Kerékpár

Januárban dönt a CAS Contador doppingügyében

  • MTI

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfői közlése szerint valószínűleg januárban dönt a háromszoros Tour de France-győztes országúti kerékpáros, Alberto Contador doppingügyében.

Contador ügyében 2012-ben születik csak ítéletMatthieu Reeb CAS-főtitkár magyarázata szerint azért csak 2012 elején várható ítélet, mert az ügyet vezető háromfős testületnek hat-nyolc hétre szüksége lesz a jövő hétfőn kezdődő négynapos meghallgatás után, hogy megfelelő döntést hozzon. "Ez normális időtartam ilyen komplex esetben" - mondta Reeb.

Contador a Tour de France-t 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben, a Giro d,Italiát 2008-ban és idén, míg a Vuelta a Espanát 2008-ban megnyerte, és ő volt a világon az ötödik, aki mindhárom nagy háromhetes viadalon diadalmaskodni tudott. Azonban jövő évi indulása erősen kérdéses, ugyanis 2010-ben lebukott a Touron, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Először felfüggesztették versenyzői engedélyét, majd hazája szövetsége felmentette, az ügy jelenleg a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) előtt van. A versenyző ártatlannak vallja magát, és elmondása szerint fertőzött hús miatt akadt fenn a vizsgálaton.