Gyász

57 éves korában elhunyt a brazilok legendája, Sócrates

A 63-szoros válogatott labdarúgó halálát egy bélgyulladásból kialakult fertőzés okozta - közölte az őt kezelő Sao Pauló-i Albert Einstein Klinika.

Socrates 57 éves korábban hunyt el -A brazilok egykori kiválósága gyomorrontás gyanújával került az intézménybe, ahol azonban alaposabb kivizsgálások után megállapították, hogy súlyos gyomorfertőzése van. Néhány hónapon belül harmadszor került kórházba. Csakúgy, mint most, augusztusban és szeptemberben is az intenzív osztályon ápolták, akkor a túlzott alkoholfogyasztás következményeként fellépett gyomorvérzéssel kezelték.

Az orvosok ugyan minden tőlük telhetőt megtettek, de vasárnap reggelre a korábbi futballzseni elveszítette a küzdelmet.

Sócrates pályafutása nagy részét hazája csapataiban töltötte, 1974-ben a Botafogóhoz került, ahonnan négy eredményes esztendő után 1978-ban tovább állt a Corinthianshoz. Az itt eltöltött időszak pályafutása legszebb korszaka volt, 297 mérkőzésen 172 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába. 1985-ben egy évre aláírt a Fiorentinához, majd visszatérve Brazíliába a Flamengóban, a  Santosban és a Botafogóban játszott.

A selecaóban összesen 63 alkalommal léphetett pályára, az 1982-es világbajnokságon ő volt a brazil válogatott csapatkapitánya, de az 1986-os alakulatnak is meghatározó tagja volt.

Sócrates saját bevallása szerint a közelmúltban számolt le súlyos alkoholproblémájával, de a jelek szerint túl sokáig volt rabja az alkoholnak. A civil életben a kiváló középpályás sportorvosként tevékenykedett, Sao Paulóban praktizált.

 

A 1982-es vb-n  a Szovjetuniónak lőtt gólja, a vb-k történetének egyik legszebb találata: