VB 2014

Négy perc kellett volna a grúz bravúrhoz Spanyolország ellen - videó

A spanyol válogatott a 86. percben szerzett góllal nyert Grúziában a brazíliai világbajnokság európai selejtezősorozatának I-csoportjában.

Soldadóék nagyon szenvedtek Grúziában - Fotó: AFP

Meglepetésre a Valencia támadója, Roberto Soldado a spanyol válogatott kezdőcsapatában kapott helyet Grúzia ellen. Fernando Torres csak kispados volt, a bombaerős középpályán Xavi, Iniesta Xabi Alonso és Busquets kapott helyet. A vendégek utóbbi 13 mérkőzésükön nem találtak legyőzőre, utoljára Angliától kaptak ki tavaly novemberben.

A hazaiak is jó sorozatban voltak, a legutóbbi öt mérkőzésükből négyet megnyertek, ebből hármat hazai környezetben. Bár az első tizenöt percben nagy fölényben játszottak a spanyolok, komoly gólhelyzetet nem sikerült kialakítaniuk. Aztán Okriashvilli okozott veszélyt a vendégek kapuja előtt, ám az utolsó perceben fel tudtak szabadítani Ramosék. A 27. percben David Silva volt balszerencsés, 25 méteres lövése ugyanis kijött a bal oldali kapufáról. Fél óra után az előretörő Alba szerzett kis híján gólt. A közönség volt a hazaiak 12. embere, remek hangulatot teremtettek  stadionba a grúz szurkolók. A 44. percben óriásit védett Loria, Xavi lövése után mentett szögletre a hazai kapus. A félidőben gólnélküli döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe.

Az 55. percben nagyon közel volt a hazai csapat ahhoz, hogy megszerezze a vezetést: Amisulashvili lövése a felső lécről vágódott vissza a mezőnybe. A második félidőben a spanyolok kapitánya, Vicente Del Bosque bevetette Pedrót és Cazorlát is annak érdekében, hogy megszerezzék a vezetést. Hősiesen védekeztek a hazaiak, a spanyolok pedig nem tudták feltörni a védekezésüket, egészen a 86. percig. Ekkor Fabregas ugratta ki remekül a Valencia támadóját, aki higgadtan a hosszú sarokba lőtt (0-1). Ezzel Spanyolország ha kínok között is, de megszerezte a három pontot idegenben.

VB 2014, selejtező
I-csoport
Grúzia-Spanyolország 0-1
Gólszerző: Soldado (86.)
Franciaország-Fehéroroszország