Spanyol Király Kupa

Nem sok látszott a Real bajaiból, jó kis meccsen ikszelt a Barcelonával

Nem lett győztese a 2013-as esztendő első El Clásicójának. A belső viszályokkal küzdő, sok hiányzóval játszó Real Madrid remek ellenfele volt a Barcelonának, amely a Király Kupa elődöntőjének első meccse után idegenben lőtt gól miatt van hajszálnyi előnyben.

Hiába szóltak folyamatosan az öltözői bajokról a hírek a Real Madridnál és hiába volt több hiányzója is a fővárosi együttesnek, az első félidőben jobb volt, mint a Barcelona. A katalánokat egyértelműen megzavarta a hazaiak jól alkalmazott letámadása, több labdát is szereztek ebből a Blancók, amiből rendre veszélyt teremtettek. Az első ilyen után Cristiano Ronaldo szabadrúgásból a kaput is eltalálta, Pintónak védenie kellett. Ugyanígy egy felpattanó beadást is ki kellett ütnie a hálóőrnek, és ez után tudtak csak a vendégek helyzeteket kialakítani.

Cristiano Ronaldo tör kapura a Real Madrid-Barcelona mérkőzésen a Király Kupában 2013-ban.

Előbb Xavi találta el szabadrúgásból a felső lécet, majd Ricardo Carvalho nagy hibája, labdavesztése után Varane-nak a gólvonalról kellett mentenie a katalán középpályás lövését. Ettől a két nagy lehetőségtől eltekintve nem nagyon tudott komoly veszélyt teremteni a Barcelona - persze a gólhoz ez is elég lehetett volna -, a folytatásban megint a Real támadásai voltak ígéretesebbek. Egy jobb oldali beadásnál Dani Alvesnek kellett nagyot mentenie a 35. percben, később pedig Callejón lövését blokkolták, így nem volt gól az első félidőben.

A másodiknak már rögtön az elején magabiztosabban tartotta meg a labdát a vendégcsapat, és korán meg jött is az első találat. Callejón mentett ugyan a bal oldalon Jordi Alba elől, de nem rúgta elég messzire a labdát, Messi erőszakosan Fábregas elé tudta passzolni, aki épp Callejón miatt nem volt lesen, és magabiztosan a kapu jobb oldalába lőtt. (0-1)

A vezetés birtokában a Barcelona még magabiztosabb volt, bár azért a labdavesztésekből továbbra is veszélyes volt a Real Madrid. A 60. percben Cristiano Ronaldo nagyon közel járt az egyenlítéshez, Essien jobb oldali beadása után érkezett a hosszún, térdre ereszkedve fejelt, de nem tudta kapura irányítani a labdát, így az mellé ment, és csak ő csúszott a gólvonalon túlra. Valamivel később Piquének kellett nagyot mentenie a portugál elől, ugyanakkor egyre többet kockáztatott a Királyi Gárda, amiből jöttek a Barca-helyzetek is.

Egyszer Varane mentett nagyszerű becsúszással Fábregas elől, később a középpályás egyedül is csak a felső lécet találta el egy kissé mögé jövő passzból. A meccslabda azonban Pedróé volt, aki egy hosszú indítással mehetett előre, elég közel vitte a kapuhoz a labdát, majd az ötös jobb sarkáról ellőtte keresztbe. A hajrá kezdetén ezt meg is bosszulta a Real, az addig hátul remeklő Varane elöl is magára vállalta a nagy feladatot: Özil beadása után megelőzte Fábregast és Piquét is, távolról, de védhetetlen erővel fejelt Pinto kapujának bal oldalába. (1-1)

Az utolsó percekben a madridiak már nem kockáztattak semmit egy újabb találatért, a legvégén mégis nekik voltak lehetőségeik szögletek után. Újra betalálni viszont nem tudtak, így döntetlen lett a meccs vége. Az idegenben lőtt góllal a Barcelona némi előnyben van, de a párharc még egyáltalán nem lefutott, visszavágó február 27-én.

Király Kupa
elődöntő, első mérkőzés
Real Madrid-Barcelona 1-1 (0-0)
Estadio Santiago Bernabéu, vezette: Carlos Clos Gómez
 
gólszerzők: Varane (81.), illetve Fábregas (50.)
 
