FA-kupa

A Da Silva-ikrek vezetésével győzte le Manchester United az Arsenalt

A jobb helyzetkihasználásának köszönhette a továbbjutást Sir Alex csapata

Az FA-kupa negyeddöntői közül a Manchester United-Arsenal rangadó ígérkezett a legjobbnak, és végül az egész mérkőzést tekintve nem is kellett csalódnunk. A kezdeti pontatlanságok után sok helyzetet és szép támadásokat hozó találkozót láthattunk. Gólt csak a Vörös Ördögök szereztek, és a két találatukban az ezúttal középpályásként szereplő brazil ikerpár tagjai, Fábio és Rafael játszották a főszerepet. Az Arsenal előtt is sok lehetőség adódott, de azokkal rosszul sáfárkodtak, így búcsúztak a kupától.

Fábio gólöröme a Manchester United-Arsenal FA-kupa negyeddöntőben 2011 márciusában

Angolosan kezdődött a mérkőzés, de inkább két kiscsapat találkozójára, mint a nagyok rangadójára emlékeztettek az első percek. Lendület volt, de inkább csak rakkoltak, mint szépen játszottak a csapatok. Egyikük sem tudott hosszabb ideig nyomást gyakorolni a másikra, és helyzeteket sem nagyon tudtak kialakítani.

Az első lehetőség a 15. percben érkezett, amikor a manchesteri Fábio balról adott be, ikertestvére, Rafael pedig fölé fejelt. A következő nagy helyzetre újabb negyedórát kellett várni, de az már gólt is hozott.

A 28. percben megint Fábio indította az akciót, amelynek végén Rooney ívelte Hernandez fejére a labdát, és bár Almunia bravúrra védte a mexikói próbálkozását, Fábio ért oda elsőként a kipattanóra, és bepofozta a játékszert a hálóba. (1-0)

Fábio gólja

Öt perccel később jutott először gólközelbe az Arsenal: Van Persie kissé a jobb oldalról, de a labda elment a jobb kapufa mellett. Kicsivel később szintén a holland fejelt egy szöglet után a kapu mellé, míg Nasri a bal oldalról a rövid alsőra lőtt mintegy 10 méterről, de Van der Sar szépen ért le, és védett.

Ahogy a helyzetek alakulásából is látszik, a Vörös Ördögök visszaálltak a góljuk után, de az első játékrészben megúszták kapott gól nélkül.

A másodikat pedig újabb szerzett találattal kezdték. Amíg ugyanis az Arsenal Koscielny révén kihagyott egy nagy lehetőséget, addig a 49. percben Rafael egy szép csel után jobbról adott be laposan, és Djourou ugyan menteni tudott Hernandez elől, de a felpattanó labdát Rooney szépen fejelte a hosszú alsóba. (2-0)

Rooney gólja

Sir Alex együttese megint hátra húzódott, és a következő időszakban megint az Ágyúsok alakították ki a helyzeteket. Gólt azonban nem tudtak lőni, hiszen vagy Van der Sar védett bravúrosan, vagy Nasri, Chamakh és Wilshire nem találták el a hazaiak kapuját. A 80. percben pedig a már maródi kapusok mellé Djourou csatlakozott, aki Rooney beadása után épp a saját kapuját veszélyeztette. Almunia védte a "próbálkozását".

Az ápolás miatti szünet az Arsenalt zavarta meg jobban, utána ugyanis percekig a Manchester United birtokolta a labdát. A hosszúra nyúlt hosszabbításban a csereként beállt Scholes még szinte az összes vendégjátékossal összetűzésbe keveredett, de újabb esemény már nem történt, 2-0-s győzelmével a Vörös Ördögök jutottak be az FA-kupa elődöntőjébe.

FA Kupa, negyeddöntő:

Manchester United-Arsenal 2-0 (1-0)
gólszerzők: Fabio (28.), Rooney (49.)

Korábban játszották:
Birmingham City-Bolton Wanderers 2-3 (1-1)
gólszerzők: Jerome (38.), Phillips (80.), illetve Elmander (21.), Davies (66., 11-esből), Lee (90.)

Vasárnap játsszák:
Stoke City-West Ham United 15:00
Manchester City-Reading 17:45