NB I

Pontokat szórakozott el az Újpest a Debrecen ellen

Szebben játszottak a lila-fehérek, mégis kétszer kellett hátrányból felállniuk

2-2-es döntetlennel ért véget a labdarúgó NB I 22. fordulójának zárómérkőzése. Az Újpest többnyire szebb és lendületesebb játékot mutatott be, mint vendége, a Debrecen, a helyzeteiket azonban rosszul használták ki. A címvédőnél ezzel szemben Coulibaly kétszer is könnyedén megverte aktuális védőjét, így rendre hátrányból kellett kapaszkodniuk a hazaiaknak. A szép játék tehát ezúttal sem párosult győzelemmel.

Az Újpest a szélekben, a Debrecen a letámadásokban bízott az első percekben, és inkább a hajdúságiak taktikája jött be. Ramos léphetett volna ki a negyedik perc elején egy középpályás labdaszerzés után, de hosszan tolta meg a játékszert, így Rubus Balajczához tudta előle pöccinteni.

Nem bírt egymással az Újpest és a Debrecen - Fotó: MTI
A letámadás továbbra sem ízlett a lila-fehéreknek, akik talán egy kissé távol helyezkedtek egymástól, így a lapos passzaik a maximum közepesre értékelhető talaj, az íveléseik pedig a fel-feltámadó szél miatt nem érvényesülhettek. A DVSC-ben néhány hosszúnak bizonyuló, a hazai kapus kezében kikötő indítás után a 12. percben Ramos tökéletesen tálalt Coulibaly elé, aki kiszorította Takácsot, és kissé a jobb oldalról a hosszú alsóba lőtt. (0-1)

A vendégek a góljuk után szinte rögtön hátrébb húzódtak, amit Lázár Bence meg is próbált kihasználni, a jobb szélről tört befelé, és mivel senki nem támadta, tizennyolcról tüzelt, nem sokkal tévesztette el Verpecz kapujának jobb alsó sarkát. A következő hazai helyzetnél már a Loki hálóőrére is szükség volt, Ahjupera kísérleténél mentett szögletre. A követkző próbálkozó Mitrovics volt, de ő nem találta el a vendégek ketrecét a 21. percben.

Az Újpest leginkább az egyéni villanásokra próbált építeni, de a már emlegetett talajon nem volt egyszerű dolguk, jobban érvényesültek a Debrecen erőteljes csatárai, Coulibaly és Salami. Na, meg a letámadás, amit a félidő közepén újra elővettek, és aminek köszönhetően a korábbi gólszerző 22 méterre a lilák kapujától szabadrúgást tudott kiharcolni a többször is körülményesnek bizonyuló Takács és Rubus között. Czvitkovics végezte el, a sorfalba lőtte a labdát.

Félóra után cserélni kényszerült Zdenek Scasny, Salami a jobb combját fájlalva hagyta el a pályát, Bódi érkezett a helyére. Ez taktikai változást nem nagyon hozott, A fiatal játékos a nigériai csatárhoz hasonlóan néhány méterrel Coulibaly mögött helyezkedett, és onnan próbált a fejjátékban erős franciától lecsorgó labdákra indulni.

A 40. perchez közelítve újabb nagy lehetősége volt a hazai együttesnek, egy bal oldali szöglet után érkezett az előre húzódó Rubus teljesen egyedül a hosszún, de jobb belsővel a kapu fölé lőtt. Az első játékrész hajrájában kissé megszaporodtak a szabálytalanságok, egy ilyen után pedig Takács Zoltán küldte kapura a labdát szabadrúgásból, Verpecznek nyujtózkodnia kellett, de védeni tudott. A következő szöglet után már nem volt erre szüksége a Debrecennek, mert Mitrovics tíz méterről nem lőtt, inkább kifelé cselezett, a beadását pedig tisztázta Varga. A következő kontrából pedig már a Loki veszélyeztetett, Coulibaly passzolt a jobb szélről befelé, Bódi még beljebb kotorta a labdát, az érkező Yannick azonban védője szorításában nem tudta a kapu felé továbbítani.