Real Madrid: Diego López - Essien, Varane, Carvalho, Arbeloa - Khedira, Xabi Alonso - Callejón (Modric, 58.), Özil, C. Ronaldo - Benzema (Higuaín, 64.)
Cserejátékosok: Adán, Kaká, Marcelo, Albiol, Modric, Higuaín, Morata
Vezetőedző: José Mourinho
Barcelona: Pinto - Daniel Alves, Piqué, Puyol, Jordi Alba - Xavi, Busquets, Fábregas (Thiago 85.) - Pedro (Alexis Sánchez 76.), Messi, Iniesta
Cserejátékosok: Valdés, Villa, Alexis Sánchez, Thiago, Mascherano, Adriano, Song
Megbízott edző: Jordi Roura

Vége a mérkőzésnek, idegenben lőtt góljával egy hajszálnyival jobban áll a Barcelona, de a párharc a visszavágón dől majd el.

90+4. perc: Nem tudtak felszabadítani a vendégek, Özil kapta meg a labdát a bal oldalon, Puyol kőkemény lövésbe vetődött bele.

90+3. perc: Real-szöglet után Dani Alves mentett érdekesen. Újabb szöglet.

90+1. perc: Ronaldo labdát szerzett, Thiago becsúszott, Ronaldo elesett, Real bedobás. Fura ítélet.

Három perc hosszabbítás jön.

89. perc: Xabi Alonso megszámlálhatatlanul sokadik szabálytalansága sárgát ért.

89. perc: Jordi Alba remekül indult be a védők mögé, meg is kapta a hosszú labdát, remek lövését Diego López bravúrral védte.

85. perc: Puyolnak van egy sárgája Varane gólja óta. Vagy azt reklamálta, hogy a Real Madrid védője ellökte Fábregast, vagy azt, hogy a hazaiak szöglete előtt a másik oldalon Carvalho kezezett a kapuja előtt.

85. perc: CSERE - Fábregas helyett Thiago állt be.

83. perc: Erőre kaptak a hazaiak a góltól, rögtön újra helyzetbe kerültek, de Dani Alves mentett.

81. perc: GÓL!!! Egyenlített a Real Madrid! A Real Madrid egyik legjobbja, Varane talált be. Egy szöglet után maradt elöl a hátvéd, majd Özil jobb oldali beadásánál megelőzte Fábregast és Piquét is, távolról, de kőkeményen fejelt a kapu bal oldalába, Pinto csak beleütni tudott. 1-1

79. perc: Messi a hálóba lőtt, de Alexis Sáncheztől lesen kapta a labdát.

76. perc: CSERE - Megvolt az első váltás a Barcelonánál is, Alexis Sánchez jött Pedro helyett.

73. perc: Óriási ziccert hagyott ki Pedro! Sokat kockáztat a Real, hosszú indítással mehetett Pedro, aki elég közel vitte a kapuhoz a labdát, majd az ötös jobb sarkáról ellőtte keresztbe.

70. perc: Fábregas-kapufa! Gyors Barcelona-támadás végén Dani Alves lőtt középre, de egy kicsit csapattársa mögé, aki előtt fel is pattant a labda, így a lövése után a felső lécről ment ki.

68. perc: Piqué talált egy öngyújtót a pályán, reklamálni akart, de Puyol kivette a kezéből, kidobta és elküldte a helyére csapattársát.

66. perc: A félpályáról induló kontránál Özil kapta meg a labdát a jobb oldalon, egyből középre lőtt, ott Piqué távoli becsúszással mentett óriásit Ronaldo elől. A csatár a könyökébe rúgott, de folytatja.

65. perc: Kapura ugyan nem tud törni a Barcelona, de magabiztosan tartja a középső és a saját védekező harmadában a labdát, zúg is a füttyszó.

64. perc: CSERE - A második váltás a Realnál: Higuaín a pályán Benzema helyett.

63. perc: Iniesta és Jordi Alba szenzációsan passzolták ki a Real-játékosokat a bal oldalon a vonal mellett, majd a középpályás átpasszolt a jobb oldalra, onnan Dani Alves egyből lőtt, de pont középre, Diego López védett.

60. perc: Mi maradt ki! Essien jobb oldali beadására Ronaldo érkezett a hosszún, térdre ereszkedve fejelt, de nem tudta kapura irányítani a labdát, így az mellé ment, és csak ő csúszott a gólvonalon túlra.

60. perc: Dani Alves és Xabi Alonso nem építik a barátságukat, utóbbi sokadszor rúgott bele előbbibe úgy, hogy labdát szerezni nem volt esélye, előbbi meg elővette utóbbi felmenőit.

58. perc: CSERE - José Mourinho változtat, Modricot küldte be Callejón helyett.

