NB I

Bennmaradt a Kaposvár, Siófokon kapott ki a ZTE

  • MTI

A Kaposvár döntetlent ért el a vendég Haladás ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján, ezzel biztosan élvonalban marad a következő szezonban is, míg a Siófok hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a sereghajtó és már kiesett Zalaegerszeg felett.

Siófok - Zalaegerszeg

A Vasas elleni pontlevonás, illetve az angyalföldiek előző napi veresége után biztossá vált a siófokiak bentmaradása, így Horváth Károly immár egymást követő két szezonban is az élvonalban tartotta együttesét. Mivel a zalaegerszegiek búcsúja már korábban eldőlt, így tét nélküli meccset vívhattak a csapatok a hatalmas szélben. Az első negyedórát leszámítva az első félidő a hazaiak fölényét hozta, akik akár több góllal is vezethettek volna, de meg kellett elégedniük minimális előnnyel a szünetig.

Fordulás után szinte egyből gólt szereztek a siófokiak, majd Máté kiállítása végleg megpecsételte a ZTE sorsát.

Kaposvár - Haladás

A mérkőzés elején egymásnak estek a csapatok, melyből a Haladás jött ki jól, ugyanis Nagy D. által vezetést szerzett. Ezután a Kaposvár vette át a kezdeményezést, de csak helyzetekig jutott, így vendégelőnnyel fordultak a csapatok.

A folytatásban a Haladás igyekezett tartani az eredményt, de Grumic szépségdíjas, ollózós gólja kaposvári egyenlítést és bennmaradást ért.

OTP Bank Liga 28. forduló
FGSZ Siófok-ZTE FC 2-0 (1-0)
Siófok, 800 néző, v.: Fábián
gólszerzők: Melczer (21.), Pál Sz. (47.)
kiállítva: Máté P. (56.)
sárga lap: Nyári (54.), illetve Máté P. (53., 56.), Szakály D. (61.)
Siófok: Rybansky - Mogyorósi, Nyári (Fehér Zs., 63.), Lengyel, Fejes - Pál Sz. (Horváth B., 84.), Egerszegi, Kecskés, Melczer - Kanta Sz. - Simon (Sowunmi, 70.)
ZTE: Vlaszák - Pál D. (Mavolo, 86.), Szalai T., Ganugrava, Kocsis - Kocsárdi, Máté P. - Polareczki (Vittman, 70.), Szakály D. (Csordás, Sz. 81.), Nicorec - Pavicevic
Kaposvári Rákóczi-Haladás Sopron Bank 1-1 (0-1)
Kaposvár, 2200 néző, v.: Berke
gólszerzők: Grumic (53.), illetve Nagy D. (15.)
kiállítva: Tóth P. (67.)
sárga lap: Bebeto (22.), Okuka (62.), Balázs (82.), illetve Guzmics (19.), Nagy D. (29.), Halmosi (63.), Iszlai (76.), Nagy G. (81.)
Kaposvár: Hajduch - Okuka, Bank, Addo, Pavlovic - Bebeto (Haruna, 66.), Horváth T., Hegedűs, Balázs (Mustapha, 85.), Gujic - Grumic
Haladás:Göcze - Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. - Nagy D., Kulcsár (Búrány, a szünetben), Nagy G. (Szakály A., 85.), Iszlai, Halmosi - Radó (Ugrai, 80.)