A lockout előtti helyzet

Általában nagy várakozások előzik meg az adott év cserestoppját az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban, azaz az NHL-ben. Mondhatnánk, hogy az idén sincs másképp, de sajnos vagy sem, ez nincs így.
Hogy kiderítsük ennek okait, vissza kell mennünk 2005-be, amikor is végre hosszas tárgyalások után az NHL és a játékosok szakszervezetének fejesei megegyeztek egy olyan kollektív szerződésben, mely mindkét fél igényeit kisebb-nagyobb részben kielégítette. Az eredménye ennek az lett, hogy az NHL-ben bevezetésre került a fizetési sapka, mely meghatározta, hogy adott csapatok maximum mennyit költhetnek játékosokra, ezzel rögtön elejét véve modern kori hokidinasztiák kialakulásának. A régebbi drukkerek tisztában vannak az egykori Montreal vagy a ’80-as évekbeli Edmonton sikereivel, amikor évről évre elhódították az NHL bajnoki címét. Az évezredforduló környékén a New Jersey Devils és a Detroit Red Wings emelkedett ki igazán a mezőnyből, 1995 és 2003 között hat alkalommal hódította el ez a két együttes a Stanley-kupát. Ha belevesszük még a Colorado Avalanche 1996-os és 2001-es győzelmét, akkor azt láthatjuk, hogy csupán a Dallas Stars tudott feliratkozni még ez alatt a kilenc év alatt a bajnokok listájára.

Ezeknek a kluboknak a sikere egyszerű mintán alapult: meg tudták bőven fizetni a saját nevelésű sztárjátékosaikat, és egyben csapatszellemmel is rendelkeztek. A New York Rangers is nagy bevásárlásokat csinált, de sosem tudott összeverbuválni zsoldosokból igazán ütőképes csapatot. Ezzel szemben a Detroitnál olyan játékosok kergették a pakkot, mint Steve Yzerman, Luc Robitaille, Brett Hull, ha csak a csatárokat említjük, de ott volt Nicklas Lidström és Chris Chelios, hogy a védőkről is megemlékezzünk. A New Jersey erőssége szintén az volt, hogy meg tudta tartani a keret magját, és ez idő alatt olyan bekkek fémjelezték az Ördögök hátsó sorát, mint Scott Niedermayer, a hatalmas ütközéseiről elhíresült Scott Stevens, valamint Brian Raffalski. Hetedik védőnek pedig mindig ott volt a kapuslegenda, Martin Brodeur.

A fizetési sapka következményei

A fizetési sapka bevezetésével azonban ellehetetlenült az ehhez hasonló keretek egyben tartása, amit jól mutat az is, hogy a lockout óta nem nyert kétszer ugyanaz a csapat eddig, sőt csak a Detroit, illetve a Pittsburgh tudott kétszer szerepelni magában a Stanley-kupa döntőben. A Chicago 2010-ben feltett mindent egy lapra, meg is nyerték a Stanley-kupa fináléját, de az azt követő nyáron kénytelen volt a keret jó részétől megválni, úgymint a rájátszás hősétől, Dustin Byfuglientől, vagy a Floridában mostanság reneszánszát élő Kris Versteegtől vagy Andrew Laddtől. A poszt-lockout óta született bajnokok közül egyedül talán a Detroitra és a Bostonra mondható, hogy érett már nagyon a végső siker a Bocsoknak. Utóbbi gárda a 2009-es rájátszástól kezdve végig ott volt a végső esélyesként is kikiáltott csapatok között, azonban sérülések és pech miatt egészen 2011-ig várniuk kellett a bajnoki cím megszerzésével. Azonban kivártak, és az lett ennek az eredménye, hogy a következő idényben nem kellett a fél keretet szétszéleszteni, bár a fiatalok beérésével előbb vagy utóbb erre is sor fog kerülni.

Ami a mostani idényt illeti, kijelenthető, hogy bár van idén is négy csapat, mely kiemelkedik az NHL mezőnyéből (New York Rangers, Detroit Red Wings, Vancouver Canucks és St. Louis Blues), azonban a rájátszásért folytatott harc szorosabb, mint valaha.  Bár akadt jó pár együttes, mely botrányos szezonkezdetet tudhat maga mögött, azonban az öt nap múlva esedékes cserestopp előtt úgy áll a helyzet, hogy matematikai és reális esélye a playoffra csupán a Columbusnak és az Edmontonnak nincs. Még a keleti utolsó Carolina Hurricanes is odaérhet a nyolcadik helyre egy huszáros hajrával, hiszen csak nyolc pont választja el őket a Torontótól.

Ez pedig nagy dilemma elé állítja a menedzsereket. A cserestopp előtt kétféle klub létezik: a buyer, azaz a vásárló, illetve a seller, azaz az eladó. Tekintve, hogy egyik csapat sem törekszik feltétlenül és célirányosan a vereségre, mivel minden együttes a playoff kiharcolására igyekszik elsősorban, ezért a legtöbb csapat vásárló szeretne lenni. A menedzsereknek tehát jól át kell gondolniuk, hogy valójában mennyi esélye is van a csapatnak a többivel szemben, és megéri-e eladni a veteránokat vagy a nyáron szabadügynökké váló játékosokat draft jogokért, illetve fiatalokért, vagy pont ellenkezőleg, az idei siker érdekében megéri-e a jövő fontos pilléreit feláldozni.