56. perc: Fábregas remek indítást kapott, de Varane óriásit mentett előle egy remek becsúszással. A fiatal középhátvéd remekel a meccsen.

53. perc: Messi kapott volna labdát, de hosszú volt, Diego López szedte fel.

52. perc: Essien rálépett Jordi Alba vádlijára, de a balhátvéd kis ápolás után folytatni tudja.

50. perc: GÓL!!! Vezet a Barcelona! Sokkal többet volt az elmúlt percekben a labda a vendégeknél, de úgy tűnt, nem jutnak a kapu közelébe. Callejón is elrúgta a labdát a jobbhátvéd helyén Jordi Alba elől, de Messi lépett a játékszerért, egyből Fábregashoz rúgta, aki épp Callejón miatt nem volt lesen, és magabiztosan lőtt a kapu jobb oldalába. 0-1

47. perc: 78 másodperc után ért először labdához Real-játékos, de utána rögtön helyzetet is alakítottak ki. Benzema a tizenhatosról lőtt fölé.

46. perc: A második félidőt a Barcelona kezdte.

Belső gondok ide, hiányzók oda, eddig jobb volt a Real Madrid. A Blancók letámadásához az egész első félidőben nagyon nehezen alkalmazkodott a Barcelona, amely többször labdát is vesztett a saját térfelén, amiből veszélyes lehetőségek alakultak ki. A vendégek helyzetei inkább a Real védelmének, elsősorban Carvalho és Arbeloa hibáinak köszönhetően alakultak ki. Egy ilyen után nagyon közel jártak a gólhoz is, de a tanárian játszó Varane a gólvonalról menteni tudott. Egyébként inkább csak lehetőségeket tudott kialakítani a Barca, amely csak ritkán nyomta be a saját kapuja elé a hazai csapatot.

Egy perc hosszabbítás után vége az első félidőnek.

45. perc: Ronaldo szerzett labdát a bal oldalon, Özillel kényszerítőzött volna, de Piqué olvasta a passzt és elegánsan tisztázott.

42. perc: Callejón kapott sárgát, miután a játékvezető szerint lökte Jordi Albát, utána pedig csapkodva reklamált.

40. perc: Arbeloa és Xabi Alonso rugdosták Dani Alvest, aki igencsak nehezményezte ezt, kisebb összetűzés alakult ki, de mindenki megúszta lábon és lap nélkül.

38. perc: Barcelona-helyzet után Essien nagyjából vaktában vágta ki a labdát, de Ronaldo megszerezte, Özilt indította, aki nem tudta lefutni Piquét, balra passzolt, onnan Callejón lőtt, blokkolták a lövését.

36. perc: Pinto kapott némi egészségügyi szünetet, folytatni tudja a meccset. Már le is húzott egy beadást.

35. perc: Real-ziccer, Dani Alves-mentés! Callejón kapott nagyszerű labdát a tizenhatoson belül a jobb oldalon, laposan középre lőtt, Benzema elől Dani Alves becsúszva mentett csodálatosan, közben viszont a legérzékenyebb helyen talpalta le saját kapusát.

33. perc: Özil elesett a tizenhatos előtt, ő szabadrúgást, Busquets neki műesésért sárgát reklamált. Utóbbinak volt igaza.

32. perc: Messi lőtte el a szabadrúgást, kapu fölé tekert.

31. perc: Ronaldo akaratlanul, de belerúgott Dani Alvesbe, szabadrúgás a tizenhatos sarkától.

30. perc: Callejón Öziltől kapott labdát a jobb oldalon, de a tizenhatosnál rosszul vette át, így elpattant tőle.

27. perc: Benzema az oldalhálóba lőtt! A francia a Real labdaszerzése után a tizenhatoson belül kapott labdát, ballal maga elé emelte, a levegőből lőtt mellé.

24. perc: Óriási Barcelona-helyzet, óriási Varane-mentés! Carvalho a tizenhatoson belül vesztett labdát, Diego López ki tudta szorítani Fábregast, aki Xavihoz passzolt, az ő lövését vágta ki Varane a gólvonalról.

23. perc: Fábregas Pedrót szöktette volna, Varane kizárta a csatárt, Diego López jó ütemben jött a kapujából.

21. perc: Mégsem olyan biztos, hogy a kapus védett volna, épp egy labdányi hely volt a keze és a léc között.

21. perc: Iniesta elleni szabadrúgás után 22 méterről Xavi zúgó kapufát lőtt. Diego López talán védte volna, ha kell.

20. perc: Komoly gondokat okoz a vendégeknek a hazai letámadás, újabb labdaszerzés után jobbról jött a beadás, de Cristiano Ronaldónak egy kicsit magas volt a labda.

