KTE-Ereco-DVSC-TEVA

Scasny nem tudott gratulálni a Kecskemétnek

A DVSC-TEVA cseh szakembere elmondása szerint nem szokott foglalkozni a bírókkal, most azonban megsértették a csapatát.

Ahogy arról beszámoltunk, a Kecskemét 3-0-ra legyőzte a bajnoki címvédő Debrecent. A mérkőzés után Zdenek Scasny azonban nem csapatának gyenge teljesítményével, hanem a játékvezetővel foglalkozott.

"Szívesen gratulálok az ellenfél csapatának, ha szép győzelmet arat. Most ezt nem tudom megtenni, mert a bíró tevékenysége mélyen megsértette csapatomat. Nem szoktam foglalkozni a bíráskodással, de 3-0 után már nagyon nehéz volt visszajönni a meccsbe. Noha a 2. félidőben már magára talált a csapatom. Ehhez a találkozóhoz csupán ennyit szeretnék hozzáfűzni" - idézi a cseh szakembert a kecskemetite.hu.

Természetesen Tomiszlav Szivics sokkal elégedettebbnek tűnt a találkozót követően.

"Gratulálok a csapatomnak. Nehéz sorozaton vagyok túl, és négy meccsből hármat megnyertünk a Debrecen ellen. Az első félidőben jól játszottunk, három gólt rúgtunk 10 perc alatt, ez önmagáért beszél. A második félidőben már gyengébben szerepeltünk, erről természetesen fogunk még beszélni az öltözőben, hiszen a mérkőzésen végig teljes erőbedobással kell játszani" - nyilatkozta a szerb edző.