IndyCar

Olyan volt, mint valami brutális filmben - mondta egy szemtanú a tragédiáról

Végzetes balesetet szenvedett Dan Wheldon brit autóversenyző, az IndyCar autós gyorsasági sorozat kétszeres bajnoka vasárnap a Las Vegasban tartott versenyen.

Brutális volt a baleset - Fotó: AFP

A 34 autóból álló mezőny mindössze néhány perccel korábban startolt, amikor a 12. körben két autó kereke összeért, s karambolt okozott. Tizenöt autó rohant egymásba, több kigyulladt, s a roncsok szanaszét repültek a pályán.

A 33 éves Wheldon autója az ütközés erejétől a levegőbe repült, majd a biztonsági kerítésnek csapódott. Az 1999 óta Floridában élő brit versenyzőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, de már nem tudtak rajta segíteni.
Az ötmillió dollár díjazású versenyt törölték. A versenyzők még visszatértek a pályára, hogy öt kört lassú menetben megtegyenek, így emlékezve elhunyt társukra.

"Olyan volt, mint valami brutális filmben" - idézte fel a történéseket Danica Patrick, az egyik induló. "A pálya tele volt alkatrészekkel, füst tört fel a kocsikból, lángoló autókat kellett kikerülnünk. Nem találok szavakat."
A Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton - Wheldon honfitársa - ugyancsak megrendülten nyilatkozott:

"Rendkívül szomorú ez a nap. Tragikus veszteség ért bennünket, egy fiatal kolléga távozott közülünk. Ezekben a nehéz időkben lélekben a családdal és a barátokkal vagyok."

Az Indycar-sorozatban ez volt az első haláleset Paul Dana 2006-os balesete óta. A 2,4 km-es Las Vegas-i oválpályán az autók a 360 km/órás sebességet is elérik, emiatt több pilóta is aggodalmának adott hangot a futam előtt.