Válogatás

Mert piszkosul tele vagyok - 20 tény, amit jó, ha tudsz Balotelliről

Mario Balotelli két gólt szerzett a csütörtöki Németország elleni elődöntőn a labdarúgó Európa-bajnokságon, így oroszlánrészt vállalt Olaszország győzelméből, s döntőbe jutásából. Balotelli egy elvitathatatlan tehetség, ugyanakkor eddig inkább botrányaitól volt hangos a sajtó, most azonban elképzelhető, hogy benő a feje lágya. Cikkünkben csokorba szedtük Mario Balotelli, az olasz válogatott támadó életének 20 legérdekesebb pillanatát.

Tudtad-e hogy…

1… a fiatal Balotelli egyévesen életveszélyes állapotba került?
A ghánai származású Balotellinek beleivel léptek fel komplikációk, olyannyira, hogy több műtétet is végre kellett rajta hajtani. Részben ez is hozzájárult ahhoz, hogy vér szerinti szülei a gyámhatóságok segítségét kérték, akik végül azt tanácsolták, hogy adják jobb körülmények közé gyermeküket.

2… Balotelli első felnőtt mérkőzését 15 esztendősen játszotta?
2006. április 2-án, a Padova-Lumezzane Serie C 1-es mérkőzésen mutatkozott be a felnőttek között Mario Balotelli. Ugyan főszerepet nem vállalt a 0-1-gyel végződött meccsen, a Lumezzane játékosaként 15 évesen és 289 naposan minden idők legfiatalabb labdarúgója lett az olasz harmadosztályban.

3… 2006-ban Balotelli kis híján a Barcelona játékosa lett?
Az akkor 16 esztendős Balotelli próbajátékon szerepelt a katalánoknál, s három mérkőzést játszott a Barca B-ben. Játéka nem is okozott csalódást, hiszen összesen nyolcszor talált kapuba, de mégsem szerződtették. Állítólag az ügynöke túl sok pénzt kért érte, melyet a gránátvörös-kékek nem voltak hajlandók kifizetni. Az Inter azonban igen.

4… Balotelli öt nappal 17. születésnapja előtt meghívót kapott Ghána felnőtt válogatottjába?
Claude Le Roy, Ghána akkori szövetségi kapitánya számított volna az Inter játékosára a Szenegál elleni, 2007. augusztus 21-én rendezendő mérkőzésen, Balotelli azonban habozás nélkül visszautasította a meghívót, mondván ő Olaszország válogatottjában kíván szerepelni, amint megkapja az olasz útlevelét.

Mario Balotelli, az olasz válogatott csatára a németek elleni elődöntőn az EURO 2012-n

5… Balotellinek egészen a 18. születésnapjáig kellett arra várnia, hogy megkapja az olasz állampolgárságot?
Hiába élt már pici kora óta Itáliában, nevelőszülei, Silvia és Francesco hivatalosan nem fogadták őt örökbe, a gyámhatóság csak rájuk bízta a gyermeket, így 2008. augusztus 13-tól vallhatja magát olasz állampolgárnak Balotelli. Ennek megfelelően 18 éves kora előtt egyetlen korosztályos válogatottban sem szerepelhetett.

6… Balotelli játékának kettős arca már a 2009-es U21-es Európa bajnokságon megmutatkozott?
A svédek ellen rendezett második csoportmérkőzésen Balotelli a 23. percben vezetést szerzett csapatának, majd röpke negyedórával később kiállították. Miután Pontus Wernbloom, a skandinávok játékosa szabálytalankodott vele szemben, az olasz csatár előbb megrúgta, majd rátaposott ellenfelére. Az olaszok végül az elődöntőben, a németek ellen búcsúztak a tornán. Nem úgy, mint az idei felnőtt Eb-n.

