Felkészülés

A Debrecen ismét legyőzte a Gaz Metant

A DVSC-TEVA egy héten belül másodszor is megmérkőzött a román bajnokság hetedik helyezettjével, a Gaz Metannal. Múlt szombaton 3-2-re, míg ma 1-0-ra győzött Kondás Elemér együttese felkészülési meccsen.

DVSC-TEVAA dvsc.hu beszámolója szerint a hajdúsági csapat jól kezdte a mérkőzést, a 6. percben Szakály Péter előtt adódott egy nagy lehetőség: a középpályás Kulcsártól kapott labdát, majd kapura lőtt, de a vendégek kapusa védett. Nem sokkal később az észt próbajátékos, Zahovajko fejelt fölé, utána kiegyenlítettebbé vált a játék, a küzdelem inkább a középpályán folyt. A románok a 30. percben lőttek először kapura, de Novakovics védett, majd újra próbálkoztak, akkor a kapu mellett ment el a labda. A félidő felé közeledve ismét átvette az irányítást a hazai alakulat, de az első játékrész gól nélkül ért véget.
 
A szünetben Ramos helyett Varga József folytatta, míg a románok a fél csapatot lecserélték, ennek ellenére nem mozogtak frissebben. Az 55. percben megszerezte a vezetést a Debrecen: Kulcsár Tamás beverekedte magát a 16-oson belülre, már eléggé kisodródott, ezért nem lőtt kapura, hanem középre passzolt, ahol Bódi Ádámnak már csak az üres hálóba kellett gurítania. Innentől a medgyesiek nagyobb fokozatra kapcsoltak, mégis majdnem a Loki lőtt újabb gólt, Bódi Ádám fölé fejelt.  Az utolsó húsz percben mindkét oldalon akadtak lehetőségek, mégsem született újabb találat.

A Magyarországon edzőtáborozó románok a Lokin kívül a Pécs és a Kecskemét ellen is pályára léptek, mindkét gárdát 4-1-re verték.

Felkészülési mérkőzés
Debreceni VSC-TEVA-Gaz Metan (romániai) 1-0 (0-0)
DVSC: Novakovics – Nikolov, Máté, Mijadinoszki, Korhut – Bódi, Ramos (Varga J. 46.), Szakály, Illés – Kulcsár, Zahovajko (Coulibaly 67.)
Gólszerző: Bódi (55.)