatt pedig természetes, hogy a játékosok között heves vérmérsékletű rivalizálás jött létre, és az indulatok, érzelmek a szakmai stáb tagjaira is átszállnak.

Előzmények

Mivel egy csoportban található mindkét együttes, a szezon során hatszor csaptak össze a felek. Már a szezon elején várható volt, hogy újabb pikantériával és indulattal bővült a pennsylvaniai csata, hiszen a KHL-ből visszatérő Jaromir Jagr és a szabadügynökké váló Maxime Talbot is Philadelphiába rakta át székhelyét, holott mindketten közönségkedvencek voltak Pittsburghben. Jagr árulása csapta leginkább pofont a Pittsburgh-drukkereket, hiszen a cseh klasszisról sokáig azt regélték az újságírók, hogy ott szeretné befejezni pályafutását, ahol elkezdte: Pittsburghben. Ehhez képest mégis a Flyerst választotta, és ezzel kivívta az egykori szimpatizánsok végső ellenszenvét, és immáron nem telik el olyan Penguins-Flyers találkozó, ahol nem kapna hideget a közönségtől.

Jagrt és Talbot-t azonban hidegen hagyták a lelátói reakciók, hiszen mindketten jól muzsikáltak volt klubjuk ellen. A Flyers végül 4-2-es összesítéssel nyerte az egymás elleni mérkőzéseket a szezonban, Jagr négy góllal és egy gólpasszal szomorította el a Pittsburgh-drukkereket ezalatt. A Pittsburgh a szezon utolsó játéknapján végül bezsebelte első győzelmét az új csarnokban a Flyers ellen – amióta átköltözött a Pittsburgh az új arénájába, minden meccsét elvesztette hazai pályán a pennsylvaniai riválisával szemben. Bár a negatív szériának véget vetettek, az nem lehet megnyugtató számukra, hogy a Flyers igen csak tartalékos kerettel állt ki.

A lockout óta kétszer már összecsapott egymással a két együttes a playoffban, mindkétszer a Pittsburgh került ki győztesen, és később nagydöntőt is játszottak Crosbyék.

Pittsburgh-Philadelphia
2011-2012-es találkozók
2011.12.08. PHI-PIT 3-2
2011.12.29. PIT-PHI 2-4
2012.02.18. PHI-PIT 4-6
2012.03.18. PHI-PIT 3-2 h.u.
2012.04.01. PIT-PHI 4-6
2012.04.07. PIT-PHI 4-2

Elemzés

Ez a párharc tartogatni fog mindent, amiért imádni lehet a jégkorongot: gólokat, zseniális egyéni megmozdulásokat, bunyókat, ütközős hokit, és mindenekelőtt megfékezetlen indulatokat mindkét fél részéről. Bár a főcsoport negyedik és ötödik helyezettjének a párharca szokott lenni mindig a legkiélezettebb, ez erre a szériára duplán igaz, még akkor is, ha az alapszakaszbeli eredmények sima Flyers továbbjutást indikálnak.

A Pittsburgh azonban 2009-es kupagyőzelme után végre ismét teljesen egészséges kerettel áll ki. Az egész évben MVP-formában játszó Jevgenyij Malkin mellett ott lesz Sidney Crosby és Jordan Staal, a védelmet pedig a Kris Letang-Zbynek Michalek-Paul Martin triumvirátus fémjelzi. Marc-André Fleury is számtalan alkalommal megmutatta már, hogy lehet rá számítani sorsdöntő pillanatokban.

A Flyers ezzel szemben sérültekkel küszködik, a legnagyobb érvágás a csapat számára mindenképp Chris Pronger decemberi elvesztése volt. A Flyers csapatkapitányát már lehet, hogy nem is látjuk többé a pályán, hiszen legújabb agyrázkódása az egészségére súlyos következményekkel járt – többek közt konstans emlékezetkiesés keserítette meg mindennapjait. A sérülések ellenére azonban a Flyers jól muzsikált egész szezonban, és pont ez a tudat, hogy az új beugrókkal is képesek nyerni, lendítheti át őket a Pittsburgh jelentette akadályon.

