Magyar válogatott

Egervári Sándor Dzsudzsákot és Gerát is behívta a finnek ellen

  • MTI

A sérülés után még csak felépülőben lévő Dzsudzsák Balázst, valamint Gera Zoltánt is meghívta az október 11-i, finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretébe Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Lázár Pál, Lipták Zoltán, Gera Zoltán, Vanczák Vilmos és Kenyeres Imre kocognak a magyar válogatott edzésén a telki edzőközpontban

"Gera Zoltán és Dzsudzsák Balázs sérülésük után jelenleg felépülőben vannak, és bár az utóbbi hetekben nem játszottak mérkőzést, már elkezdték az edzéseket." - indokolta a két futballista meghívását az MLSZ honlapján a szakember. - "Mindketten fontos láncszemei a csapatnak, nagy egyéniségei a magyar válogatottnak, ezért az említett körülmények között is a meghívásuk mellett döntöttem. Ha kilencven percet nem is bírnak végig, a kispadról beszállva adott esetben nagy segítségére lehetnek a csapatnak."

A magyar válogatott október 11-én a Puskás Ferenc Stadionban Finnország ellen zárja az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. Az, hogy a találkozónak lesz-e tétje, négy nappal korábban derül ki, ugyanis ha a svéd csapat győz a finnek otthonában, akkor a magyarokat megelőzve biztosan a csoport második helyén végez.

EURO 2012
A magyar válogatott kerete a Finnországi elleni selejtezőre
Kapusok: Király Gábor (1860 München), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Csernyánszki Norbert (Paksi FC)
Védők: Lázár Pál (Samsunspor), Varga József (DVSC-TEVA), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Juhász Roland (Anderlecht), Vanczák Vilmos (Sion), Lipták Zoltán (klub nélkül), Halmosi Péter (Haladás)
Középpályások: Koman Vladimir (Sampdoria), Sándor György (Videoton FC), Elek Ákos (Videoton FC), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Dzsudzsák Balázs (Anzsi Mahacskala), Vadócz Krisztián (NEC Nijmegen), Czvitkovics Péter (Kortrijk)
Csatárok: Rudolf Gergely (Panathinaikosz), Szabics Imre (Sturm Graz), Priskin Tamás (Ipswich Town)