NB I

A Honvéd jövője nem csak Supkán múlik

  • Göbölyös János

Július tizenötödikétől újra lehet számolgatni. Pénteken délután hat órakor a Debrecen–Vasas mérkőzéssel elkezdődik az OTP Bank Liga névre keresztelt NB I-es szezon, s bár a keretek az átigazolási időszak végéig, azaz augusztus 31-ig még változhatnak, a nagy átalakításnak vége, kezdődhet a nagy alakítás. A távozó és érkező játékosok neve és ára helyett meccsekről, gólokról, pontokról szólnak majd a hírek, no és remélhetőleg arról, hogy a 2011-12-es bajnokság színvonalasabb, izgalmasabb, szórakoztatóbb az előzőnél. Ebben persze évről-évre reménykedünk, van amikor bejön (általában nem), most viszont megalapozottnak látszik az optimizmus. A külföldről szerződtetett játékosok között található jó néhány jegyzett futballista, a klubok mintha megfontoltabban, a minőségre koncentrálva igazoltak volna, és mind több helyen bíznak a legtehetségesebb saját nevelésű fiatalokban. Hogy aztán mindez a nívót is magasabbra emeli-e, az majd a pályán kiderül. A rajt előtt sorra vesszük a csapatokat, kicsit visszatekintünk az előző szezonra, összefoglaljuk, hogyan készültek a bajnoki rajtra, holt tart a keretkialakítás. Sorozatunkat az elmúlt szezon 10. helyezettjével, a Budapest Honvéddal folytatjuk.

A Budapest Honvéd felkészülési mérkőzése a Losonc ellen
A Honvéd már nyert. Időt mindenképpen, hiszen egyike azon keveseknek az NB I-ben, ahol már nem keresgélnek, nem tárgyalnak, nem alkudoznak, bő egy héttel a rajt előtt véglegesítették a keretet. Ez így természetes, mondhatják sokan, csakhogy ez a fajta precizitás mifelénk nem jellemző, és sokáig Kispesten sem volt az. Elég ha csak az utóbbi évtized 20(!) edzőváltására gondolunk, amelyek között voltak ugyan kényszerű, néhány meccses beugrások, de csupán a kinevezettek fele mondhatja el magáról, hogy tizenötnél több mérkőzésen irányította a csapatot. Márpedig a szakmai stáb ilyen mértékű változása a játékoskeretben is folyamatos mozgást indukál. Az elmúlt évtized kispesti edzőkeringőjében a viszonylagos állandóságot az az ember jelentette, aki időben (2006-2008) és mérkőzésszámban (49) kimagaslik a mezőnyből. Ő pedig nem más, mint a csapat jelenlegi vezetőedzője, Supka Attila.

A tréner a januári visszatérésével pályafutása második kispesti időszakát kezdte, és ha csak a számokat nézzük, akkor úgy folytatta, ahogyan elődje, Massimo Morales, illetve az olasz novemberi lemondása után az év végéig megbízott Szalai László abbahagyta. A Honvéd ugyanis a tavasszal nagyjából megismételte az őszi teljesítményét - pontszámban és százalékban.

Rajt

Budapest Honvéd-Győri ETO FC
07.16, szombat, Bozsik-stadion, 19.00
Akkor mi változott? Mivel az edzőcsere után az elsődleges szempont a stabilitás megteremtése, azaz a védekezés tökéletesítése volt, a látványos támadójátékot hiányoló szurkolók hosszú ideig kielégítetlenek maradtak, aztán ahogy telt az idő, és a csapat masszívan távol tartotta magát a veszélyes zónától, egyszer-egyszer megmutatta, tud szépen, közönség-szórakoztatóan is futballozni. Ha úgy tetszik, Supka második belépője sikeres volt, ha vastapsot nem is, de egy gratulációt megérdemel. A nyáron aztán megtörtént az a kisebbfajta átalakítás, ami már az edző elképzelései szerint zajlott, és a ,,bevételi oldalon” két nagy visszatérőt köszönthettek a Bozsik-stadionban. Németh Norbert egy oroszországi kitérő után Angyalföldön keresztül érkezett Kispestre, Abasst pedig a francia Nimes-től kérte vissza a Honvéd. A legzajosabb igazolás mégis egy fél évvel ezelőtt még szinte ismeretlen csatár nevéhez fűződik, a Siófokot a góljaival az élvonalban tartó Délczeg Gergely szerződtetése a szezon egyik legnagyobb fogása volt. A légiósoktól hemzsegő keret egyébként arányában változatlan maradt, a külföldiek minőségi cseréje megtörtént, így aztán Supka Attila elkezdhette a saját elképzelése szerint összerakni a csapatot. Bár a felkészülési mérkőzések kapcsán előszeretettel hangoztatja a szakma, hogy az eredmény nem fontos, a Honvéd a gyakorlómeccseken is odatette magát, egyedül a Német Kupa idei döntőse, a Duisburg ellen nem volt győzelmi esélye. Mégis e találkozó után nyilatkozta azt az edző a klub honlapján, hogy igazi erőfelmérő volt a csapat számára, és a németek ellen mutatott teljesítményre lehet építeni.