A négy győzelemig
tartó párharc menetrendje
2012.04.11. PIT-PHI
2012.04.13. PIT-PHI
2012.04.15. PHI-PIT
2012.04.18. PHI-PIT
2012.04.20. PIT-PHI*
2012.04.22. PHI-PIT*
3012.04.24. PIT-PHI*
* ha szükséges

Kulcsfigurák

A pályaelőnyt élvező Pittsburghnél a bomba formában játszó Jevgenyij Malkinra vetül majd a reflektorfény a Flyers védők részéről, ez pedig Sidney Crosby előtt nyitja meg a kaput egy fantasztikus rájátszásra. Crosby a szezon nagy részét a lelátóról követte, de mindkét visszatérése alkalmával megmutatta, hogy semmit sem vesztett hokitudásából. A Penguinsnek azonban nagy szüksége lesz arra, hogy Malkinék mellett Crosbyék sorában is benne legyen bármikor a gól.

A Flyers az évtizedek óta tartó kapusproblémáját látta megoldani Ilja Brizgalov megszerzésével, aki hullámzó teljesítményével még nem igazán tudta belopni magát a Flyers drukkerek szívébe. Az orosz portásnak, ha olyanja volt, ellenállhatatlanul védett, de ha a csillagok rosszul álltak számára, akkor még talán a farmligából is száműzték volna gyatra teljesítménye miatt. Brizgalov az előző két idényben nem tudta győzelemre vezetni a Phoenixet az első körből, ennek a rossz sorozatnak vethet most véget, ha megembereli magát.

Hathárom tipp:

Sokat ki fog venni mindkét együttesből ez a párharc, főleg úgy, hogy Crosbynak oda kell figyelnie, hogy nehogy beleszaladjon még egy nagy ütközésbe, ami már könnyen a pályafutásába kerülne. A Flyers keretét alkalmasabbnak találjuk a folyton őrlő, ütközős hokira, ami hosszú távon meghozza a gyümölcsét a Penguins technikás játékosai ellen: Flyers továbbjutás hét meccsen.

New York Rangers – Ottawa

Ez a párharc csupán az alapszakasz utolsó napján alakult ki, köszönhetően a Washington New York-i győzelmének, és az Ottawa vereségének a New Jersey otthonában. De talán a Szenátorok örültek is a dolgok ilyetén alakulásának, hiszen sokáig úgy tűnt, hogy a Bostonnal mérkőznek meg, akik ellen csupán egy győzelmet könyveltek el hat próbálkozásból az idén.

Ettől függetlenül a Senators nagy lépést tett előre a tavalyi évhez képest, amikor is lemaradt a rájátszásról. A sok fiatallal felálló Ottawát idén sem jósolták sokan a playoffba, de Erik Karlsson és Jason Spezza ponterős szezonjának köszönhetően megcáfolták a kritikusokat.

Ottawa New York Rangers

A New York Rangers első helyezése még váratlanabb volt, de az alapszakasz egészét figyelembe véve mégis teljesen megérdemelt. Egy gyengécske szezonkezdetet követően ugyanis végig egyenletesen teljesített Joe Tortorella legénysége, december közepétől március elejéig volt egy sorozatuk, mely során nem vesztettek el két meccset egymás után.

Előzmények

Kevés csapat büszkélkedhet azzal, hogy jól megy a New York Rangers fenoménja, a kapus Henrik Lundqvist ellen, de az Ottawa eme együttesek közé tartozik. A Szenátorok három mérkőzést is megnyertek a négy találkozóból, és a legutóbbi sikerüket sem könyvelték el olyan régen: március 8-án 4-1-gyel küldték haza a Parkőröket Spezzáék.

Ottawai részről Jason Spezzának ment a legjobban a Rangers ellen, négy gólja mellett két assziszttal is feliratkozott a pontlistára, míg a Rangerstől Marian Gaborik dicsekedhet öt ponttal (három gól, két gólpassz) a Senators ellen.

