Manchester City

Mancini szerint kevés az esély De Rossi leigazolására

A Manchester City menedzsere szívesen látná csapatában Daniele De Rossit, de kevés esélyt lát arra, hogy honfitársa elhagyja Olaszországot.

A menedzser szívesen alkalmazná a Roma középpályását, de kevés esélyt lát arra, hogy honfitársa elhagyja Olaszországot.Roberto Mancininek már régóta fő a feje a hamarosan rajtoló Afrika-kupa miatt, több kulcsjátékosát kénytelen nélkülözni, ezért az AS Roma középpályásával erősítene, de azzal is tisztában van, hogy a tősgyökeres római De Rossi aligha költözik a a szigetországba.

"Nem hiszem, hogy sikerül őt megszereznünk, Daniele Rómában született, és nem valószínű, hogy elhagyja a várost - vélekedett Mancini. - Kolo és Yaya Touré sem állnak a rendelkezésünkre januárban, és ha még sérülések is sújtanak bennünket, akkor nagy problémával nézhetünk szembe. Már évek óta elég szerencsések vagyunk a sérüléseket illetően, szemben a Manchester Uniteddel. Nagyon sajnálom Vidicset és Fletchert, remélem, hogy mielőbb visszatérnek."

A 28 esztendős középpályás szerződése a nyáron jár le a Farkasoknál, és már egy ideje a Manchester Cityvel kapcsolják össze a nevét. Az UEFA szigorú pénzügyi szabályozásai miatt ugyanakkor oda kell figyelni az átigazolásaira a Citynek, Mancini szerint a valakit vagy valakiket el kell adniuk, mielőtt bevásárolnának. "Majd megkérdezem a tulajdonost, hogy leigazoljuk-e Lionel Messit, de nem hinném, hogy ez lehetséges" - viccelődött a menedzser.