Lázár Bencének a lövés összejött, de néhány centivel megint eltévesztette a jobb alsót a másik oldalon, miután Ahjupera szépen készítette le neki a játékszert a 45. percben. Végül mégis összejött az egyenlítés a lila-fehéreknek: a hosszabbításban szabadrúgást harcoltak ki a Debrecen térfelének közepén, amiből Ahjupera elé került a labda, ő pedig már nem hibázta el csapata sokadik egyenlítési lehetőségét, a hálóba továbbított. (1-1)

A góllal le is zárult az első játékrész, a másodikat pedig feltüzelve kezdte mindkét csapat. Csak amíg a vendégeknél ez két gyors sárga lap képében jelentkezett, addig a hazaiaknál két nagy helyzetében. Előbb Lázár Bence cselezett a tizenhatos előterében, a lövését azonban blokkolták, majd Balogh Balázs hasonló helyről már tisztábban próbálkozhatott, de mellé gurult a lövése.

A hajdúságiak második cseréjükkel sem vártak sokáig, Dombi Tibor jött Varga helyére. Ezzel - illetve Czvitkovics középre küldésével - valószínűleg a támadójátékát szerette volna erősíteni Zdenek Scasny, mégis az Újpest volt fölényben. Az ellenfél térfelén tudták tartani a labdát, és a szélsőik indulásaiban többször is benne volt a helyzetek lehetősége.

Mégis a DVSC jutott nagy lehetőséghez, Lázár labdavesztése után Coulibaly mehetett nagy helyzetben, a védők felborították, a jogos tizenegyest pedig Czvitkovics lőtte a balra vetődő Balajcza mellett a kapu jobb oldalába. (1-2)

A következő percekben erősen visszaesett az Újpest, ezzel párhuzamosan pedig a Debrecen került fölénybe. Coulibaly a bal oldalon ment el, a kifutó Balajcza mellett is el tudott passzolni, de középen tisztáztak előle. Czvitkovics a 68. percben indult befelé a bal oldalról, majd lőtt, de a labda fölé szállt.
Az utolsó negyedóra kezdetére újra kijjebb jött a lila-fehér együttes, de ez majdnem megbosszulta magát, Coulibaly megint el tudott menni védője mellett, de a jól kilépő hazai kapus mellett a jobb oldali kapufát találta el. Mészöly Géza ezt követően döntött az első változtatás mellett, Baloghot Magos váltotta. A cserejátékod rögtön egy jó beadással vétette észre magát, de Verpecz meg tudta szerezni a labdát.

Újabb cserék következtek, a vendégeknél Szakály jött, a hazaiaknál pedig Barczi. Illetve az újabb egyenlítő gól is, annak ellenére, hogy ebben az időszakban a vendégek voltak fölényben. Szép kispasszos akció végén Ahjupera lőhetett a tizenhatosról, és meg is találta a kapu bal oldalát. (2-2)

A hátralévő időben mindkét csapat próbálkozott még, de egyikük sem tudott valódi veszélyt kialakítani, így már csak Sitku beállításra volt igazán említésre méltó, az állás nem változott.

Újpest-Debrecen 2-2 (1-1)
gólszerzők: Ahjupera (45+1., 82.), illetve Coulibaly (12.) Czvitkovics (62., 11-esből)

Újpest: Balajcza - Szokol, Rubus, Takács Z., Pollák - Böőr, Tajthy (Barczi, 81.), Mitrovics, Balogh B. (Magos, 76.) - Lázár (Sitku, 88.), Ahjupera

Debrecen: Verpecz - Bernáth, Komlósi, Mijadinoski, Mardare - Czvitkovics, Ramos, Varga (Dombi, 52.), Yannick (Szakály, 80.) - Salami (Bódi, 32.) - Coulibaly