Ez lesz a két csapat első playoff-párharca egymás ellen.

New York Rangers-Ottawa
2011-2012-es találkozók
2011.10.29. NYR-OTT 4-5 szétlövésekkel
2011.11.09. OTT-NYR 2-3
2012.01.12. NYR-OTT 0-3
2012.03.08. OTT-NYR 4-1

Elemzés

A Rangers védelme az egyik legjobb volt a keleti főcsoportban, mert Henrik Lundqvist tökéletesen be tudta tölteni a hatodik védő szerepét. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a svéd kapus abban, hogy a Rangers végül főcsoportja élén végzett az alapszakaszban, és Jevgenyij Malkin után nagy esélyekkel pályázik az alapszakasz MVP címre.

Amiben megfoghatja a Senators a keleti elsőt, az a csatársorok mélysége. Gaborik megnyerte a házi pontlistát, de például a milliókért New Yorkba csábított Brad Richards 66 pontja hagy kivetni valót maga után ekkora gázsi fejében. A Rangers egész évben küszködött azzal a problémával, hogy ne csak az első sora találjon be, és nem igazán sikerült ezt megoldani a szezon végeztével.

A Senatorsnál ellenben a harmadik és negyedik sorból is eredményesek tudtak lenni a csatárok: a főleg verekedéseiről és kiállításairól híres Chris Neil tizenhárom találatot jegyzett a szezonban. Ha ebből a formából kicsit is át tud menteni a playoffra, akkor kellemetlen meglepetésben lehet része a Rangersnek.

A négy győzelemig
tartó párharc menetrendje
2012.04.12. NYR-OTT
2012.04.14. NYR-OTT
2012.04.16. OTT-NYR
2012.04.18. OTT-NYR
2012.04.21. NYR-OTT*
2012.04.23. OTT-NYR*
2012.04.26. NYR-OTT*
*ha szükséges

Kulcsfigurák

Brad Richards 2004-ben Tortorella irányítása alatt egyszer már kupát nyert a Tampa Bay színeiben, és a playoff MVP címet is elhódította. Itt az ideje, hogy ismét megcsillogtassa képességeit, és bebizonyítsa, hogy a rá szánt milliók minden centjét megéri, ha fontos mérkőzésekről van szó. A rájátszásban pedig minden meccs sorsdöntő.

Az Ottawa kék vonalánál Erik Karlssonnak egy még magasabb szintre kell lépnie ebben a párharcban, főleg ami a védekezési hatékonyságát illeti. Bár +/- mutatóját +16-tal zárta, a szezon vége felé kijöttek a helyezkedési és döntésbeli hibák nála, amit redukálnia kell a Rangers ellen, miközben támadásban ugyanazt kellene hoznia, ami káprázatba ejtette idén az NHL közönségét.

Hathárom tipp:

A Senators a lehető legrosszabbkor kezdett el bukdácsolni, és a szezon végén elszenvedett vereségek kihatással lesznek a rájátszásbeli teljesítményükre. Az Ottawa fiataljainak apró hibáit keményen meg fogják bosszulni a Parkőrök, és ottawai szemszögből hiába kedvezőek az alapszakaszbeli eredmények, a pillanatnyi forma és a két keret minőségbeli különbsége ki fog ütközni egy hétmeccses széria alatt. A Rangers hat meccsen jut tovább.

Boston – Washington

A szezon előtt sokan számítottak erre a párharcra, de egyáltalán nem az első körben. A Washington ennek az idénynek is a délkeleti csoport favoritjaként vágott neki, és egészen az első három hétig ennek megfelelően hozták az eredményeket, utána azonban a teljesítményüket leginkább a rapszodikus jellemzővel lehetett illetni.

