Premier League

Otthon botlott az Arsenal, a Chelsea a második

Gera Zoltán egy percet kapott az idegenben nyerő Fulhamben

Az Arsenal és a Liverpool is kikapott hazai pályán a Premier League 37. fordulójában. Az Ágyúsok így már biztosan nem szerezhetik meg az ezüstérmet, a Vörösök pedig az őket legyőző Tottenham mögé kerültek a tabellán, és lemaradhatnak a nemzetközi szereplésről.

Az Arsenal játékosai esnek el az Aston Villa elleni Premier League-mérkőzésen 2011 májusában

Arsenal-Aston Villa 1-2 (0-2)
gólszerző: van Persie (90.), illetve Bent (11., 15.)

Darren Bent két gyors góllal lepte meg az Ágyúsokat a mérkőzés elején. Főleg a védelmet, amely a második találatnál teljesen rossz helyezkedéssel járult hozzá a birminghamiek góljához. Nem véletlen, hogy Szczesny kapus üvöltözött egy sort a hátvédekkel. (0-2)

Az Arsenal ezt követően nehezen állt fel a pofonból, a 36. percben azonban van Persie révén egyenlíthetett volna, de a holland a kapufát találta el.

A második játékrészben már sokkal nagyobb nyomást tudtak gyakorolni a vendégekre, de ismét úgy játszottak, ahogy az elmúlt években már sokszor: hiába a helyzetek, gól ellen be voltak oltva. Végül van Persie a hajrában tudott betalálni, de ez már későn jött a londoni együttes számára. (1-2)

A vereséggel az Arsenal maradt a Chelsea mögött négypontos hátrányban, azaz már nincs esélye a második helyre az utolsó fordulóban, ehelyett a Manchester City - amely még kedden játszik a Stoke Cityvel is - megelőzheti.

Liverpool-Tottenham 0-2 (0-1)
gólszerző: van der Vaart (9.), Modric (56., 11-esből)

A Liverpool kétpontos előnyből várta a találkozót, és egy győzelemmel bebiztosíthatta volna az Európa Liga-indulását, ehelyett azonban a Tottenham kezdett jobban, és Rafael van der Vaart révén meg is szerezte a vezetést. (0-1)

A Spurs ezt követően átadta a területet, de a Vörösök nem tudtak ezzel mit kezdeni. Suárez leginkább csak reklámálásokkal és műesésekkel vétette észre magát, Andy Carroll még azzal sem. Így az egyenlítés helyett a Tottenham tudta növelni az előnyét a második félidő elején, igaz, úgy tűnt, hogy a Howard Webb által befújt büntető előtt a tizenhatoson kívül történt a szabálytalanság. Az biztos, hogy a legutóbbi vb-döntőt vezető bíró nem lesz népszerű Liverpoolban, hiszen korábban a Manchester United elleni FA-kupa-mérkőzésen is voltak érdekes ítéletei. Modric mindenesetre nem zavartatta magát, és értékesítette a tizenegyest. (0-2)

A hajrában a hazaiak irányították a találkozót, de hiába voltak lehetőségeik, a védők, Gomes kapus vagy a balszerencse nem engedte, hogy gólt szerezzenek.

A Tottenham így az ötödik, EL-t érő helyre került a tabellán, és egy pont az előnye a Liverpool előtt.

Wigan-West Ham 3-2 (0-2)
gólszerző: N'Zogbia (57., 90.), Sammon (68.), illetve Ba (12., 26.)

Birmingham-Fulham 0-2 (0-1)
gólszerző: Hangeland (5., 49.)

Gera Zoltán a rendes játékidő utolsó percében lépett pályára a vendégcsapatban.

korábban:
Chelsea-Newcastle United 2-2 (1-1)
gólszerző: Ivanovic (2.), Alex (83.), illetve Gutierrez (10.), Taylor (92.)

szombaton játszották:
Blackburn Rovers-Manchester United 1-1 (1-0)
gólszerző: Emerton (20.), illetve Rooney (73., 11-esből)

Blackpool-Bolton Wanderers 4-3 (3-2)
gólszerző: Campbell (9., 45.), Puncheon (19.), Adam (63.), illetve Davies (6.), Taylor (24.), Sturridge (53.)

Sunderland-Wolverhampton Wanderers 1-3 (1-1)
gólszerző: Sessegnon (34.), illetve Craddock (23.), Fletcher (54.),  Elokobi (78.)

West Bromwich Albion-Everton 1-0 (1-0)
gólszerző: Mulumbu (10.)
kiállítva: Biljaletgyinov (77., Everton)

kedd:
Manchester City-Stoke City 20:45

Premier League tabella