ZTE

Tököli és a két Delic is távozik a csapattól

A ZTE FC labdarúgócsapata a várakozás alatt teljesített az őszi szezonban. A kék-fehér labdarúgók téli szabadságukon vannak, a klub vezetői pedig azon dolgoznak, hogy megerősítsék a keretet.

A ZTE labdarúgócsapata a várakozás alatt teljesített az őszi szezonban. A zalai labdarúgók téli szabadságukon vannak, a klub vezetői pedig azon dolgoznak, hogy megerősítsék a keretet.

"Elég sokat tárgyaltunk az utóbbi időben a szakmai stábbal és megpróbálunk olyan döntéseket hozni, amelyekkel ütőképes csapatot sikerül kialakítanunk - mondta Nagy Ferenc a Zalai Hírlapnak. - Tudom, sokan azt a listát várják, amelyen azok a nevek szerepelnek, akik távoznak. Ami biztosnak látszik, Tököli nem marad nálunk, ő valószínűleg visszatér Kecskemétre. Sadekkel már szerződést is bontottunk. A román támadó, a tehetségesnek ígért Bujor pedig átadólistára került. Szinte biztosra vehető, hogy Ivan Delic és Ahmet Delic sem nálunk folytatja majd pályafutását. Stanislavljevic is távozófélben van. Ez máris több mint egy fél csapat. Ezzel azonban még nem biztos, hogy vége van annak a névsornak, amely azt tartalmazza, kik nem lesznek a mi játékosaink a következő szezonban. Miután ez pontosan letisztázódik, közben nagy feladat vár ránk. Gyorsan el kell döntetnünk, hogy kik érkeznek. Nevek röpködnek, de konkrétumokkal valószínű, hogy december vége felé tudunk majd szolgálni."