Bundesliga

Szalai góllal, Hajnal két gólpasszal segítette győzelemhez csapatát

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában nyert a VfB Stuttgart és a Mainz is, döntetlen játszott a Werder Bremen és a Borussia Mönchengladbach.

Hajnalt ünnepelhették a társak: 2 gólpasszt adott

Az Augsburg-VfB Stuttgart meccsen Rafael már az 5. percben megszerezte a vezetést, miután Ulreich kapus szabálytalankodott Ndjenggel szemben. A büntetőt pedig az angolai támadó gólra váltotta. Hajnal Tamás kezdőként kapott szerepet a VfB-ben és a 24. percben egyből Taschi fejére csavart egy szögletet, aki a hálóba bólintott. A magyar középpályás a 34. percben adott még egy gólpasszt, passza után Harnik került ziccerbe, aki nem hibázott. Az eredménnyel a mérkőzés előtti fogadásunk is bejött. Hajnalt a 76. percben cserélték le. A 84. percben végleg eldőlt minden, Ibisevic talált be a kapuba, a Stuttgart nyert idegenben.

Az első félidő góljai, benne a két Hajnal-gólpasszal

A Hertha BSC-Freiburg találkozón Hubnik egy álomgóllal szerzett vezetést a vendégeknek, apróbb szépséghiba, hogy a saját kapujába talált be. A 67. percben Freis két védőt rázott le, majd a kapust is kicselezve helyezett a kapuba, és növelte duplára a freiburgi előnyt. A 81. percben Hubnik az ellenfél kapujába is betalált fejjel, de ez kevés volt a hazai pontszerzéshez.

A Mainz-1. FC Köln mérkőzésen a kezdőcsapatban helyet kapó Szalai Ádám a 18. percben büntetőt harcolt ki, miután eljátszotta, hogy Jemal szabálytalankodott vele szemben. A büntetőt Polanski lőtte be. Az első fél óra után tovább nőtt az előny, Zidan lőtt a kapu bal oldalába. Öt perccel később újabb gólt szereztek a hazaiak, Müller bombázott a léc alá. A fordulás után Szalai is betalált, Soto passzát váltotta gólra a magyar támadó, majd az ünneplése miatt sárga lapot kapott. A magyar csatárt a 81. percben hozta le az edzője, Stieber Zoltán nem volt a keretben.

A Werder Bremen-Borussia Mönchengladbach rangadón a 18. percben megszerezte a vezetést a hazai együttes: Dante talpa alatt ment el a labda, Rosenberg pedig kihasználta a helyzetet. Az első félidőben még Boenischot kiállította a játékvezető, aki Reust vágta fel gólhelyzetben. A fordulás után Hanke egyenlített egy 18 méteres bal lábas lövéssel. Majd a 67. percben Reus egy kontra végén középre passzolt, Hanke pedig 15 méterről duplázott. A hajrában mégis egyenlíteni tudott a 10 emberrel játszó hazai csapat: Naldo fejelt a kapuba egy szabadrúgást.

Német bajnokság
30. forduló
Augsburg-VfB Stuttgart 1-3 (1-2)
Gólszerző: Rafael (5.) ill. Taschi (24.), Harnik (34.), Ibisevic (84.)
Hertha BSC-Freiburg 1-2 (0-1)
Gólszerző: Hubnik (81.) ill. Hubnik (7.-öngól), Freis (68.)
Mainz-1. FC Köln 4-0 (3-0)
Gólszerző: Polanski (20.), Zidan (31.), Müller (37.), Szalai (54.)
Werder Bremen-Borussia Mönchengladbach 2-2 (0-1)
Gólszerző: Rosenberg (18.), Naldo (74.) ill. Hanke (52., 67.)