A Boston Bruins sajnálhatja, hogy a playoffot nem november és január között rendezik, hiszen ha így volna, akkor már címvédést ünnepelhetnének Zdeno Charáék. A Bocsok 3-7-es mérleggel rajtoltak, aztán novembert egy hosszabbításos vereséggel abszolválták, a többi meccset mind megnyerték, és ez a dominancia egészen január közepéig kitartott. Ez az iram azonban utolérte a Bruinst, hiába alkalmaztak négy gólveszélyes sort, még így sem lehetett tartani ezt a tempót. Tim Thomas is kisebb hullámvölgybe került, Nathan Horton szintén kidőlt, miután egy éven belül elszenvedte második agyrázkódását, és a szezon végére Tuukka Raskot is nélkülöznie kellett a csapatnak, a helyére pedig vésztartalékként leigazolták Marty Turcót, aki viszont a playoffban már nem játszhat.

Washington és Boston

Ettől függetlenül a liga +/- listájának első öt helyezettje Bruins játékos, ami leginkább ennek a két és fél hónapos dominanciának köszönhető, amikor nem volt ritka, hogy hat vagy több góllal, és kapott találat nélkül hozták le a meccseket.

Előzmények

Bár a Washingtont egész idényben hullámzó, kiismerhetetlen játék jellemezte, a Bruins ellen meglepően jól muzsikáltak Alexander Ovecskinék. A lejátszott négy találkozóból háromszor is győztesen kerültek ki a fővárosiak.

Patrice Bergeronnak és Brad Marchandnak ment leginkább Ovecskinék ellen, mindketten öt ponttal zárták a négy mérkőzést, míg fővárosi részről leginkább Marcus Johansson és Mathieu Perreault sziporkáztak négy-négy ponttal.

Legutóbb 1998-ban találkozott egymással a két együttes, akkor a Capitals 4-2-es összesítéssel jutott tovább, és végül csak a nagydöntőben állították meg őket a detroiti Vörös Szárnyak.

Boston-Washington
2011-2012-es találkozók
2012.01.24. WAS-BOS 5-3
2012.02.05. WAS-BOS 1-4
2012.03.10. BOS-WAS 3-4
2012.03.29. BOS-WAS 2-3 szétlövésekkel

Elemzés

A Washington legnagyobb szerencséje, hogy a Boston teljesítménye a két és fél hónapos dominanciát követően visszasüllyedt egy 50% környékén teljesítő csapatévá. Bár januárban még eléggé nehéznek tűnt elképzelni, hogy a Bruins ne legyen közte a President’s Trophyért folytatott versenyben az idény végeztével, végül mégis meg kellett elégednie keleti második hellyel. Tim Thomas hanyatló formája játszott ebben leginkább kulcsszerepet, akinél leginkább azután lettek tetten érhetőek a visszaesés jelei, hogy a kapus nem tartott a bajnokcsapattal a Fehér Házi látogatása során.

A fővárosiaknál az utolsó meccsekre tért vissza Nicklas Bäckström, akinek nem adatik sok ideje arra, hogy visszanyerje csúcsformáját. Ettől eltekintve a Capitals sokkal erősebb vele, mint nélküle. A legnagyobb reményt mégis a feljavult Ovecskin játéka biztosítja, aki majd két éves vergődés után úgy tűnik, hogy kezd ismét úgy játszani, mint ahogy azt tőle megszokhattuk, no meg amit a 10 milliós fizetése alapján el is várna tőle az ember. Ovecskin mellett még egy másik oroszra, Alex Szjominra lesz érdemes odafigyelnie a Bocsoknak, aki továbbra sem tudta kinőni inkonzisztens játékát, de mivel szabadügynök-státuszba léphet a nyáron, ezért valószínűleg mindent megpróbál majd a rájátszásban, hogy felsrófolja a piaci árát július 1-jével.

A négy győzelemig
tartó párharc menetrendje
2012.04.12. BOS-WAS
2012.04.14. BOS-WAS
2012.04.16. WAS-BOS
2012.04.19. WAS-BOS
2012.04.21. BOS-WAS*
2012.04.22. WAS-BOS*
2012.04.25. BOS-WAS*
*ha szükséges

Kulcsfigurák

A Boston idén története legfiatalabb pontkirályával büszkélkedhetett Tyler Seguin személyében. A húsz éves csatár 67 pontjával lett a Bruins idei legeredményesebb játékosa, és +/- mutatókban is sok csapattársával egyetemben az élen végzett az NHL-ben. Volt hét győztes találata is a 29 gólja közül, és ez a jó időzítés a playoffban még értékesebb tulajdonsággá válik. Nathan Horton kiválásával főleg rá hárul majd az a szerep, hogy a döntetlenre álló meccseket eldöntse, mint azt tette egy évvel ezelőtt szokásává Horton.

