Átigazolás

Adebayor néhány órára a Realtól

A Marca spanyol napilap szerint néhány órán belül megszülethet a megállapodás a Manchester City és a Real Madrid között Emmauel Adebayor az idény végéig szóló kölcsönszerződéséről, és akár már kedd este bemutathatják a togói csatárt új klubjában.

Ruud van Nistelrooyt nem engedi el a Hamburg a spanyol fővárosba - pedig a holland támadó még saját zsebből is megfinanszírozta volna az ügyletet -, de ő már nem érdekli a királyiakat, sebtiben ajánlatot tettek a Manchester Citynek Emmanuel Adebayorét. Ugyanúgy 2 millió eurót és egy barátságos mérkőzést ajánlottak érte, mint van Nistelrooyért, plusz ők állnák a togói csatár fizetését is - a holllandus akár ingyen is játszott volna a blancóknál. Vélhetően a City sem áll a transzfer útjába, hiszen Adebayor parkolópályára került ebben a szezonban, Edin Dzeko érkezésével még kevesebb esélye lenne pályára lépni, és így nem épp minimálbér fizetését sem kellene állniuk.

Sara Carbonero, a Real kapusának, Iker Casillasnak a barátnője egy olasz tévécsatornának azt nyilatkozta, hogy a sérült Gonzalo Higuaín helyére Adebayor vagy Miroslav Klose érkezhet.