NB I

Fordulatos meccsen nyert a Paks a Bozsik Stadionban

Kifejezetten jó iramú és izgalmas összecsapáson tudott nyerni 3-2-re az MVM Paks az egy félidőt emberhátrányban játszó Budapest Honvéd otthonában.

A Budapest Honvéd-MVM Paks összecsapásnak tavaly még a vendégcsapat lett volna az esélyese, idén azonban alaposan megváltozott a két csapat pozíciója. A fővárosiak a dobogó harmadik fokán állnak, míg Kis Károly együttese mindössze a 11. volt a forduló előtt. A nagy visszatérő, Torghelle Sándor egyből a kezdőcsapatban kapott helyet a hazaiaknál.

„Három hete edz velünk Sanyi, amikor biztossá vált, hogy meg tudjuk szerezni a papírjait, úgy döntöttem, kezdeni fog” - mondta Supka Attila az egykori válogatott támadóról.

Komoly rohamokkal kezdett a Honvéd: Torghelle tette mellel Abass elé a labdát, akit Éger László rúgott térden, a labda mégis visszapattant Torghelle elé, aki hét méterről lőtt, de egy védő blokkolt. Ennek ellenére már korábban büntetőt kellett volna ítélni. A 11. percben egy ellentámadás után Vayer törhetett egyedül kapura, ám ballábas 11 méteres lövése centikkel elkerülte a kaput. Negyedóra elteltével Novák bal oldali beadását fejelte Danilo kapu fölé. Egy percre rá Csehi hibázott hatalmasat, ám Abass éles szögből leadott lövése szintén nem talált kaput. Egyértelműen a hazaiak szorongattak.

Vayer volt a találkozó hőse

A 20. percben röviden szabadítottak fel a paksi védők, ismét Abass elé került a labda, aki 10 méterről centikkel lőtt a kapu bal alsó sarka mellé. A 35. percben Hrepka kapott remek indítást a jobb oldalon, s egyedül törhetett kapura, de rosszul vette át, így azt a kifutó Kemenes fel tudta szedni előle a labdát. A 43. percben megszerezte a vezetést a Paks. Böde indította a bal oldalon Hrepkát, aki átívelt a jobb oldalra, Böde pedig egy pattanás után éles szögből a kapu bal felső sarkába lőtt (0-1). A 45. percben még nagyobb bajba kerültek a vendéglátók, Akassou buktatta Barthát, ezért megkapta második sárga lapját, így a hosszú eltiltásából most visszatérő légióst kiállította a játékvezető.

A fordulás nem látszott, hogy emberhátrányban vannak a hazaiak, továbbra is ők irányították a mérkőzést. Az 57. percben Hidi Patrik csavart szép mozdulattal, de kicsivel kapu mellé. A 62. percben megérdemelten egyenlített a Honvéd. Egy jobb oldali szöglet után a hosszú oldalon érkező Botis öt méterről fejelt a kapuba (1-1).

Négy percre rá azonban ismét vezetést szerzett a Paks. Botis próbált kivezetni egy labdát a tizenhatosa elől, majd beleléptek a passzába, így az Vayer elé került, akinek az első lövését védte Kemenes, de az ismétlés már a kapuban kötött ki (1-2). Nem hagyta azonban annyiban a kispesti csapat, mindössze két perc telt el, amikor Torghelle maradt egy az egyben Gévayval, lefordult róla, majd 8 méterről a bal alsóba lőtt (2-2). Nem sokkal később Hrepka adott be veszélyesen egy labdát, de a védők menteni tudtak. A 76. percben Vayer kapott remek labdát a bal oldalon, rávezette Kemenesre, majd a kapufa segítségével kilőtte a hosszú sarkot (2-3). A 79. percben Hrepka is eldönthette volna a találkozót, de Kemenes megfogta a ziccerét. Három perccel a lefújás előtt még egyenlíthetett volna a Honvéd, de Danilo közvetlen közelről kapu mellé fejelt. Így a szerencsésebb paksi csapat elvitte a három pontot.

OTP Bank Liga, 11. forduló
Budapest Honvéd-MVM Paks 2-3 (0-1)
Bozsik stadion, 2500 néző, v.: Farkas
Budapest Honvéd:Kemenes - Lovric, Botis, Debreceni, Novák A. - Abass (Hidi, a szünetben), Akassou, Németh N. (Ivancsics, 57.), Tchami (Diaby, 70.) - Danilo, Torghelle
MVM Paks: Csernyánszki - Heffler T., Gévay (Szatmári, 74.), Éger, Csehi T. - Bartha (Magasföldi, 60.), Sifter, Böde, Sipeki, Vayer - Hrepka (Kiss T., 83.)
Gólszerzők: Botis (62.), Torghelle (68.), illetve Böde (43.), Vayer (66., 76.)
Piros lap: Akassou (45.)
Sárga lap: Akassou (21., 45.), Tchami (23.), Novák (72.), illetve Bartha (27.)