Vereséggel kezdeni egy nagy tornát sosem különösebben jó ómen, igaz, az utóbbi időben megdőlni látszik a tézis, miszerint az első meccs kulcsfontossággal bír az Eb-ken és vb-ken. Két éve a spanyolok ugyebár egy Svájc elleni zakó után masíroztak keresztül a világ testén, a mostani Eb-n pedig minden csoportban akadt egy olyan válogatott, amelyik győztes nyitány után pottyant ki a küzdelmekből – következésképp tehát olyanoknak is lenni kell, akik egy kiadós vereség után vett nagy levegő végén továbbmasíroztak a csoportból. A cseh és a portugál csapat pontosan így tett, s mivel ráadásként megkapták egymást a negyeddöntőben, az is bizonyossá vált, hogy a négy között is lesz hamvaiból feltámadó gárda.

Nem újdonság, hogy a portugálok játéka javarészt Cristiano Ronaldo tehermentesítésére épül, Bento elsődleges feladata minden mérkőzés előtt az, hogy olyan helyet találjon a csapat ászának a pályán, ahol az erősségei igazi erősségekké válnak, a gyengéi viszont elhanyagolható holtteher-veszteségnek tűnnek.

Mivel Cé védekezni se nem tud, se nem szeret, egy az egyben hagyni az ellenfél szélsőhátvédjével életveszélyes vállalkozás. Főleg, hogy egy embert fogó Ronaldóval a csapat labdaszerzés utáni kontrái is veszítenének hatékonyságukból. Durva az egyszerűsítés, de tulajdonképpen az egész portugál csapat játéka azon áll, vagy bukik, hogy

a)      sikerül-e a labdaszerzést követően azonnal Ronaldót indítani

b)      Ronaldónak áll-e rendelkezésére elég terület ahhoz, hogy kihasználja kivételes gyorsaságát

Ehhez viszont az kell, hogy a Real sztárja ne legyen sem emberhez, sem pedig poszthoz kötve védekezésben – Bento ezt felismerve döntött úgy a dánok elleni meccset követően, hogy Cé tehermentesítése érdekében labda nélkül elfelejti a 4-3-3-at, és inkább egy jóval több lehetőséget nyújtó, masszívabb 4-4-1-1-re áll át. A hollandok ellen már ezzel a váltással nyerte meg a meccset, így sok oka nem volt változtatni a negyeddöntőre, főleg, mivel a csehek relatíve erős jobb oldala miatt amúgy is meg kellett volna erősítenie csapata bal oldali védekezését.

A kezdőcsapatok ennek szellemében nem okoztak különösebb meglepetést, a portugálok zsinórban a hatodik tétmeccsen (négy Eb-találkozó + két pótselejtező Bosznia ellen) is ugyanazt az összetételt tették a mágnestáblára, és a csehek is csak a sérült Rosicky miatt kényszerültek variálásra, igaz, Kolár helyett Darida csatasorba állítása némiképp meglepő húzásnak hatott.

Mivel a két csapat csatárai finoman szólva sem mutattak különösebben erős produkciót eddig (Baros kettő, Postiga három kapuralövésnél tart a klasszikus kilences helyéről), várható volt, hogy a középpályán dőlnek majd el a lényeges kérdések, és erre a klasszikus 4-2-3-1 vs. 4-3-3 párharc csak ráerősített. Mivel minden középpályásnak megvolt a maga embere, a szélsők pedig egy-egyeztek a wingbackekkel, kulcsfontosságúnak látszott, hogy ki tud előbb szabad területeket találni, ezzel párhuzamosan pedig meglepni a másik csapatot.

Bento ezt a feladatot az első percekben Ronaldo és Nani időleges helycseréivel, a Real sztárjának eseti jelleggel történő középre vezérlésével próbálta megoldani, de Tomas Hübschmann remek munkát végzett a védelem előtti szűrő pozíciójában, ha kellett, egészen extrém mértékig jobbra zárt, hogy kivédje a befelé törő Ronaldo jelentette veszélyt. A túloldalon egyébként hasonló volt a helyzet Velosóval is, csak ő éppen ellenkező előjellel tette mindezt, rengeteget húzódott ki balra, hogy felkészüljön a Jiracek-Gebre Selassie jobbszárny várható csapásaira.

Mivel a defensive midfielderek a szélek felé sodródtak, óhatatlanul is területet és lehetőséget adtak az ellenfél középső középpályásainak az előretöréshez. A kérdés tulajdonképpen tehát az volt, hogy Plasil, avagy Moutinho tudja-e jobban és hatékonyabban használni a kezébe kerülő karmesteri pálcát, melyiküknek lesz nagyobb befolyása a mérkőzésre. Ha ezt a vezérfonalat kiegészítjük azzal, hogy a portugáloknál egy egészen jó formában tevékenykedő Meireles, míg a cseheknél egy harmadik válogatottságát töltő Darida volt a kiegészítő fegyver, máris megvan, hol dőlt el egészen pontosan a mérkőzés.

