NB I

Fölényes győzelemmel debütált a Diósgyőr

Remek hangulatú találkozón diadalmaskodott a Diósgyőr: az élvonal egyik újonca gyakorlatilag 20 perc alatt eldöntötte a három pont sorsát a Zalaegerszeg ellen. Bencze Miklós alakulatában kiváló teljesítményt nyújottak a spanyol légiósok, míg Csank János együttese egyelőre nem volt NBI-es formában.

A Diósgyőrben a két szélen két spanyol támadó (Luque és Gallardo) kapott helyet, elől pedig az új szerzemény Seydi Menougonggal alkotott támadókettőst. Az új játékosok közül a kapus Farkas Balázs, Takács Péter és Enrique Carreno is a kispadon kapott helyet. Csank János a távozóban lévő Rajcomart és a rutinos Kocsárdit is a cserék közé nevezte, az egyetlen támadójuk a zalaiaknak a lett Turkovs volt.

Az első tíz percben csak szokták a hangulatot a csapatok, komoly támadásokat egyik oldalon sem láthattunk. Lassan negyedóra telt már el a mérkőzésből, amikor George Menougong kapott ígéretes indítást a bal oldalon, de a kameruni nem tudta elérni a labdát. A 25. percben Luque lőtt kapura, de nem jelentett veszélyt. Egy percre rá George indította pazarul a ziccerben kilépő Luquét. A spanyol elhúzta Vlaszák mellett a labdát, de az üres helyett az oldalhálóba lőtt.

A 28. percben azonban már nem hibázott a DVTK, a friss igazolás Seydi kapott remek labdát a tizenhatos vonalánál, majd a védők között laposan a kapuba lőtt (1-0). Ezt követően, mint egy varázsütésre kezdte el gyártani a helyzeteket a DVTK. Az első fél óra letelte után nem sokkal George kapott labdát a bal oldalon középre tálalt Seydinek, aki nagy helyzetben a jobb kapufa mellé lőtt nyolc méterről. Ezt követően George szerzett labdát Seriftől, majd egy remek csel után Vlaszák mellett is elhúzta a labdát, de már nem tudta pályán tartani, így az alapvonalon túlra gurult. Végig fölényben játszott a Diósgyőr, a ZTE-nek momentumai sem voltak az első játékrészben. A 38. percben már Csank János sem várt tovább: Horváth András helyett Prince Rajcomar folytatta. Ez a csere sem változtatta meg azonban a játék képét, hiszen három minutumra rá már kettő volt a DVTK előnye: három az egy ellen lódult meg a hazai csapat. Luque egy remek csellel becsapta védőjét, majd 13 méterről a kapu bal oldalába lőtt (2-0).

Ennyivel azonban nem úszták meg a zalaiak, mivel Seydi a 45. percben már a második gólját szerezte, miután a zalai védelem újabb kapitális hibát követett el. A középen kiugró szenegáli ismét nagyszerű labdát kapott, majd a kimozduló Vlaszákot egy biciklicsellel becsapta, és a kapuba gurított (3-0).
Ezzel háromgólos hazai vezetéssel vonultak a csapatok a félidőre.

A szünetben Csank János cserélt: Stanisavljevic lépett pályára Szalai helyé, de az első percekben komoly változás nem történt a zalaiak játékában. A mezőnyben továbbra is a Diósgyőr tűnt aktívabbnak, de helyzeteket a hazaiak sem igazán tudtak kialakítani. Az első említésre méltó akcióra az 57. percig kellett várni:  Gallardo remek cselekkel játszotta tisztára magát a bal oldalon, jól is adott középre, a berobbanó Lippai azonban a kapu mellé pörgetett. Egy perccel később Luque a bal oldalról Menougongot próbálta megjátszani, de visszakerült a labda a spanyol fiúhoz, aki 10 méterről az oldalhálóba bombázott. A vendég zalaegerszegiek továbbra is halovány futballt mutattak be, támadásaikban gyakorlatilag semmi dinamika és veszély nem volt.  Nem lehetett panasz viszont a diósgyőriek spanyol légiósaira: Gallardo és Luque is rendre veszélyt teremtett a vendég kapu előtt, szinte minden megmozdulásukból érződött: bizony jó futballistákról van szó.  A 82.percben Bulatovic begyűjtötte második sárgáját is, de az emberhátrány ellenére mégis összejött a szépítés a ZTE-nek. Egy bal oldali vendégszöglet után többen is próbálkoztak lövéssel, kétszer is elakadt a labda a hazai védelemben, de felszabadítani nem tudtak, majd harmadszorra Varga elé került a játékszer, aki 5 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (3-1). Nem érhetetett így végett a találkozó - gondolhatták a hazai szurkolók - és az utolsó szó a Diósgyőré is lett: Gohér egy tisztára játszott helyzetet 11 méterről kegyetlenül bevágott Vlaszák hálójába (4-1).

Összességében a második játékrész lényegesen kevesebb izgalmat hozott, mint az első, bár az eredmény ismeretében ezen aligha lehet csodálkozni. A újonc Diósgyőr remekül debütált az élvonalban, annyit talán már az első forduló után kijelenthetünk: bizony egyetlen csapatnak sem lesz könnyű dolga a diósgyőri katlanban. Ami Csank János együttesét illeti: a tavalyi szezonban negyedik helyen végző zalaiaknak még időre van szükségük -  elsősorban a védelemnek - , hogy összeérjenek.

OTP Bank Liga, 1. forduló
DVTK - Zalaegerszegi TE 4-1 (3-0)
DVTK : Rados - Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér – Gallardo (Dobos,74.), Abdouraman, Lippai, Luque - Menougong, Seydi (Pál,60.) Vezetőedző: Benczés Miklós
ZTE : Vlaszák - Turcsik, Bulatovic, Sherif, Varga – Szalai (Stanisavljevic, 45.), Kamber, Horváth A (Rajkomar, 38.) ., Hervás – Turkovs (Bujor 65.) , Balázs, Vezetőedző: Csank János
G: Seydi (28.,45.) Luque (37.) Gohér (90.) ill. Varga (85.)
Kiállítva: Bulatovic (82.)