Nemzetközi foci

A FIFA már nem fenyegeti Svájcot a Sion-ügy miatt

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteki közlése szerint Svájcot már nem fenyegeti tagságának felfüggesztése, mivel az ország szövetsége megbüntette a Vanczák Vilmost is foglalkoztató Sion csapatát.

A Sion nyáron a FIFA tiltása ellenére igazolt futballistákat, s közülük több játékost szerepeltetett az Európa Ligában. Az európai szövetség (UEFA) emiatt kizárta a Siont a sorozatból, de egy svájci bíróság később úgy döntött, az UEFA-nak vissza kell vennie Vanczákékat az EL-be. Az UEFA ezt nem tette meg, és a CAS-hoz fordult, amely a javára ítélt.
   
A FIFA ekkor kilátásba helyezte, hogy felfüggeszti Svájc tagságát, amennyiben nem lép a Sion-ügyben. A svájci szövetség ezt követően 36 pontos levonással sújtotta Vanczákékat.
   
A FIFA mostani döntése egyben azt is jelenti, hogy a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős Basel folytathatja szereplését a sorozatban, a válogatott pedig pályára léphet február 29-én, az argentinok elleni barátságos mérkőzésen.