Bundesliga

Hajnalék simán lefocizták a Werder Brement

Bár hátrányban volt, összességében nagyon könnyed győzelmet aratott a VfB Stuttgart a hazai pályán a Werder Bremen ellen a Bundesliga 31. fordulójának péntek esti mérkőzésén.

A Stuttgart kezdte támadóbb szellemben, a Werder védekezőbb felfogásban a meccset, de kapura kimondottan veszélyes egyik csapat sem volt. A hazaiak Schieber és Ibisevic, illetve Hajnal szabadrúgása révén kerültek a Wiese kapujának közelébe, de egyikük sem találta azt el.

Így is meglepő volt azonban, hogy a vezetést a Bremen szerezte meg, a 25. percben az első valamire való vendégakcióból, Marin jobb oldali beadásából Rosenberg volt eredményes. (0-1)

A Svábokat nem zavarta meg különösebben a gól, folytatták jó ritmusú játékukat, és Gentner szép találattal egyenlített a 37. percben. A tizenhatos előterében kapta meg a labdát, és onnan tekert a bal felsőbe. (1-1)

Martin Harnik örül a góljának a Stuttgart-Werder Bremen mérkőzésen a Bundesligában 2012-ben.

Még a szünet előtt meglett a fordítást jelentő hazai gól is, Hajnal szöglete után egy fejest még védett Wiese, de a felpattanó labdára Harnik érkezett, aki a hálóba bólintott. (2-1)

A fordulás után semmit nem változott a játék, és az 53. mintumban meg is született az újabb gól. Megint Hajnal szöglete után keveredett a kapu torkában Harnik elé a labda - meg a kezére, de a játékvezető nem látta -, és ő másodszor sem hibázott olyan közelről. (3-1)

A Werder a folytatásban sem tudott sokat mutatni, valamivel több kapuralövésig jutottak ugyan el Pizarróék, de azokkal Ulreichnek nem nagyon volt dolga, miközben a Stuttgart továbbra is jól játszott, és általában csak les miatt nem vihette végig akcióit.

A 89. percben aztán még egy találatot elértek a hazaiak, Hajnal a 80. perc óta már nem volt a pályán, így Sakai ívelt be egy bal oldali szabadrúgást, ott pedig Cacau egyedül emelkedett, és a hálóba fejelt. (4-1)

A fölényes győzelemmel a Stuttgart 49 pontos, és biztosan marad az 5. helyen a forduló végén, a Werdert viszont a Hoffenheim és a Wolfsburg is megelőzheti a 8. pozícióban.

Bundesliga
31. forduló
VfB Stuttgart-Werder Bremen 4-1 (2-1)
gólszerzők: Gentner (37.), Harnik (45+1., 53.), Cacau (89.), illetve Rosenberg (25.)