Liverpool

Kéthetes pihenő vár Gerrardra

A Liverpool közleményben elismerte, hogy Steven Gerrard lábát be kellett gipszelni, emiatt legalább két hétig nem számíthatnak rá klubjánál, és az angol válogatott felkészülési mérkőzéseit is ki kell hagynia.

A Vörösök csapatkapitánya a csapat pénteki edzésén kapott rúgást bokájára, a seb elfertőződött, be kell gipszelni lábát.Mint ismert, a 31 éves középpályáról tegnap több angol sajtóorgánum is olyan képeket közölt, amin begipszelt lábbal, mankóval távozik egy liverpooli kórházból. Kedden klubja is elismerte, hogy Gerrard lábát be kellett gipszelni, miután elfertőződött a jobb bokáján lévő seb. A Vörösök csapatkapitánya a csapat pénteki edzésén kapott rúgást bokájára. A közlemény szerint a szombati, Swansea City elleni bajnokit és Spanyolország (november 12.) és Svédország (nov. 15.) elleni válogatott mérkőzést is ki kell hagynia.

Gerrard visszatérésének tehát nem sokáig örülhettek a szurkolók, hiszen márciusi ágyéksérülése után több mint fél évig nem léphetett pályára.