U21-es válogatott

Háromgólos győzelemmel kezdtünk Toulonban

Az első félidőben mutatott gyengébb játék után a magyar U-21-es válogatott magabiztosan győzte le Kínát a franciaországi Toulonban rendezett ifjúsági torna csoportkörének első fordulójában. Gosztonyi András volt a csapat legaktívabb tagja, de a második félidei játékáért, különösen a góljáért Futács Márkó is dicséretet érdemel.

A magyar válogatott kezdte jobban a mérkőzést, de sok helyzetet nem sikerült kialakítani. A 17. percben Simon Krisztián felé szállt egy beadás, de a mellette érkező védő távol tudta tartani a szélsőt a labdától, ami így az alapvonalon ment ki.

Az első félóra végéhez közeledve ugyan többet birtokolták a kínaiak a labdát, de a lehetőségek előttünk adódtak. Előbb Gosztonyi fejelt fölé egy bedobás után, majd ugyanő végezhetett el egy szabadrúgást, de a sorfalba lőtte a játékszert. A legnagyobb helyzet azonban végül Kínáé lett, egy szöglet után fejeltek a kapufára.

A kicsit sok technikai hibát, emiatt nem túl folyamatos játékot hozó első játékrész után a másodikat rögtön góllal kezdtük. Az addig a labdával kissé nehezen bánó Futács remekül passzolt a jobb szélre Gosztonyihoz, aki egy visszacsel után ívelt középre, ott pedig az érkező Katona Máté a kapuba fejelt. (1-0)

Futács Márkó lő gólt a Magyarország-Kína mérkőzésen a touloni U-21-es tornán 2011 júniusában

A rendkívül aktív Gosztonyi a 49. percben növelhette volna az előnyünket, de egy sarokrúgás után mellé bólintott. Végül Futács Márkó szerezte meg a második gólunkat, miután az 52. percben Balajti labdájával lefordult az első védőjéről, a másodikat egy megkerülős csellel csapta be, végül a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt. (2-0)

A kétgólos hátrányban Kína aktívabbá vált, Gulácsinak is be kellett mutatnia az első komoly védését, egy szöglet utáni fejest ütött ki a léc alól. A hajrá közeledtével egy jogosnak tűnő büntetőt reklamálhattak az ázsiaiak, de a játékvezető sípja néma maradt, miután Kádár felborította az emberét.

Végül a hosszabbításban fölényessé vált a győzelmünk, miután a csereként beállt Eppel Márton szemfülesen lecsapott a labdára, amely messzire pattant egy hazaadás után Kao Seng kapustól, és az üres kapuba gurított. (3-0)

A tornát tehát győzelemmel kezdtük, és szombaton Nizzában a mexikói válogatott ellen folytatjuk majd.

Touloni Torna, B csoport, 1. forduló:

Magyarország-Kína 3-0 (0-0)
gólszerző: Katona (42.), Futács (52.), Eppel (80+1.)