Elég elcsépelt dolognak tűnhet a részünkről, hogy Alexander Ovecskint emeljük ki, de mivel az elmúlt két idényben is keserű szájízt hagyott maga mögött teljesítményével, kénytelenek vagyunk mégis ő rá adni a voksot. Bízunk benne, aminek oka a szezon végi reneszánsza, ahol már megcsillogtatta régi tudását, amivel hokirajongók millióinak szívébe sikerült belopnia magát. Még ha az idei év volt a legterméketlenebb számára az eddigi NHL-es szezonjai során, valószínűtlennek tűnik, hogy egy hozzá hasonló tehetség vesszőfutása ennyire elhúzódna.

Hathárom tipp:

Mindkét csapat nagyjából hasonló formában érkezik a playoffra, de a Bruinson van a nyomás, és évek óta először a Capitals az esélytelenek nyugalmával vághat neki a szezon legfontosabb periódusának. Talán eddig pont a rájuk nehezedő nyomás okozta a korai búcsúikat, de ezzel most nem kell majd törődniük. Éppen ezért arra számítunk, hogy a Washington sztárjai felpörögnek erre a párharcra, és gólzáporos mérkőzéseken érvényesítik az alapszakaszban felmutatott Bruins elleni eredményességet. Az is a Capitals esélyeinek kedvez, hogy a Bruins a tavalyi hosszú menetelés után fáradtabb lehet az idei playoff kezdetén. Továbbjutó a Capitals hat meccsen.

Florida - New Jersey

A Florida az idény egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta azzal, hogy megnyerte csoportját, és végül 2000 után ismét visszakerült az NHL legjobb tizenhat csapata közé. Jutalmuk, hogy azzal a New Jerseyvel mérkőznek meg, akik 2000-ben kisöpörték őket a playoffból, amivel kezdetét vette a tizenegy szezonon át tartó playoff-távollét – ami az NHL-ben a leghosszabb volt az aktív távolmaradások közül.

Martin Brodeur

A New Jersey tavaly lemaradt a rájátszásról, de a nyáron kinevezett, és pont egy évvel ezelőtt a Floridából menesztett Peter Deboerrel az élen visszakerült megérdemelt helyére a newarki egylet. Martin Brodeur évek óta először pihenten vághat neki a playoffnak, és a Devils rég nem látott mélységnek örvend a csatárok terén, hiszen ők az egyetlen csapat, melynek három 30 gólos csatára is volt az alapszakaszban.

Előzmények

Ami talán mindenkit meglepetésként érhet, hogy a szezonbeli egymás elleni meccsekből a Florida került ki több ponttal: 2-1-1-et produkáltak az Ördögök ellen, míg a Brodeuréktől 2-2-re tellett csak.
A vendégségben kezdő Devilsnek nagy gondot jelentett Kris Versteeg lekapcsolása, aki végül öt góllal keserítette meg a Devils-védők és kapusok életét. Túloldalon a fiatal idényeit idéző Patrik Elias és Ilja Kovalcsuk vitték a prímet 5-5 ponttal.

2000-ben a két csapat szintén az első körben csapott össze, akkor az Ördögök még a legendás Scott Stevensszel és Scott Niedermayerrel a csapatban minden nehézség nélkül söpörték a Párducokat.