7… Balotelli az Inter történetének legfiatalabb gólszerzője a Bajnokok Ligájában?
2008. novemberében, az Anortoszisz Famaguszta elleni, 3-3-mal végződő BL-csoportmeccsen szerezte élete első gólját Balotelli a nemzetközi porondon, s ezzel 18 évesen és 85 naposan ő lett a kék-feketék történetének legfiatalabb gólszerzője a sorozatban. A ghánai származású támadó a nigériai Obafemi Martins 18 éves és 145 napos rekordját adta át a múltnak.

8… Balotelli az olasz válogatott történetének első színes bőrű gólszerzője?
Balotelli a 2011. november 11-én rendezett, Lengyelország elleni barátságos mérkőzésen talált be először az ellenfelek kapujába, ezzel érte el ezt a mérföldkövet. A találkozót csapata végül 2-0 arányban megnyerte.

9… Balotelli a Németország elleni Eb-elődöntőn jegyezte első dupláját felnőtt válogatott meccsen?
A csütörtöki mérkőzést megelőzően a csatár eddig egyesével „szállította” a gólokat a Squadra Azzurrában. A már említett lengyelek elleni találatot kivéve az írek ellen volt eredményes Balotelli, így összesen négy góllal rendelkezik címeres mezben. Az Európa-bajnokság góllövőlistáján háromgólos, akár még gólkirály is lehet.

10… Balotelli teljesen váratlanul megjelent Andrea Stramaccioni 2012. márciusi milánói sajtótájékoztatóján?
Claudio Ranieri menesztését követően éppen az új vezetőedző, Andrea Stramaccioni sajtótájékoztatóját tartották az Internél, amikor besétált a terembe egy eltévedt figura. Mario Balotelli lepacsizott Stramaccionival és a többiekkel, majd a jelenlévők nevetése közben elegánsan távozott. Mondani sem kell, hogy nem volt hivatalos az eseményre.

11… Balotelli összeveszett csapattársával egy szabadrúgás elvégzése miatt?
A 2012. március 31-én rendezett Manchester City-Sunderland mérkőzésen nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi a nézők. 3-1-es vendégvezetésnél szabadrúgáshoz jutott a City, ám nem tudták eldönteni, hogy ki végezze el azt, a szerb Alekszandar Kolarov és Balotelli hevesen összeszólalkozott. Utóbbit végül csapattársai rángatták el a helyszínről. Érdekesség, hogy végül egyenlített a City, a 3-3-as végeredményt hozó meccsen Balotelli kétszer is betalált.

12… mindössze napokkal azután, hogy a Cityhez igazolt, egyből botrányt okozott Balotelli?
2010 augusztusában Balotelli éppen edzésre menet autóbalesetet szenvedett méregdrága Audi R8-ában. Személyi sérülés ugyan nem történt, de az ekkor szokásos helyszínelés során kiderült, hogy a futballistánál 5000 angol font értékben található készpénz. A rendőri kérdésre, miszerint miért van nála ennyi, csak ezt felelte: „Mert piszkosul tele vagyok.”

Mario Balotelli, a Manchester City olasz csatára
13… Balotelli 2011 őszén felgyújtotta a saját házát?

Balotelli és haverjai éppen tűzijátékot próbáltak készíteni a sztár házának fürdőszobájában, amikor az lángra kapott, s a tűz az egész házra átterjedt. Az eset éjfél körül történt, de a tűzoltóknak sikerült mindenkit kimenekíteni. Érdekesség, hogy az incidens másfél nappal az ominózus Manchester United-Manchester City meccs előtt történt, melyet a vendégek 6-1-re megnyertek. Balotelli két gólt szerzett. Az esetről a Edenbridge-i tűzijáték fesztiválon is megemlékeztek: Balotelli 12 méter magas szobormását Szuper Marió sapkája és egy hatalmas TNT-bomba díszítette.

14… Balotelli 2011 márciusában darts nyilakkal dobálta klubja ifijátékosait?
A Manchester City edzőközpontjában egy első emeleti ablakból valaki egy darts nyilat hajított az ott tartózkodó ifjak közé. Sokáig nem kellett gondolkozni, hogy kitalálják ki a tettes: Mario Balotelli. Szerencsére személyi sérülés nem történt, a klubnál sem tekintették az esetet többnek, mint egy egyszerű csínytevés. Balotelli később elmondta, hogy azért tette, amit tett, mert unatkozott.

