Karrier

Mancini elfogadja Tévez távozási szándékát

Carlos Tévez lassan, de biztosan távolodik a Manchester Citytől. Legújabb nyilatkozata szerint már Roberto Mancini, a csapat menedzsere is beletörődött abba, hogy a csatár távozni akar. Ettől persze valószínűleg nem adják olcsóbban a játékost, de az ajánlatokat megfontolhatják.

Tévez hetek óta hangoztatja, hogy el akarja hagyni Angliát, de a Manchester City vezetői eddig nem nagyon hallották meg a "kiáltásait". Egészen a múlt hétig, amikor végre közölték, hogy 50 millió fontért eladó a csatár. Azóta a Corinthians bejelentkezett érte, de az argentin korábbi klubja csak 37 millió fontot kínált, így nem meglepő, hogy az angolok elutasították az ajánlatot.

Carlos Tévez hagyja el a pályát a Manchester City egyik bajnoki mérkőzésén, miközben edzője, Roberto Mancini a pályát figyeli 2010-ben

Azért Carlos Tévez így is bizakodhat, hiszen már edzője, Roberto Mancini is úgy nyilatkozott, megérti a távozási szándékát.

"Carlos nagyon jó srác, és fantasztikus játékos. Fontos embert veszítenénk el a távozásával. Viszont fontos számomra, hogy a csapat minden tagja boldog legyen, hogy itt játszhat. Carlos viszont soha nem mondta nekem konkrétan, hogy el akar menni, csak arról beszélt, hogy hogy hiányoznak neki a lányai, a családja. Sajnálom, ha távozni akar, de elfogadom, ha így van" - nyilatkozta az olasz szakember.

A fenti mondatokat úgy értelmezhetjük, hogy Carlos Tévez gyakorlatilag eladó, persze valószínű, hogy az ára még mindig 50 millió font...