Barcelona

Messi a Barcelona legendája, gratulálok neki - Pep Guardiola

A Barcelona 5-0-s győzelmet aratott a BATE Boriszov otthonában a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján, Josep Guardiola pedig nem palástolta elégedettségét a találkozó után.

A címvédő katalánok többek között Lionel Messi duplájával fölényes sikert arattak a fehérorosz együttes ellen, ezzel pedig a csoportjuk élére álltak, megelőzve a cseh bajnokot legyőző AC Milant. A Barcelona élén 12 különböző kupát elhódító Guardiola nem "magyarázta túl" a győzelmet. "Boldogok vagyunk, hogy ezzel a sikerrel a csoportunk élére ugrottunk. A Milan elleni döntetlen után ez egy remek eredmény a számunkra" - mondta a sikeredző az AS-nek."Megint egy olyan csapat ellen játszottunk, amely nagyon jól lezárta a területeket, de egy kis szerencsével sikerült megszereznünk a vezetést. Nem számítottam rá, hogy ilyen feszesen játszanak hátul".

A találkozó egyértelmű hőse, Lionel Messi volt, aki a 38. majd az 56. percben is bevette a hazaiak kapuját, ezzel a két találattal pedig beérte az Barcelona örökranglistáján Kubala Lászlót. Az argentin Aranylabdás 194 gólnál jár a gránátvörös-kékek színeiben, de mivel még mindig nagyon fiatal, alighanem jócskán túlszárnyalja majd a 200-as álomhatárt is. "Messi a Barcelona legendája, és még csak 24 éves. Ehhez nem is akarok többet hozzáfűzni, csak gratulálni tudok neki" - így Guardiola.