15… Balotelli szabadidejében jótékonykodik?
Az olasz játékos fivérével és egyik tanácsadójával vezeti a Mata Atlantica Project elnevezésű jótékonysági szervezetet. Évente elutazik a brazil favellák közé, hogy anyagilag és jelenlétével is támogassa a szegény körülmények között felcseperedő gyermekeket. Persze az utcán is bőkezűen osztogat, egyszer 1000 fontot adott egy hajléktalannak.

16… Balotelli egy alkalommal egy női börtönt szeretett volna meglátogatni?
Balotelli természetesen a nőket sem veti meg, és többek között hírnevének köszönhetően fiatal kora ellenére már több szemrevaló lánnyal járt együtt. 2010 telén, amikor éppen maródi volt, egy egészen meghökkentő ötlete támadt. 17 éves öccsével kíváncsiságtól vezérelve eldöntötték, hogy megnézik, milyen belülről egy női börtön. Szerencsétlenségükre azonban a börtönőrök rajtakapták őket, így kellemes kukkolás helyett egy félórás kihallgatás várt rájuk.

17… Balotelli szerint önmagánál csak Messi jobb focista a világon?
2010 telén történt, hogy Balotelli megnyerte Európa legjobb fiatal labdarúgójának járó címet. Az egyébként sem szerénységéről híres játékos ettől felbuzdulva még odszúrt egyet a második helyezett Jack Wilshere-nek is: „Hogy is hívák? Wil… kicsoda? Nem, nem ismerem, de legközelebb, amikor az Arsenal ellen játszunk, majd szemmel tartom” – nyilatkozta akkor Balotelli. A csatár még azt is hozzátette, hogy ő magát sokkal jobb játékosnak tartja, mint Fabregas vagy Rooney hasonló életkorban, s kizárólag Messi áll felette.

18… Balotelli egy nap visszavitt egy iskolakerülőt az iskolába?
Egy alkalommal Balotellinek szemet szúrt, hogy egy kis srác iskolaidőben a Manchester City edzőközpontja körül kóborol, s azonnal kérdőre vonta őt. Aztán kiderült, hogy a gyereket megfélemlítették, s nem mer visszamenni iskolába. Balotelli azonnal bepattant autójába, s édesanyjával együtt a sulihoz szállította őt. De ez még nem minden! A csatár beszélt az iskola igazgatójával, és a két gyereket is kibékítette egymással.

19… eddigi pályafutása során Balotellinek már közel 200 millió forintnyi büntetést kellett a klubpénztárakba fizetnie?
Annak ellenére, hogy még csak 21 éves, már most körülbelül 550 000 fontnyi (közel 200 millió forintnyi) összeget kellett kihágásai miatt aktuális klubjának kasszájába visszafizetnie Balotellinek. Ebből a legsúlyosabb elmarasztalás 2012 márciusában történt, akkor Balotelli hajnalig egy sztriptízbárban dorbézolt, s ezért a házirend értelmében lehető legnagyobb, 250 000 fontos pénzbüntetést kapta.

20… Balotelli rövid pályafutása során már nyolc klubtrófeát gyűjtött be?
Balotelli háromszoros olasz bajnok az Interrel (2007/2008,2008/2009,2009/2010), egyszeres Olasz Kupagyőztes (09/10), egy alkalommal nyert Olasz Szuperkupát (2008), illetve Bajnokok Ligáját (09/10). A Manchester Cityvel egyszeres bajnok (2011/2012), valamint FA-kupagyőztes (2010/2011). Ezen kívül, ahogy arról már szó esett, 2010-ben elnyerte az Európa legjobb fiataljának járó díjat. És még mindig csak 21 éves. Ráadásul a hétvégén Európa-bajnoki döntő vár rá, ahol akár még gólkirály is lehet.