Az idei cserejelöltek

Az elmúlt másfél hétben a Rick Nash körüli híresztelések tartják lázban az NHL pletykaközpontjait, de kevés csapat tudja megengedni a columbusi szupersztár fizetését a fizetési sapka alatt, és valljuk be, a Columbus végítélete lenne, ha megválnának egyetlen olyan első körös húzásuktól, mely beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nash egyértelműen a Columbus arcává vált, és a szurkolók nem néznék jó szemmel, ha pont tőle válnának meg a Kékkabátosok, legyen akárki vagy akármi a visszaérkező csomagban.

Tehát idén senki se dédelgessen olyan álmokat, hogy valami nagyszabású csere történik, hiszen Nashen kívül nincs olyan nagy név a piacon, melytől az adott klub a rájátszás előtt megválna. Év közben sokszor felmerült Zach Parisé és Ryan Suter esetleges elcserélése, amennyiben a tranzakciós határidőig nem hosszabbítanak velük, de ezek megmaradtak pletyka szinten, köszönhetően annak, hogy mindkét játékos csapatának, a New Jerseynek és a Nashville-nek is jól megy a szekér, és - értelemszerűen - inkább ezekkel a játékosokkal vágnak neki a rájátszásnak, mint nélkülük.

Kiegyenlített lett a liga, ami egyrészről kedvező, hiszen a kisebb költségvetéssel bíró csapatok végre fel tudták venni a harcot a nagyokkal. Bár a Phoenix és régebben a Nashville is pénzügyi gondokkal küszködött, a fizetési sapkának hála ütőképes alakulattal tudják magukat versenyben tartani a többi csapattal. Igaz lehet, hogy pont a fizetési sapka miatt lesz kénytelen megválni a Predators Ryan Sutertől vagy Shea Webertől, a Ragadozók két klasszis hátvédjétől, de ez még a jövő zenéje. Mindenesetre a kiegyensúlyozott ligának van hátránya is: kevés esély adatik az együttesek előtt a keret erősítésére. Ennek későbbi következménye, hogy sérülések vagy eltiltások esetén nem lesznek képesek minőségi pótlással előrukkolni a csapatok, mely szerencsétlenségek egy szépnek ígérkező évet alakíthatnak át egyik pillanatról a másikra katasztrofálissá, és a következő években valószínűleg megismételhetetlenné. Még további következménye az lesz, hogy a gyengébb játékosokért is túlfizetnek a csapatok, elvégre nincs jobb fellelhető a piacon, és ez a valódi tehetségek igényeit növelik meg.

Hacsak valami csoda nem történik, az idei cserestopp nem fog nagy meglepetésekben bővelkedni. Pavel Kubina és Hal Gill, a veterán bekkek, akiknek neve szinte a szezonkezdet óta felmerült pletykákban, már új csapatokat igyekeznek a végső győzelemre vezényelni. Rick Nash mellett még Tuomo Ruutu a nevesebb csatár a kínálatból - érezhető a minőségbeli különbség a két mezőnyjátékos között.

Ha szeretünk a különböző cseréken csámcsogni, akkor a következő napokban azért kell szorítanunk, hogy még egy-két csapat csatlakozzon az Edmontonhoz és a Columbushoz, azaz hogy eladókká váljanak, felpezsdítve így a piacot. A Montreal, a Buffalo, a Minnesota, de akár az Anaheim is ezt az utat választhatja, ha a következő meccsek eredményei nem alakulnának kedvezően. Ha viszont a kiélezett rájátszásért vívott harcot élveznénk leginkább, akkor a körbeveréseknek kell szurkolni. Nyugaton elvégre az utolsó két helyre pályáznak heten, míg keleten úgy néz ki, hogy a nyolcadik hely marad kiadó, melyet nyolc csapat közül csupán egyetlen vívhat majd ki magának, úgyhogy nem akármilyen izgalmas hajrában reménykedhetnek a semleges szurkolók, és a playoff verseny közepén található csapatok szimpatizánsai.

Hatalmas neveket megmozgató tranzakciókban azonban inkább ne reménykedjünk - még ha a San Jose Sharks erősen is érdeklődik Rick Nash iránt, ha lehet hinni a pletykáknak. Talán az NHL eme elemét a következő kollektív szerződés ismét felpörgeti, de valószínűbb az, hogy a cserékről fokozatosan áthelyeződik a hangsúly a szabadügynökök megszerzésére nyáron, a szabadügynök-piac megnyílását követően. Hiszen ott csak túl kell licitálni a másikat, és nem kell feladni semmilyen értéket az adott játékos szolgálataiért.

Újabb trónfosztás történt az eheti erőrangsorunkban. Bár meglepetésként érheti olvasóinkat, hogy a rekorddöntés után nem a Detroit található az első helyen, azonban mi mégis a St. Louis Bluesnak szavazzuk meg a bizalmat, mely nemcsak nyer, hanem dominánsan és nagy arányban is teszi azt. A hét másik két nyertese a feltámadó Chicago és az Ottawa, melyek szintén meggyőzően múlták felül ellenfeleiket. A Washington Capitals és a Boston Bruins továbbra is csúszik lefele a listánkon, mindkét csapat igen mély hullámvölgybe került, és ami rosszabb, hogy pont a kulcsjátékosaik szenvednek leginkább. A Los Angeles gólínségét sem tudjuk honorálni, főleg, hogy már az előző héten sem muzsikáltak túlságosan szépen, de a Florida Panthers és a New York Islanders is megtorpant az előző hetek elfogadható teljesítményéhez képest.