U20-as válogatott

Tomiszlav Szivics szemet vetett a szerbek ellen remeklő Kovács Istvánra

A Róth Antal vezette U20-as csapat 3-1-es győzelemmel kezdte a Regionális Bajnokságot a szerb válogatott ellen, amely a rajt előtt a négyes favoritjának számított.

Kovács István remekül játszott - Fotó: mlsz.hu

Az mlsz.hu beszámolója szerint remekül működött a magyar középpálya a mérkőzésen, amelynek tengelyében Kovács István, a Haladás Sopron Bank játékosa szerepelt, aki megszerezte az első magyar találatot is.

 "Igaz, nem sok idő állt rendelkezésünkre a felkészülésre, de jó közösséggé kovácsolódtunk, csapatként küzdöttünk. Róth Antal elsősorban a védekezésünkön finomított, ennek köszönhetően nem sok helyzet adódott a szerbek előtt, mi viszont megvalósítottuk a kért taktikát, és éltünk a lehetőségeinkkel. Örülök, hogy bement a „spicces” lövésem, és annak is, hogy győzelemmel kezdtük a sorozatot" - mondta a tehetséges középpályás.

Tomiszlav Szivics, a Kecskeméti TE hétvégén lemondó, ám végül maradó szerb vezetőedzője a helyszínen tekintette meg a mérkőzést.

"Megmondom őszintén nem emlékszem rá, hogy magyar válogatott ilyen magabiztosan vert volna egy szerb csapatot - mondta a KTE trénere. - Kiemelten követem a magyar-szerb meccseket, nem emlékszem ilyen fölényes sikerre az utóbbi tíz évben. Ez az eredmény, a megérdemelt győzelem akkor is imponáló, ha a vendégek esetleg nem a legerősebb csapatukkal jöttek. Egy-két magyar fiú játéka nagyon tetszik, Kovács Istvánt például szívesen elfogadnám a csapatomba, mondjuk néhány idegenlégiósom helyett."

Nyilas Elek (14-szeres válogatott középpályás) fia is a csapat tagja volt, éppen ő szerezte a mieink második találatát.

"Tetszett a mieink szervezettsége, taktikus és gólra törő játéka. Nyilvánvaló, hogy a két gyors gól megpecsételte a szerbek sorsát, és bár a második félidőben akadtak gondjai a magyar válogatottnak, a vendégeknek nem sok helyzetük volt. A fiúk remekül tartották az eredményt, Nacsa pedig roppant fontos pillanatban hárított tizenegyest. Öröm volt a fiamat válogatott mezben látni, szép volt a gólja is, de biztos látunk tőle még ennél is jobb játékot" - nyilatkozta az egykori ferencvárosi játékos édesapa.