London 2012

Hatos Gábor az ötödik helyen végzett

Nem sikerült az éremszerzés a szombathelyi Hatos Gábornak, aki a 2-0-s vereséget szenvedett az üzbég Szoszlan Tigijev ellen a szabadfogású birkózók 74 kg-os súlycsoportjának bronzmérkőzésén.

Küzdelmes első menetet produkáltak a birkózók, melyre sokkal inkább a pozíciókeresés, mint sem az akciók voltak a jellemzőek. Az üzbég Tigijev egy villámgyors támadás végén elkapta Hatos lábát, majd a földre is vitte, így az első menetet 1-0-ra elvitte.

A folytatásban a bírók mindkét versenyzőt szóban figyelmeztették szabálytalan fogásért, de az intelmek ellenére sem változott a mérkőzés képe. Hatos kevésbé volt ötletes, nehezen találta meg a megfelelő távolságot ellenfeléhez, így döntetlennel záródott a második felvonás. Az idő lejártával a Tigijev golyót húzhatott a zsákból és mivel piros gömb került a kezébe ő került nyerő helyzetbe. Ugyan Hatos megpróbálta a lehetetlent, Tigijev földre vitte a lábfogásból, így végül ő szerezte meg a harmadik helyet.

"Jól kezdtem a versenyt, aztán jött az iráni, akivel már többször birkóztam, s most kikaptam" - értékelte teljesítményét a 28 éves Hatos. "Utána próbáltam fejben összeszedni magam, hosszú volt egytől nyolc óráig folyamatosan bemelegíteni, koncentrálni. Nagyon bánt, hogy a végén a sorsolás nem nekem kedvezett, mert úgy érzem, a harmadik menet meglett volna, már nagyon elfáradt az üzbég. Stabil, rutinos versenyző, aki évekig nem birkózott, most hozták vissza."

Hozzátette: nagyon szomorú az elvesztett bronzmeccs miatt, de örül, hogy általa most már a szabadfogásúaknak is van pontot érő helyezése.

"Az is nagy dolog, hogy kijutottam az olimpiára" - mondta Hatos, aki Pekingben fülgyulladás miatt nem indulhatott el. "Lesz bennem annyi tűz, hogy a következő játékokat is megcélozzam."    


A magyar birkózócsapat eddig két érmet szerzett Londonban: a kötöttfogásúaknál az 55 kilós Módos Péter harmadik, a 66 kilós Lőrincz Tamás pedig második lett. Az utolsó magyar birkózó, a 120 kilós Ligeti Dániel szombaton lép szőnyegre.