La Liga

Vesztes helyzetből állt fel a Real Madrid Mallorcán

A spanyol bajnokság 19. fordulójában a Real Madrid 1-0-s hátrányból tudott nyerni a Mallorca ellen.

A szerdai Barcelona elleni spanyol Király Kupa-mérkőzés előtt a Real Madrid Mallorcára látogatott. Ángel Di María elvileg felépült már, de José Mourinho még úgy döntött, nem utazik el az idegenbeli mérkőzésre. Szintén nem volt a keretben a Málaga ellen sérülést szenvedő Sami Khedira sem. A kezdőcsapatban ezúttal Kaká és Higuaín nem kapott helyet.

Tíz percet kellett várni az első lövésre, ekkor Hemad próbálkozott a hazaiak részéről. Kifejezetten gyenge színvonalú volt a találkozó, a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben. A 28. percben  Castro és Hemad vihette a labdát kettő az egyben, de utóbbi lövése nem talált kaput. Fél óra elteltével Ronaldo harmincméteres szabadrúgását fogta könnyedén Aouate.

A 39. percben a semmiből megszerezte a vezetést a Mallorca: Castro ívelt be egy labdát a bal oldalról, Hemad pedig remek mozdulattal csúsztatta a labdát a hosszú sarokba (1-0).

A félidő utolsó percében Ramos fejese a kapufáról jött ki, így maradt az egygólos Mallorca-előny a szünetben.

A fordulás után az első lövés Benzemáé volt, a francia támadó fordulásból lőtt, de nem találta el a hazai kaput. Az 58. percben Callejónt taposta meg Ramos a Mallorca kapuja előtt, majd Victor ellencsapásból szerzett gólját érvénytelenítette a bíró helytelenül.

Egy óra elteltével cserélt José Mourinho: Marcelo helyett Coentrao, Arbeloa helyett Kaká lépett pályára. A cseréknek meg is lett az eredménye, erősebben nyomott a Real, a 72. percben Özil passzolt a kiugró Higuaínhoz, akinek lövése megpattant a védőn, és a kapuba vágódott (1-1). Akár fordíthatott volna rövid időn belül a Real, de Ronaldo lövése a keresztlécen csattant, majd Ramos kapuban landoló fejesét fújta vissza les miatt a bíró.

A 85. percben azonban már semmi nem mentette meg a Mallorcát, Higuaín volt harcos, de a lövését védte a kapus, a kipattanót Benzema se tudta a hálóba továbbítani, de a kivágódó labdát Callejón a bal alsóba bombázta (1-2).

A hajrában még Ramos kezezése miatt reklamált büntetőt a Mallorca, de a bíró nem látott szabálytalanságot, így a blancók nyerni tudtak 2-1-re.

La Liga
19. forduló
Mallorca-Real Madrid 1-2
Gólszerző: Hemad (39.), ill. Higuaín (72.), Callejón (85.)