19. perc: Özil hosszan küzdött három Barcelona-játékossal a jobb oldalon, Iniesta meg is rángatta, végül Jordi Alba válla vitte a földre, a partjelző vendégbedobást ítélt.

18. perc: Özil kapura tört volna, de lesen volt.

16. perc: Carvalho kapott sárga lapot.

12. perc: A Barca-védőknek kellett nagyot menteniük a saját tizenhatosukon, majd gyors kontrát vezettek a vendégek, aminek a végén Iniesta Jordi Alba elé löbbölt, ő bevetődve ellőtte keresztbe a játékszert a kapu előtt.

10. perc: Messi lőhetett veszélyes helyzetből a Real tizenhatosán belülről, de Varane blokkolt, róla pedig a lesen lévő Fábregashoz pattant a labda.

9. perc: Callejón jobb oldali beadása veszélyesen perdült fel Jordi Alba lábán, Pintónak a léc alól kellett szögletre ütnie. A sarokrúgás nem volt veszélyes.

8. perc: Jóval többet van a Barcelonánál a labda, még ha támadni nem is igen tud a vendégcsapat, emiatt a füttyszó uralja a hangpárbajt a Bernabéu stadionban.

6. perc: Messi a jobb oldalról indult befelé, a kimozgó Pedróhoz passzolt, de ő lesen volt.

4. perc: Magasan letámadva kezdte a meccset a Real, ez meg is zavarta a Barcát, nem nagyon tudott kijönni a saját térfeléről a vendégcsapat, majd Dani Alves a jobb oldalon indult meg, Arbeloa szabálytalankodott vele szemben.

2. perc: Ronaldo szitáló szabadrúgását Pinto nehezen, de kiütötte a léc alól.

1. perc: Cristiano Ronaldo mélyen a Barcelona térfelén szerzett labdát a 40. másodpercben, a bal oldalon előre indult, Piqué egy gyors sárgáért cserébe a tizenhatos előtt elé feküdt. Szabadrúgás.

1. perc: A Real Madrid kezdte a mérkőzést, gyorsan a Barcelonához került a labda.

20:59 - Nem csak viszályok vannak Madridban, sérültek és eltiltottak is bőven. Nem lehet ott a keretben Casillas, Sergio Ramos, Di María, Pepe és Coentrao sem.

20:58 - Az alábbi ultimátumról szóló hírt a Real és Casillas is hivatalosan cáfolta, Sara Carbonero, a kapus barátnője azonban egy mexikói tévéműsorban azt kotyogta ki, hogy nagyon is igaz a dolog.

20:55 - Az utóbbi időben szinte csak balhékról hallhattunk a Real Madrid háza tájáról. José Mourinho vezetőedző a hírek szerint a csapat kulcsembereivel, Iker Casillasszal és Sergio Ramosszal is összeveszett, ők pedig ultimátumot adtak Florentino Pérez klubelnöknek: vagy az edző megy vagy ők.

20:50 - A bajnokságban egyértelmű a különbség a két együttes között, a Barcelona 21 meccsből csak egyszer kapott ki és egy döntetlent játszott, így vezeti a tabellát. A Real Madrid viszont már négy vereséget is elszenvedett és négyszer ikszelt, így 15 pont a hátránya a nagy rivális mögött.

20:45 - Ebben a szezonban negyedszer találkozik a két csapat, a Szuperkupában egyszer a Real Madrid, egyszer a Barcelona győzött, a bajnokságban pedig 2-2-es döntetlent játszottak a Camp Nouban.

Király Kupa
elődöntő, első mérkőzés
Real Madrid-Barcelona
Estadio Santiago Bernabéu, vezeti: Carlos Clos Gómez
 
Real Madrid: Diego López - Essien, Varane, Carvalho, Arbeloa - Khedira, Xabi Alonso - Callejón (Modric, 58.), Özil, C. Ronaldo - Benzema (Higuaín, 64.)
Cserejátékosok: Adán, Kaká, Marcelo, Albiol, Modric, Higuaín, Morata
Vezetőedző: José Mourinho
 
Barcelona: Pinto - Daniel Alves, Piqué, Puyol, Jordi Alba - Xavi, Busquets, Fábregas (Thiago 85.) - Pedro (Alexis Sánchez 76.), Messi, Iniesta
Cserejátékosok: Valdés, Villa, Alexis Sánchez, Thiago, Mascherano, Adriano, Song
Megbízott edző: Jordi Roura