Nyilván a labdabirtoklásból is fakad, de míg Moutinho 65-ször, addig Plasil mindössze 19-szer jutott labdához, a lényegi kérdéseket ez jól magyarázza. A csehek irányítójának ráadásul esélye sem volt arra, hogy felérjen a támadóharmadba, míg Moutinho a meccs nagy részét és a második félidő egészét ott töltötte, alig volt hátrafelé passzolt labdája.

Ha Meireles nem egy csak lövés-gombbal felszerelt PlayStation-karra hasonlítana leginkább, sokkal hamarabb is eldőlhetett volna a mérkőzés, hiszen a Chelsea középpályása rengetegszer érkezett üresen a tizenhatos előterébe: 4 közvetlen gólhelyzetet alakított ki akcióból, míg Moutinhónak úgy is csak három sikerült, hogy a szögleteket is rendre ő végezte el.

Hugo Almeida beállásával ráadásul egy jóval hatékonyabb célember érkezett a portugál csapatba, érdemes megnézni, hogyan alakultak a beadások a 37. perc előtt és után: Postigára finoman szólva sem sok értelme volt ívelgetni, Almeida viszont már a puszta jelenlétével lekötötte a két középső védő figyelmét, sőt, folyosókat is nagyobb hatásfokkal nyitott, mint elődje. Nem volt nagy befolyása a játék fő irányának alakulására, de mindenképp jó húzásnak számított a becserélése (még, ha csak kényszerből született is).

A szünet után a futó trendek csak felerősödtek, a portugál középpályások többször is szabadon érkeztek a tizenhatos előterébe, a csehek viszont kötött wingbackjeik és a Coentraót semlegesítő Jiracek miatt csak elvétve tudtak átmenni támadásba. Pedig Bilek jó érzékkel cserélt, Darida helyett a jobbszélső Rezek érkezett, így Jiracek középre húzódhatott, és elengedhette végre Coentrao kezét – eddigre viszont a csehek már vészesen beszorultak, gyakorlatilag a kontrázásra sem volt már reális esélyük.

Nehéz megmondani TV-képernyőről, hogy mennyire lehetett a fáradtság az oka a cseh védelmi vonal egyre hátrébb kényszerülésének, annyi bizonyos, hogy ez valahol törvényszerűség az egész meccset végigbekkelő csapatoknál. Lehetetlen 90 percen át 25-30 méteren tartani a középső védőket, főleg, ha van igazi center is a pályán: Almeida becserélésével folyamatosan esett egyre hátrébb a csehek utolsó vonala, az utolsó tizenöt-húsz percben egyre inkább érett a portugál gól.

Főleg, mivel Ronaldót is képtelenség volt tartani, az, hogy egymaga nyolcszor vehette célba Cech kapuját, már önmagában jól jelzi, levédekezését még úgy sem tudta megoldani Bilek, hogy ennek érdekében lemondott legnagyobb fegyveréről, Gebre Selassie felfutásairól.

Figo mondta a németek elleni, vereséggel végződő nyitányt követően, hogy az egész portugál csapatnak Ronaldo alá kellene játszania a győzelmek és a továbbjutás érdekében, más esély nincs. Nos, tekintve, hogy Ronaldo a leggyorsabb szélső, a legpontosabb befejező és a legjobban fejelő csatár is a keretben, ez nem is lehet kérdés, azt pedig, hogy a gyakorlatban miképp lehet ezt szinte tökéletesen megvalósítani, láttuk a csehek elleni mérkőzésen.

Az is legalább ilyen biztos azonban, hogy ez nem lesz mindig így, a cseh csapat se nem különösebben egységes, se nem különösebben veszélyes, csatáruk például egyáltalán nincs, de Rosicky kiesésével a középpályájuk gerince is megroppant. Próbáltak reaktív, kontrákra építő játékot játszani, de még ezt sem sikerült hibaszázalék nélkül megvalósítaniuk, a portugálok rengeteget lőttek kapura, Ronaldo konstans veszély volt, Moutinho talán élete legjobb meccsét játszotta, ők pedig az ellenfél kapuját sem találták el.

Tisztán látszik, hogy hiba volt leírni a portugál csapatot az Eb előtt, de az is nyilvánvaló, hogy a valós erejük valahol félúton lehet a németek elleni kilátástalanság és a csehek elleni parádé között, talán valamivel közelebb az utóbbihoz.

Ha kíváncsi vagy a korábbi elemzésekre, és néhány egyéb érdekességre, itt mazsolázhatsz.