Haladás

Lattenstein távozik, Guzmicsot a Győr, Csontost a Sopron vinné

Zajlik az élet a Rohonci úton, több játékos jövője is kétséges a Haladásnál, sőt Lattenstein Norbert már távozott is a csapattól.

haliA Haladás vezetése folyamatosan egyeztet a lejárt szerződésű játékosokkal, ám az biztos, Lattenstein Norbert távozik a klubtól.

– Lattenstein Norbert szerződését közös megegyezéssel bontottuk fel, de engedélyt adtam arra is, hogy Csontos Zoltán egyeztessen a Sopronnal, akik hivatalosan is megkerestek minket, hogy szívesen látnák soraikban a játékost. A Győr is jelezte, hogy tárgyalásokat kezdene az élő szerződéssel rendelkező Guzmics Richárddal – mondta Tóth Miklós ügyvezető a szombathelyi klub honlapján.

Guzmics Richárddal kapcsolatban az ETO jelentkezett be, ám ő szívesebben maradna Vas megyében.

– Tudok róla, hogy a Győr szeretné, ha odaszerződnék, de senkivel nem tárgyaltam, nem tárgyalok. Azt mondtam a menedzseremnek, hogy a Hali játékosa szeretnék maradni és innen próbáljon meg külföldre eladni – fogalmazott a 24 éves védő.