S hogy mire lehetne még építeni? Mondjuk a szurkolókra, akiknek egy része ugyan folyamatosan konfliktusban áll a tulajdonossal, ám legbelül talán ők is érzik, hogy az ellentét nem vezet sehová, a remélt nemzetközi kupaindulást érő helyre biztosan nem. A George F. Hemingwayt célzó közvetlen vagy közvetett támadások már politikai síkon is folynak, a honvedfc.hu július 5-én megjelent közleménye szerint ,,A Magyar Futball Akadémia tudomására jutott, hogy ma a Jobbik elnevezésű párt feljelentést tett azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Futball Akadémiát üzemeltető non-profit kft a megalapítását követően 2007-ben sportcélú használatra térítésmentesen megkapta közvetve a magyar államtól, és közvetlenül a kispesti önkormányzattól a Bozsik Stadion tulajdonjogát.” A közlemény folytatásában a klub és az akadémia vezetősége határozottan visszautasítja a gyanúsítást, elítéli a feljelentőt, és bízik az eljárás jogszerűségében.

Ez aztán senkinek nem hiányzott! Nem mintha az öltözőben bármilyen szinten foglalkoznának a történettel, de hogy az e fajta ügyek nem segítik, sőt gátolják a munkát, az biztos, a jövőt pedig közvetve bizonytalanná tehetik. Hogy kedden szóba kerül-e mindez a 19 órakor, a Puskás-tribünön tartandó szurkolói ankéton (előtte 17 órakor nyilvános edzést tart Supka Attila a stadion centerpályáján), azt nem tudom. Az sem gond, ha igen, a baj az, ha a közönség-találkozót kihasználva néhányan erre a témára tartalékolják a hangjukat. Mennyivel szebb, előremutatóbb és meghatóbb lenne úgy befejezni az ankétot, hogy ,,Csak a Kispest!”.

Már csak a hely szelleme miatt is - tekintettel Cucura és Öcsi bácsira…

Budpest Honvéd
Változások a keretben
Érkezett   Távozott
Boris Bjelkanovic (horvát)   Sadjo Haman (kameruni, Szigetszentmiklós)
Radiszlav Szekulics (montenegrói) FK Mladost Bajner Bálint
Németh Norbert Vasas Sós Márkó
Hervé Tchami (kameruni) Szolnok Guilherme Moreira (brazil)
Marek Kostolani (szlovák)   Karim Rouani (francia)
Délczeg Gergely Siófok Rufino Segovia del Burgo (spanyol)
Novák Alexisz Siófok Kris Bright (új-zélandi)
Sánta András (romániai) Győr Fieber Péter (szlovákiai)
Dieng Cheikh Abass (szenegáli) Nimes
Ivancsics Gellért ZTE
Budapest Honvéd
Felkészülési mérkőzések
Bp. Honvéd-FK Lucenec (szlovák) 6-0 (2-0)
Bp. Honvéd-Dunajska Stredá (szlovák) 1-1 (0-0)
MFK Ruzomberok (szlovák)-Bp. Honvéd 2-1(1-1)
MSV Duisburg (német)-Bp. Honvéd 3-0 (2-0)
KF Trepca Mitrovice (koszovói)-Bp. Honvéd 0-3 (0-1)
Bp. Honvéd-GKS Katowice (lengyel) 2-1 (2-0)