Florida-New Jersey
2011-2012-es találkozók
2011.11.21. FLA-NJD 4-3
2011.12.13. FLA-NJD 2-3 szétlövésekkel
2012.01.06. NJD-FLA 5-2
2012.02.11. NJD-FLA 1-3

Elemzés

A Florida playoffba jutott, de senki sem számít arra, hogy ott sok babér fog teremni a Párducok számára. Bár az év elején úgy tűnt, hogy a nyáron zsoldosokból összeállított keret beváltotta Dale Tallon reményeit, és egy ütőképes alakulatot sikerült összeverbuválnia, azért a szezon második szakaszára már kijöttek a gyengeségei a játékosállománynak.

A Florida tizennyolc mérkőzést bukott el hosszabbításban, illetve szétlövésekkel, ami NHL rekord. Ami még ennél is szembetűnőbb, hogy negatív rekorddal kerültek a playoffba, és végeztek a csoportjuk élén, ami inkább a Washington számára szégyenletes, mintsem a Floridának. Ettől függetlenül mégis több a playoff tapasztalattal bíró játékos a Párducoknál, mint az Ördögöknél. John Madden kétszer nyert kupát a Devilsnél, és egyet 2010-ben a Chicagóval Kris Versteeg és Brian Campbell csapattársaként. A kék vonalon ott szorgoskodik még Ed Jovanovski, valamint az év egyik nagy felfedezettje, Jason Garrison, aki tizenhat góllal segítette ki a csatárokat.

A túloldalt azonban ott van a pontlista ötödik helyezettje, Ilja Kovalcsuk, aki Atlantában eltöltött éveiből jól ismeri már a Párducokat. Patrik Elias már a 36. életévét tapossa, de így is sikerült egy 78 pontos szezont produkálnia. Zach Parisé, a Devils újdonsült csapatkapitánya mellett David Clarkson is elérte a 30 gólos határt, és az Ördögöknek a szezon végére sikerült három gólveszélyes támadósort összerakniuk, amit sok más csapat is megirigyelne.

A négy győzelemig
tartó párharc menetrendje
2012.04.13. FLA-NJD
2012.04.15. FLA-NJD
2012.04.17. NJD-FLA
2012.04.19. NJD-FLA
2012.04.21. FLA-NJD*
2012.04.24. NJD-FLA*
2012.04.26. FLA-NJD*
*ha szükséges

Kulcsfigurák

Akármennyire is hihetetlennek tűnhet, de a 2009-ben New Jersey-ből távozó Scott Clemmensen a volt csapata ellen eddig hibátlan mérleggel büszkélkedhet. Eddig mind a négy mérkőzését megnyerte volt kenyéradója ellen, és mindezt 2.05-ös kapott gólátlaggal, és 93.7%-os védési hatékonysággal tette meg. Ha Jose Theodore betlizne, akkor Kevin Dineen vezetőedző bátran nyúlhat Clemmensenhez, bízva abban, hogy kitart a kapus jó formája a Devils ellen.

Bár csak egy gólt szerzett az utolsó tizenhat mérkőzésen, Adam Henrique-re érdemes lesz odafigyelni, hiszen a fiatal kanadai tehetség tökéletesen tudja időzíteni a csúcsformáját. A 2009-es és a 2010-es évben az OHL playoffjában 17, illetve 25 pontot gyűjtött össze, utóbbi teljesítményéért meg is választották a rájátszás legjobbjának. Ha ezt a teljesítményt képes lesz az NHL playoffjában is megismételni, akkor a 30 gólos David Clarkson mellett rengeteg problémát okozhat majd a Devils harmadik sora a Floridának.

Hathárom tipp:

Szép tündérmese volt az idei a Florida Panthers részéről, de ez nem fog sokáig tartani. Valószínűleg Clemmensen el fog orozni egy vagy maximum két mérkőzést a Devilstől, de egy négy győzelemig tartó párharc végéig nem fog kitartani jó sorozata az ex-klubja ellen. Egyszerűen túl nagy nevek játszanak a Devilsnél, hogy ne oldják meg a Clemmensen által jelentett problémát. Nem is beszélve arról, hogy a Devils zsinórban hat megnyert mérkőzéssel érkezik a rájátszásba, míg a Panthers csupán kétszer diadalmaskodott a szezon utolsó tíz mérkőzésén. A Devils öt meccs után megy tovább.