Öttusa

Tibolya leesett a lóról, kulcscsonttörése miatt kiszállt a versenyből a magyar váltó

  • MTI

Kulcscsonttörést szenvedett Tibolya Péter a lovaglás során, emiatt befejezte szereplését a magyar csapat a római öttusa-világbajnokság keddi férfi váltóversenyében.

Tibolya Péter fekszik egy hordágyon, miután leesett lováról és kulcscsontját törte a római öttusa-világbajnokság férfi váltóversenyének lovaglás számában.

A Tibolya mellett Marosi Ádám és Demeter Bence alkotta válogatott utolsó előttiként lovagolt a pályára, mivel két szám után a második helyen állt, s miután Marosi hibátlanul, Demeter pedig egy rontással teljesítette feladatát, Tibolya az első akadálynál bukott. Lovát a pálya túloldalán fogták meg, de ő nem arra tartott, hogy újra nyeregbe szálljon, hanem a magyar tábor felé gyalogolt. Ekkor már többen észlelték, hogy bal válla lejjebb van a másiknál, s aztán mikor odaért, közölte, hogy eltört a bal kulcscsontja. Ezt követően rövid ápolás után kórházba szállították.